Horváth Ferenc: A magyar kultúra napjára
Bizony mondom, a kultúra
nem cukormáz, fércelt ruha,
nem foszlékony, nem olvadó:
változó örökkévaló –
pont annyi idős, mint az ember,
sőt, egy a homo sapiens-szel,
minden eddig volt ember-aggyal,
minden szívbéli hővel, faggyal,
mindegyik szóval, minden tettel,
gyönyörűséggel, rettenettel.
A kultúra őrzi a múltat,
a megtörténtek nem fakulnak,
megéljük mind a volt időket:
Trója falai most is dőlnek,
eposzán dolgozik Homérosz,
s köztünk él minden régi hérosz,
mi elhullott, az is való ma,
virágzik és felbomlik Róma,
s hun hódítást is láthatunk,
míg Attilával vágtatunk.
Árpád lovának nyerítése,
tudjuk, elenyészett, de mégse,
füleljünk, s azt is halljuk ám ma,
hogyan döng Botond buzogánya,
s Lehel kürtje is rivall, csattan
bármelyik mái pillanatban,
s látjuk a kellő új irányt
felvállaló István királyt:
mert velünk vannak őseink,
honunkért küzdő hőseink.
S most is mozog, mint a motolla,
sosem pihen Petőfi tolla,
Bartók komponál, Ady versel,
megküzdenek minden keservvel,
képét Munkácsy egyre festi,
álmát Gulácsy nem ereszti,
ír Arany, Móricz, Kosztolányi:
miénk minden, mi volt, akármi.
Velünk van múltunk hagyománya,
minden koroknak tudománya,
művészete és nézete,
évezredeknek érzete,
minden mi rút volt, s ami szép:
ostoba döntés, bölcs beszéd,
Werbőczi hírhedt törvénykönyve,
megsarcolt jobbágyoknak könnye,
nagy szimfóniák fényei,
poéták költeményei.
Mert az ember a kultúra,
mindenek szolgája, ura,
sosem mindegy, hogy mit teszünk,
mit árulunk, és mit veszünk,
hogyan tervezünk, érezünk,
mi az, amiért vérezünk:
a kultúra a múlt, jelen,
s a jövő is, a végtelen,
hajnalunk, delünk, éjjelünk –
amíg vagyunk, amíg leszünk.
Illusztráció: Optika, ember, mozgás (Leonardo)
Ezek is érdekelhetik!
BERZSENYI DÁNIEL: FOHÁSZKODÁS, AZ ULMAI ÜTKÖZET, BÁRÓ PRÓNAY SÁNDORHOZ* →
Széchenyi István: Ima →
Sík Sándor: Regös ének →
