Babics Imre: Ékszer (versek)
•
Eljegyzés
A Vakok Intézetében, Bel-Zuglóban,
hol a folyosókon még lámpák fénye ég,
az éjek fekete hajnalokra hajtják
hullámaik térnél kitapinthatóbban.
A látássérült lány nem festi ki szemét
tükör előtt és nem rúzsozza ki ajkát,
s a látássérült fiú nem köt nyakkendőt;
az erő, mely vonzza őket, eredendőbb
ősi ösztönöknél, tudom, megértenék.
A sarkon túl, az Ajtósi Dürer soron
Isten maga a horizont: sík és idom
egyben, végtelenen túl és ujjbegyeken;
dönt, s a Fényről lehull a világegyetem,
szeretők szívében hang alkotta ikon
csillan fel s tündököl, végig napjaikon.
…Arrafelé, az Ajtósi Dürer soron
‒ túloldalt jelkép: a Metalimpex torony ‒,
ott sötétült el teljesen kamaszkorom.
Ezerkilencszázhatvanöt
Bőrkabátos férfi, legyekkel borított
‒ kisfiú-szemednek milliónyi léggyel ‒,
vasútállomáson, oldalt fekve aludt
egy padon. A biatorbágyi viadukt
felé vonat indult, és te vele mégy el
hamar, azt tudtad, de hogy papírlap-síkok
halma lesz a hazád derűs lankák helyett,
s egy magyar pária szörnyű emlékképét
majd magához vonzza költői delejed,
titok volt még, s hogy Isten van, megértetik
útjai: kozmoszt tágít benned, széttép,
s szavak légiójával lep el, szívedig.
Ékszer
Testhőt vesz fel a karneol,
szív dobog (1961-20?), aztán nincs sehol:
viselője úton „Ahoy!”
***‒ láncáról leoldatik.
***…Elhányják majd valakik,
mélyére vonja tenger és
emléke lesz a szívverés,
***utolsó pillanatig:
***Ő küldi hullámait,
kozmikus tüzeket elolt,
s jég morzsolja a karneolt.
…Halála lesz egy szívverés.
Nemlétezők
A gimnazista lány alkoholista lett,
a könnyen kapható, karcsú alak molett
*****rommá változott át;
*****a felhajtott vodkák
olyan rezgésfolyam forrásai voltak,
mely sodorta a tükre fölé hajoltat
oda, hol láthatta az üde apró lényt
– lebegett lehorgonyzott papírhajóként –:
*****az elhunyt csecsemőt…
*****…Balfékek, nagymenők,
kik kiélvezték bájait, tovatűnnek,
s immár magzatával nemlétezni ünnep.
Gyermekbűnök
A gyermekkorban lefejezett dáliák,
a játékpisztoly agyával szétmorzsolt hangyák
mintha nem vesztettek volna energiát:
létezik ‒ noha nem hallathatja hangját ‒
*****mind, mindahány.
Rég elfeledett eső bár földbe mosta
a lehullt szirmokat, tört rovarcsápokat
egykori nyáréjen, belibbennek most a
van-ba, mely emléket, űrt egyként befogad,
*****s ing-ring puhán
képük ott régmúlt-kék zúzódásaiként
az első bukás utáni fájdalomnak,
nem sugároznak ki vezeklési igényt,
csupán tompán egyre szorítanak, nyomnak,
*****miként a hám.
Illusztráció: Babics ékszere
Ezek is érdekelhetik!
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
