Mondd meg nékem, merre találom…

Próza p1

január 23rd, 2024 |

0

Sári László: Lincsi-apát pesti rokona és a kövek

k1
Akiknek semmit sem kell tudniuk az időről, és nem is tudnak semmit, azok a kövek. Kicsik és nagyok; fehérek, feketék, színesek, tarkák; mindenféle rendűek és rangúak föld alatt és föld felett, ők azok, akik messzire elnéznek az idő fenséges feje fölött, tudomást se vesznek róla. Ők a mindenség tanúi, a végtelenség testvérei. Az univerzum minden pillanatáról tudnak. De hallgatnak. Mindenütt ott vannak. Szeretheted és gyűlölheted csendjüket, öröklétüket, rád se hederítenek. Mindent tudnak, amit az ember akar tudni.
Lin-csi apát pesti rokona ezért igyekezett már kisgyerekként a kövek bizalmába férkőzni. Szép lett volna őszinte barátságot kötni velük, megtanulni a nyelvüket, és megismerni titkos tudásukat. Biztosan beavatták volna, hiszen a jó barátok nem titkolóznak. Hű, micsoda világot rengető, nagy tudás birtokába jutott volna akkor a kis pesti rokon! Messzi kínai atyafisága is csak ámult volna! Kár, hogy aztán nem jutott elég ideje erre a barátságra. Nem szánt rá elég figyelmet, nem tanulta meg jól a nyelvüket. Mintha hűtlenül elfordult volna a kövek nemzetségétől, pedig hát máig bizalmasainak tekinti őket.
– Tudják, hogy mindig, mindenhol árgus szemmel figyelek rájuk – vallott barátságukról már felnőtt fejjel. – A halandóság nagy cáfolatai ők, szenvedélyesen érdekelnek. Meghittnek, bensőségesnek érzem a viszonyunkat, sokat tanulok tőlük. Némelyik testvérük láttán melegség önti el szívemet, tisztelettel megállok, amikor arcukat felém fordítják. Tudom, hogy az utolsó ítélet napján majd elárulják, mit gondolnak az emberekről.
Az élet mint örökös révület: ezek a kövek. Csöndes, fölényes és örökös a béketűrésük. Amikor az utolsó nap mind egy szálig fölocsúdnak, ránk nyílik a szemük. Lassan, méltósággal végighordozzák tekintetüket az egész teremtett világon. Eközben elhalkul, majd teljesen megszűnik az őrült, tomboló ricsajozás a földgolyón. Csend hull ránk, ezüst holdpermet, végítélet. Elérkezik a komor türelem világkorszaka.
– Ma még bármikor elmozdíthatod, elhurcolhatod akármelyik követ – fűzte tovább gondolatait Lin-csi apát pesti rokona. – Évmilliók munkáján változtathatsz kedvedre, egyetlen mozdulattal. Amit teszel vele, az is évmilliókra szólhat. Mintha te lennél az isten. – Ekképp tűnődött a fiatalember a kövek életén. Mindeközben elmélyülten, aggályos figyelemmel fürkészte mozdulatlan arcvonásaikat. Ezekben a pillanatokban szentül hitte, hogy végtelen nyugalmuk fölfedhetetlen, tökéletes álca. Egészen biztos, hogy egyszer világmozgatók lesznek ők is. Pontosan tudják, hogy eljön az ő idejük.

 

 

Illusztráció:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betcio betcio giriş Enbet enbet giriş enbet güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş bahissenin bahissenin güncel giriş bahissenin giriş superbetin giriş superbetin giriş süperbetin holiganbet holiganbet giriş perabet perabet giriş casibom casibom giriş betsat betsat betsat giriş betsat güncel giriş alobet alobet giriş meritking güncel giriş Vdcasino vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş yakabet yakabet giriş yakabet güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş safirbet safirbet giriş safirbet güncel giriş dumanbet giriş dumanbet dumanbet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş dumanbet dumanbet giriş dumanbet güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş jojobet superbetin matbet jojobet romabet romabet giriş marsbahis marsbahis güncel marsbahis güncel giriş