Barnás Márton: Le (Öt vers)
Hó
egy éjszaka lehullott a hó
és te belém zuhantál
a karjaimban tartottalak
s egy csöppnyi semmi lettél
Lenni
megtalálhatsz még
két vallomás közt a sóhajban
mindabban ami értéktelen
én ott vagyok
olyan jó jelentéktelennek lenni
egyszer az életben
a drága ember ajkán
fontossá válni
Le
lehullunk mint hús a csontról
és bőr a húsról
lehullunk mint halottaink
elhasznált életünkről
Fájok
tonnányi vagy épp koporsónyi
csend préseli szívem
fehér magány borzolja a kedélyeket
a vastüdőben mely nehezen tágul
lazán levegőzik a katéter
a holdfogyatkozásra csatolva
vánszorog beleimben a csillag
mely belém pumpálja azt aki vagyok
vagy nem vagyok
mintha újra számítana
kinek számítok
Energia
őrizzük a csendet
föltépve a harang halálos sebeit
jelzés nélküli szellőként
bukjunk az ég alá a földre
és imádjuk az energiákat
melyek hangtalanul mozgatják
a hangzavart
Illusztráció: R. Tamás fényképfelvétele
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
