Arany Lajos: Legendás vagy közismert?

A tömegkommunikációban felbukkanó, biztosan meg nem ítélhető teljesítményű szereplőket a legegyszerűbb volna híres – vagy ismert, közismert – embereknek nevezni, mint régen tették.

Annyi a „sztár” itthon (legalábbis a sajtónyelvben), mint égen a csillag… Ha pontos kifejezést használna, a média kizárólag azt a hírességet (tehát híres, ismert, közismert embert) nevezné sztárnak, aki maradandót alkot, illetve alkotott. Az elsősorban a tömegkommunikáció által elcsépelt szó tovább már tarthatatlan jelentésbővülésének felismerése lehet az egyik oka, hogy a sajtó újabban a celebritás rövidített formáját, a celeb szót használja sűrűn. Talán tényleg rájöttek: kezd komikussá és kínossá válni, hogy lassan több a „sztár” a médiában, mint az, akit nem illetnek e titulussal.

Ám a celebritás főnévnek, amelyből a celeb rövidült, a jelentése hasonló a sztár szóéhoz: ’ünnepelt személyiség, híresség, előkelőség’. Személyiség, azaz jelentős – fontos szerepű, tekintélyes – személy (például író). De a celeb kifejezés a Wikipédia szerint „mellékjelentésként azt a tartalmat is hordozza, hogy az ismertség alapja nem (vagy nem szükségszerűen) az illető tudása, ill. egyéb autonóm képessége, hanem egy, a média által róla mesterségesen kialakított kép, amely beépült a fogyasztók (olvasók, nézők) gondolatvilágába”. A szabad enciklopédia hozzáteszi: „E mellékjelentés nem tagadja, hogy az egyébként celebnek kikiáltott személyek társadalmilag valóban értékes teljesítményt produkálhatnak, csupán arra utal, hogy e produktum nem szükségszerű.” Mivel celebnek nevezik az olyan ismert (média)figurákat is, akik (kiemelkedőt) nem alkotnak, e divatszó körül teljes a jelentészavar, használata összemossa az értékeket, nyomában értékzavar támad(hat).

Azokat a személyeket, akiket sokan ismernek, például mert rendre feltűnnek a tömegmédiumok egyikében-másikában, azaz látni őket pl. egy-egy tévécsatorna műsorában, sorozatában, a közösségi médiában, de teljesítményük megítélése eltérő – célszerű volna egyszerűen híres (illetve: ismert, közismert) embereknek nevezni, mint régen tették. Mert akit valamiről, valamilyen tevékenységéről széles körben ismernek, az híres. Ez a szóhasználat tudomásul veszi: az is lehet híres, ismert, közismert, aki pl. nem alkot, főleg nem maradandó értékűt.

Ha meg valaki olyannyira nem sztár, hogy hírhedtté (’nagyon rossz hírű’-vé) vált személy, akkor tanácsos ezt a szót használni. Az igazat mondani. Lehet, hogy ez kíméletlen őszinteség volna, de pontos szóhasználattal élne a média!

Szintén alaposan kibővült a jelentése a legendás szónak. A legenda egyik jelentése: „jelentős személy nagy tetteit (kiszínezve) elbeszélő mű vagy szóbeli hagyomány”, s aki jelentős tetteket visz végbe, maga is legendává (pl. színészlegendává) válhat; illetve legendás az, „akiről, amiről legendákat mesélnek”. Ennek alapján lehet legendá(s)nak, azaz szinte mitikus, csodálatos nagyságnak nevezni mások között a nagyszerű színművész Szeleczky Zitát, Karády Katalint, Dajka Margitot, Kabos Gyulát, Bessenyei Ferencet, Latinovits Zoltánt, a sportolóóriás Hajós Alfrédet, Gerevich Aladárt, Keleti Ágnest, Papp Lászlót, Puskás Ferencet.

Ám midőn az anyanyelvünk szavainak jelentését értők a legendá(s) szót hallva az említettekre s a hozzájuk hasonló csillagokra gondolnak, a média – mulatságos módon – parttalanná szélesíti e szó jelentését, és például „legendás tinisztárokról” beszél, sőt tehetségkutató versenyek eredményes, ám kezdő résztvevőire is ráaggatja ezt a kitüntető jelzőt. S miközben a dicséret netovábbját, az említett jelzőt aggatja a tömegkommunikáció némely csatornája az újonc, az ifjú versenyzőkre, arra nem gondol: életkoruknál, illetve az éppen elkezdett vagy eddigi igen rövid pályájuknál fogva sem lehetnek e kezdők – a szó igazi értelmében – legendásak.

Komikus, egyszersmind értelmetlen is ez a gesztus, hiszen e szóbanlevők között vannak, akik a nagykorúságot sem érték még el… S ha már ifjú versenyzőkről esett szó, a magyar nyelv gazdag szinonimarendszerét különösebben nem búvárlók is könnyen beláthatják: legendás jelzővel illethetjük példának okáért az 1848-as, a történelmi emlékezetben ma is csillagokként élő márciusi ifjakat, ám egy mai, bármennyire tehetséges, de újonc versenyző jellemzésére az ígéretes, a reményteli, a reményteljes, a tehetséges a megfelelő szó. Fényes jövő elé néző reménységnek, ígéretnek, üdvöskének nevezhetjük őket, tehetségkutatók felfedezettjeinek. De a legendásnak?!

„Legendává akart válni az amerikai tini” – írja az újság. Arról van itt szó, hogy egy amerikai végzős diák a szokásos elegáns ruha helyett fürdőköpenyben fényképeszkedett. Ekképp „ha csak 15 percre is, de világhírűvé vált”. Némi probléma adódik itt is a legenda szó használatával: akinek bármiféle cselekedetét egy rövid időre – néhány percre, órára vagy akár napra – felkapja a sajtó, az még igen messze áll attól, hogy legendá(s)nak nevezzük. Ezért ilyen esetekben nemcsak szótévesztés, hanem képzavar is e jelző alkalmazása. szótévesztés.

A sajtó annyi médiafigurát kikiáltott már sztárnak, legendá(s)nak, hogy ha e mennyiségnek csak a negyedére igaz volna e titulusok sora, „legendagyárakról” beszélhetnénk… Tehát ahelyett, hogy – akaratán kívül – nevetségessé tenne a média tehetséges fiatalokat, inkább biztatni kellene őket. S – teljesítményük értéke alapján – helyükön kezelni. Mert még elszalad némelyikükkel a csikó. Ha már meg nem történt.

Illusztráció: Pawel Kuczynski