Sári László: Lincsi-apát pesti rokona és a kövek
Akiknek semmit sem kell tudniuk az időről, és nem is tudnak semmit, azok a kövek. Kicsik és nagyok; fehérek, feketék, színesek, tarkák; mindenféle rendűek és rangúak föld alatt és föld felett, ők azok, akik messzire elnéznek az idő fenséges feje fölött, tudomást se vesznek róla. Ők a mindenség tanúi, a végtelenség testvérei. Az univerzum minden pillanatáról tudnak. De hallgatnak. Mindenütt ott vannak. Szeretheted és gyűlölheted csendjüket, öröklétüket, rád se hederítenek. Mindent tudnak, amit az ember akar tudni.
Lin-csi apát pesti rokona ezért igyekezett már kisgyerekként a kövek bizalmába férkőzni. Szép lett volna őszinte barátságot kötni velük, megtanulni a nyelvüket, és megismerni titkos tudásukat. Biztosan beavatták volna, hiszen a jó barátok nem titkolóznak. Hű, micsoda világot rengető, nagy tudás birtokába jutott volna akkor a kis pesti rokon! Messzi kínai atyafisága is csak ámult volna! Kár, hogy aztán nem jutott elég ideje erre a barátságra. Nem szánt rá elég figyelmet, nem tanulta meg jól a nyelvüket. Mintha hűtlenül elfordult volna a kövek nemzetségétől, pedig hát máig bizalmasainak tekinti őket.
– Tudják, hogy mindig, mindenhol árgus szemmel figyelek rájuk – vallott barátságukról már felnőtt fejjel. – A halandóság nagy cáfolatai ők, szenvedélyesen érdekelnek. Meghittnek, bensőségesnek érzem a viszonyunkat, sokat tanulok tőlük. Némelyik testvérük láttán melegség önti el szívemet, tisztelettel megállok, amikor arcukat felém fordítják. Tudom, hogy az utolsó ítélet napján majd elárulják, mit gondolnak az emberekről.
Az élet mint örökös révület: ezek a kövek. Csöndes, fölényes és örökös a béketűrésük. Amikor az utolsó nap mind egy szálig fölocsúdnak, ránk nyílik a szemük. Lassan, méltósággal végighordozzák tekintetüket az egész teremtett világon. Eközben elhalkul, majd teljesen megszűnik az őrült, tomboló ricsajozás a földgolyón. Csend hull ránk, ezüst holdpermet, végítélet. Elérkezik a komor türelem világkorszaka.
– Ma még bármikor elmozdíthatod, elhurcolhatod akármelyik követ – fűzte tovább gondolatait Lin-csi apát pesti rokona. – Évmilliók munkáján változtathatsz kedvedre, egyetlen mozdulattal. Amit teszel vele, az is évmilliókra szólhat. Mintha te lennél az isten. – Ekképp tűnődött a fiatalember a kövek életén. Mindeközben elmélyülten, aggályos figyelemmel fürkészte mozdulatlan arcvonásaikat. Ezekben a pillanatokban szentül hitte, hogy végtelen nyugalmuk fölfedhetetlen, tökéletes álca. Egészen biztos, hogy egyszer világmozgatók lesznek ők is. Pontosan tudják, hogy eljön az ő idejük.
Illusztráció: 忍
Ezek is érdekelhetik!
Novák Valentin: A Tunyát ne hagyjátok rám!* →
Dóczi Székely Gábor: ÚJABB SZENTENCIÁK →
Bene Zoltán: Vonatutak →
