A Gonosz álma (Válogatás Georg Trakl szonettjeiből)
•
Ősz
Ha a harangok békét bongnak este,
madarak szálltát ámuldozva nézem,
jámbor zarándokok a tágas égen,
tündöklő őszi távolokba veszve.
Az éj-pecsétű kerten tévedezve
kutatok sorsuk tiszta végzetében,
a mutató se mozdul, vagy csak éppen –
követem őket felhőn túli mennybe.
És meglegyint enyészet szárnyatolla.
Madár csivogja tar gally közt keservét;
piros szőlő leng rozsdás rácsra fonva,
s mint haláltáncban halovány gyereknép,
omló, sötét kút mellett őszirózsa
szélben vacogva hintáztatja kelyhét.
*
Alkony
Az udvar mákonyos alkony-terén
lágy betegek siklanak sárga őszbe.
Viasz-kerek szem néz arany időkre,
s bort, álmot, békét lát a sok szegény.
Őrjítőn huny ki agyukból a fény.
Csillag-had áraszt fehér gyászt a földre.
Csalódás, bongás szürkévé vegyülve:
nézd, mint oldódik benne szét a rém.
Torz alakok surrannak, kuporognak,
csaponganak keresztutak sötétjén.
Ó! gyászos árnyak dőlnek a falaknak.
A többi menekül árkádok mélyén;
dühödt menádokként előtolongnak,
csillag-széltől rőt reszketésre késztvén.
*
Afra
Egy barna fürtű gyermek. Ima, zsongó
„ámen” árnyaznak esti hűst meg Afra
rőt mosolyát ijedtség, napraforgó
hőség-homályú sárgájába fogva.
A szerzetes mint szentet, kék palástban
láthatta rég templomablakra festve.
Rajongva óvná így, ha kínba zártan
vérén e csillag át nem égne egyre.
Hanyatló ősz; s a bodzák néma csendje.
Homlokhoz ér a rezgő víz, a kéklő,
foszló lepel egy ravatalra bágyad.
A sok faág rohadt gyümölcsöt ejt le;
madárröpt, mondhatatlan; halni térő
közelg – nyomában sötét évek járnak.
*
Szabbat
Mérges növényből lázas sóhaj-illat
holdas homályban álom-tájra szöktet;
az indák, érzem, lassan körbeszőnek,
szemem ádáz banyák báljába pillant:
vér-szín virágok csillogó tükörben
préselnek szívemből láng-gerjedelmet,
s ajkuk gyönyör művészetétől reszket,
ittas gégémre forradván dühödten.
Trópusi part dögvész színű virága;
szomjú ajkamnak szirom-kelyhük nyújtják,
undok fájdalmak bús tajtékú kútját.
S egy tomboló menád magába zárja
fülledt párába fúlt, vággyal-kegyetlen
kín mámorába görbedt, gyönge testem.
*
Iszonyat
Láttam: megyek üres szobákon át.
– Táncoltak őrült csillagok a kékben,
harsány ebek csaholtak künn a réten,
s fa ág-bogába vad szél ujja vájt.
Majd hirtelen: csönd! Fojtó láz-zsarát
szájamból mérges rózsát hajt setéten,
s peregve-fénylőn, mint seb sírja vérem,
megsápadt harmatot hullajt az ág.
Tükör csalóka, üres-sík falából
előtüremlik lassan, szinte lángol –
iszonyból-éjből Káin-arc ragyog.
Az ajtón zizzen bársony szárnyú függöny,
a nincsből lóg a Hold, ablakba függőn –
s én gyilkosommal egyedül vagyok.
*
A Gonosz álma
Aranyló-barna gong-zengés halódva –
egy szerető éjszín szobákban ébred,
lángokba néz, mik ablakában égnek.
Folyón ragyog árbóc, kötél, vitorla.
Papot, terhes nőt visz a tömeg sodra.
Gitár zizeg, villognak rőt kötények.
Arannyá fülled fénye gesztenyéknek;
templomhajóban komor gyászi pompa.
Fakó maszkból les lelke a Gonosznak.
A térre alkony zord borzalma görnyed;
szigeti estbe suttogások nőnek.
Kusza madárröpt jelein borongnak
leprások, húsuk éjjel tán lerothad.
A parkban testvér testvérére szörnyed.
*
Fordította: Erdélyi Z. János
*
*
Illusztráció: B. van Orley
Ezek is érdekelhetik!
Marcus Kracht: A régi erények újrafelfedezése →
Avi Roth: A vizuális ábrázolás születése: A látens információ coffeegraph®-fá való átalakításának művészete →
William Blake: A tigris, Madarak, Mérgek Fája →
