Stonawski Tamás: MEO (részletek a könyvből)

25. tétel
Amikor a vers gyilkol…
(társadalmi felelősségvállalási útmutató)

1. lépés – A szándékosságról és cinkosságról

Ha verset írsz
valakinek,
ne legyen
benne konkrétum.
Legyen homályos,
mint a látásmódod.
Ha nem szól senkihez,
és nincs benne semmi,
jó úton jársz –
de ez más lapra tartozik.
Neveket ne használj,
lehetőleg a sajátod se
írd ki a kötet
elejére.
(Ezek mind nyomok,
a bűnjelek első vonalbeli rokonai.)
A zárójelek nem
mentesítenek
a büntetés alól.
(Már ha elolvassák.)

2. lépés – A sorozatosság megállapítása

A vers kihágásának
mértékét líra-léccel
állapítjuk meg.
Ilyenkor azt is mérjük,
milyen távol áll
a vers az olvasótól.
A megengedettnél
gyakoribb előfordulást
a statisztikai mintázat
mutatja ki.
Így alakult ki a
kockás fülű nyúl
és a mintamókus.
(A zebrák csíkossága
a böglyök elleni
védekezés eredménye –
a versírókénál
sokkal hatékonyabb.)

3. lépés – A halál beállta

A vers által okozott
sebek
a felhámsérüléstől
a mélyvénás trombózisig
tetszőlegesen megjelenhetnek,
de természetüknél fogva
gyakran halálos
kimenetelűek.
A billogoknak
nincs közük a versekhez,
csak a betűkhöz –
de félő a mutációjuk.
A legveszélyesebb kontakt:
ha olvassák.
(Néha elég, ha csak
rá gondolnak.)
A versolvasás előtt
és után a kézmosás
elengedhetetlen
(Pilátus ajánlásában).
Ritka esetben
vérnyomot hagy,
amit a könyvesboltok
előtti járdákon
megfigyelhetünk.
A sok pont,
a rövid mondatok
gyanúsak –
a vihar előtti csend
előjelei.

4. lépés – A szándékosság vizsgálata

Nem minden
megírt sor
számít felelősségre
vonhatónak.
A véletlenül írt versek
jóhiszeműségre
engednek következtetni.
(Nyáron
enyhítő körülménynek számít.)
A Bírónő
megenyhítésére ajánlott
a vers végére
elhelyezni egy
megtévesztő mosolyt.
(A zárójeles zárás
általában [fel]menthetővé
teszi a szöveget.)

5. lépés – A bűnösség tagadása

A költő
sosem vallja be.
Pedig leírta.

Ajánlott sablonos
védekezések:

– A betűk
maguktól jöttek,
erőszakosan beférkőztek
az ártatlan szövegközökbe.

– Ha valaki
belehalt,
az valószínűleg
amúgy is érzékeny volt.

– És különben is –
mit keresett
a versemben?
Nem neki írtam.

Záradék
A vers
nem öl.
Csak rámutat
arra a részre,
ami már régóta
halott volt benned.
Az olvasás
nem önvédelmi
gyakorlat,
feltéve, ha el
mered olvasni.
( )

42. tétel
A metaversek határairól és átlépéseiről

A vers,
ha sokáig nézed,
visszanéz.
Ha tudod,
hol a megfelelő ajtó –
beenged.
(De neked ez nem biztos,
hogy jó.)
A metavers
élén sorja van,
reményfelejtő algoritmus,
ami már akkor is tudta,
hogyan kell eltűnni
egy jelentés mögött
(amikor még csak
a kaucsukot koptattad
a matekfüzet szélén).

Egy határvonal
sosem tudja,
melyik oldalra tartozik.
(Opportunistának született.)
A jó vers
egyre kevesebbet mond a világról,
és egyre többet
a versről.
Kihallgatja
önmagát.
És amikor átléped,
nem tudod,
a másik oldalon
is vers vagy-e még,
vagy csak valami
betűkből álló,
elmosódott
ön-vers-kép.

A metavers
nem határátlépés.
Hanem az,
amikor a határ
lép át rajtad
észrevétlenül.

77. tétel
Abba lehet-e egyszer hagyni a versírást?
(elvonási tünetek rímek nélkül, avagy a múzsa nem küld értesítést)

A versírás nem hobbi.
De nem is főállás.
Inkább szokás, amit nem hirdetsz,
csak gyakorlod.
(Aki pedig le akar szokni róla,
már rég függő.)
A MEO szerint:
a vers nem hagyható abba.
Legfeljebb elkerülhető.
Időlegesen.
Mint egy elromlott kapcsolat vagy egy lejárt szavatosságú szendvics.
Az írás utáni vágy
nem múlik el –
csak átnevezi magát.
(Néha: „jegyzet”, néha: „hangjegy”, néha: „aztán majd egyszer megírom”,
vagy „ezt hallottad már?”)
Aki azt mondja:
„már nem írok több verset”,
valójában azt üzeni:
„márnembíromtovábbnézni-
hogynemtudommegírniaztamitérzek”.
Ez nem döntés.
Ez tünet.

Figyelem!
A vers elmaradása
nem azonos az ihlethiánnyal.
Az igazi költő akkor is ír,
ha nem ír.
(Közben belül folyamatosan szerkeszt, visszavon, elvet.)
Ezért veszélyesek az olyan mondatok, mint:
– „most prózát írok”,
– „a líraidő lejárt”,
– „nincs már mit mondanom”.
(A múzsa ilyenkor csak nevet.
Hangtalanul. [De ez nem mosoly.]
Pedig a tüdeje még teli van a te soraiddal.)

A MEO ajánlása:
– Ne akard abbahagyni.
(Úgysem fog sikerülni.)
– Inkább hagyj ki.
(Sorokat, éveket, mondatokat, nőket – de ne örökre.)
– És főleg: ne írd meg, hogy nem írsz.
(Mert az is vers lesz –
rossz esetben: jó vers.)

Záradék:
A vers nem zárható le, mint egy bankszámla.
Inkább elnémul,
majd újra megszólal –
rosszkor, éjszaka,
egy üres papírlap szélén,
folyóparti homokban.
A versírást nem lehet abbahagyni.
Csak a beszélgetést önmagaddal.