Mondd meg nékem, merre találom…

Kútfő rje1

április 1st, 2025 |

0

REJTŐ 120

Thuróczy Gergely bevezetője

„Az életünk olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.” A szőke ciklon (1939) P. Howard-regényből vett szellemes zárómondat az élet múlandóságára emlékeztet. Sajnos szerzője, Rejtő Jenő 38 éves sem volt, amikor nyoma veszett a Don-kanyarban, a 2. magyar hadsereg jogfosztott zsidó munkaszolgálatosaként. Személyes sorsa szöges ellentétben van az általa teremtett világgal: a Rejtő-univerzum leginkább az izgalmas kalandokról, a humorról, a nyelvi játékokról és a pesti életérzésről szól.

Rejtő Jenő (1905-1943) kereken 120 esztendeje, 1905. március 29-én (reggel 9-kor, egy szerdai napon…) született Budapesten Reich néven, a Szövetség u. 22. szám alatti házban.

A pesti flaszteren nevelkedett, írt verseket, novellákat, kisregényeket, kabaréjeleneteket, bohózatokat és operetteket, fordított könyveket németből és franciából, legnagyobb sikerét azonban – máig hatóan – humoros pengős regényei, kalandos könyvei, ponyvaparódiái hozták el számára (P. Howard és Gibson Lavery álnéven).  Európa számos országát bejárta, és Észak-Afrikába is átruccant, legtöbb könyve idegen országokban, egzotikus tájakon, világtengereken és sivatagban játszódik… És mégis: a P. Howard-féle kalandokból, irodalmi figurákból süt a magyaros fíling, a pesti zsidó humor, a közép-európai próba-szerencse túlélésen és ügyeskedésen edzett „magábanvalósága”… Nincs tengerünk, sem sivatagunk, ám akad épp elég panama és faramuciság, ami oly gyakori regényeiben. És mindezek fölött van egy Rejtőnk! Kalandos könyveinek humora idestova 90 esztendeje szórakoztatja a magyar olvasókat, a nehéz időkben pedig vigaszt nyújt és a túlélés reménysugarát varázsolja honunk horrorfellegjárta egének cakkos szivárványára…

Nagyon pesti és nagyon magyar – és hiába a mintegy másfél tucat nyelv, amelyre lefordították, egyik országban sem jelenti azt, mint idehaza… Nincs még egy olyan írónk, aki a maga erejéből, az olvasók kitartó érdeklődéséből ért volna el ekkora sikereket, hisz nem volt kötelező olvasmány, és majd’ 50 évig az irodalomtudomány sem vett róla tudomást. 

Rendhagyó jelensége a magyar kultúrának és irodalomnak, és ha jó időben kerül a kamaszok kezébe, afféle „kapudrogként”, serkentőként segíti az olvasóvá nevelést könyvforgató-hiányos korunkban. Világa beszippant és marasztal, ránevel a könyvekre, megnevettet, olykor pedig elgondolkodtat – kívánhat ennél többet egy író, egy művész?..

Akárhogy is van Rejtő nélkül szegényebb lenne a világunk! Ne feledjük: Rejtő univerzumába is a „Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan!”…

*

*

Részletek a Napút „Rejtőtől Péhovardig” c. számából (XX. évf. 8. sz.)

http://www.naputonline.hu/2018/11/14/xx-evfolyam-8-szam-rejtotol-pehovardig/

005 006 007 008 009 010 011 012 013 014 015 016 017 018 019 020 035 131

Illusztráció: REJTŐ 120


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betcio betcio giriş Enbet enbet giriş enbet güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş bahissenin bahissenin güncel giriş bahissenin giriş superbetin giriş superbetin giriş süperbetin holiganbet holiganbet giriş perabet perabet giriş casibom casibom giriş betsat betsat betsat giriş betsat güncel giriş alobet alobet giriş meritking güncel giriş Vdcasino vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş yakabet yakabet giriş yakabet güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş safirbet safirbet giriş safirbet güncel giriş dumanbet giriş dumanbet dumanbet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş dumanbet dumanbet giriş dumanbet güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş jojobet superbetin matbet jojobet romabet romabet giriş marsbahis marsbahis güncel marsbahis güncel giriş alobet alobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler