Toldi Éva: „Emberkatedrális” volt

Márton Áron püspök jubileumán

„Non recuso laborem” – Nem futamodom meg a munkától – ez volt a 45 éve, szeptember 29-én elhunyt Márton Áron papi-püspöki jelmondata, szolgálatának vezérigéje. S küldetéses elszántsággal vállalta valóban a munkát, a rábízott feladatok ellátását és az azokkal járó legtöbbször emberpróbáló szenvedéseket, a börtönt a kommunista diktatúra legnehezebb évtizedeiben Romániában. „Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség” – vallotta. „Legyetek az igazság védői és a szeretet apostolai, álljatok az őrhelyen, ahová küldettetek, hősi elszántsággal.” – szólnak buzdító szavai korunk keresztény magyarságához is, a mai „másképpen” nehéz időkben.

Hivatásának és népének hitvalló szabadságáért küzdött, évtizedeken át az erdélyi szellemi élet formálója, főpásztora volt. Emberkatedrális, ahogy Illyés Gyula méltatta őt. Tiszteletét Erdély-szerte köztéri szobrok, terek, nevét viselő iskolák hirdetik. Emlékére szülőfalujában, Csíkszentdomokoson 2010-ben múzeumot avattak. Helytálló munkássága nem csupán a szentdomokosiak kincse, tartaléka, tőkéje erkölcsi értelemben, hanem a Kárpát-medence, sőt a világ összes magyarjának olyan lelki-erkölcsi tartaléka, amelyhez mindig vissza tudtunk nyúlni, s vissza is kell nyúlnunk ezután is. Idén halálának 45. évfordulóján méltó, hogy megemlékezzünk küzdelmes, keresztény, magyarságmentő pásztori és hazafias munkásságáról.

„Erdély fölött éjsötétben égi fény, / Áron püspök tisztaság vagy s jó remény. / Általad most Krisztus király van velünk, / Fölemelt főt, méltóságot adj nekünk!” – énekelték Ferenczes István erdélyi költő Márk József ferences szerzetes által megzenésített Márton Áron-himnuszát a püspök halálának 40. évfordulóján Erdély-szerte és azon túl is, az elszakított nemzetrészeken és a szórványban élő magyarok. Az idén, a ’Remény zarándokainak évében’ is méltó, hogy megemlékezzünk a fehér vértanú főpásztorról, akit sem börtön, sem lelki megvesztegetés nem tudott gerinchajlításra bírni a legkeményebb lelkiismeret-próbáló időkben sem.

Márton Áron a Gyulafehérvári (Erdélyi) Római Katolikus Egyházmegye püspöke volt 1939-től 1980-ig. A legnehezebb időkben, a kommunizmus egyházakat eltipró, megkínzó, likvidálni akaró időszakában is helytállt papi-püspöki szolgálatával.

„Isten akaratát látva a kinevezésben, gyengeségem tudatában, de az Ő segítségében bízva fiatalos készséggel és odaadással vállaltam a papi feladatot” – fogalmazott indulásakor. A magyar történelemnek olyan személyisége volt, akit példaképül állíthatunk mindenki elé – hangzik el ma is emlékünnepein. Bátran felemelte szavát a 20. század diktatúráinak embertelenségei ellen, közösséget épített, szívén viselte hívei, minden magyar ember sorsát, és kiállt az elnyomottakért. Szent Márton a köpenyét hasította ketté, hogy felét odaadja a rászorulónak, nem a fölöslegéből segített, hanem amire magának is szüksége lett volna. Ilyen életáldozat volt Márton Áron szolgálata is. Püspöki beköszöntő beszédét Szent Márton püspök szavait idézve kezdte: „Uram, ha néped számára még szükséges vagyok, nem utasítom el, vállalom a munkát”. S vállalta valóban a munkát, a legtöbbször emberpróbáló szenvedéseket a kommunista diktatúra legnehezebb évtizedeiben is.

1896. augusztus 28-án született egyszerű székely földműves család harmadik gyermekeként a mélyen elkötelezetten katolikus Csíkszentdomokoson. Tehetségesnek bizonyult már az elemi iskoláiban is, majd ösztöndíjasként folytatta a tanulmányait a Csíksomlyói Barátok Gimnáziumában. Az első világháború kitörésének második esztendejében érettségizett a gyulafehérvári kisszemináriumban, majd hamarosan megkapta világháborús katonai behívóját. Harctéri szolgálatra vezényelték. Megjárta Doberdót is, frontszolgálata során négyszer is megsebesült. A háború után szülőföldjén egy ideig önálló gazdálkodással próbálkozott, de végül hallgatva Isten hívására, 1920 őszén papnak jelentkezett Gyulafehérváron. 1924. július 6-án Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök szentelte pappá. Első kápláni útja Gyergyóditróba vezetett. Nagy feladat várt rá, gyógyítani a háború okozta erkölcsi sebeket. Gimnáziumi hittanári szolgálatot is ellátott Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhely 1929-ben megkapta első plébánosi kinevezését Verestoronyra. 1930–1932-ben udvari káplán és püspöki levéltáros lett Gyulafehérváron, majd püspöki titkár, egyetemi lelkész és hitszónok Kolozsvárott. Előadásokat tartott az egyetemistáknak világnézeti problémákról, akik felekezeti különbség nélkül tódultak előadásait, prédikációit meghallgatni. XI. Piusz pápa 1938. december 24-én nevezte ki gyulafehérvári püspökké. Kinevezését Erdély magyarsága osztatlan örömmel fogadta. Bár pap volt elsősorban, de a nép életének anyagi és szociális gondjait is figyelemmel kísérte, szívügyének tekintette, s munkássága egyik fontos eredményének tekintette, az Erdélyi Iskola című lap létrehívását, amely a két világháború közötti Erdély egyedüli pedagógiai folyóirata volt.

„Kérem paptársaimat, kövessenek engem a golgotás úton!” – őrizte meg az idő emlékezetes felhívását lelkipásztor társaihoz. Mindez 40 éves püspöki szolgálatát tekintve igaznak bizonyult: életútja valóságos golgotajárássá lett. Püspökké szentelése után így vallott a küldetésről papjainak: „A vállainkra nehezedő szerep nagy és felelősségteljes, de úgy becsülnek meg, s az idők mérlegén annyit nyomunk, amennyi igazi értéket önmagunkban, magatartásunkban, feladataink teljesítésében felmutatunk… A kényelmes napokról nekünk le kell mondanunk: harcok idején, történelmi fordulóban, eszmék és népek elkeseredett mérkőzésekor születtünk, de a nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, hogy a szerepet vállaljuk, összefogjunk, mint még soha, s a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal dolgozzunk és mindent megtegyünk a szent célért, azokért, akik utánunk következnek.”

1944-ben erőteljes szavakkal kikelt a zsidók embertelen üldözése ellen. pünkösd ünnepén, s levélben követelte a zsidók ellen hozott intézkedések visszavonását Kolozs megye főispánjától, Kolozsvár rendőrfőnökétől és magától Jaross Andor belügyminisztertől. Bátorság és elszántság kellett ehhez a lépéshez, és ez jellemezte magatartását később is a román sztálinisták börtönében elszenvedett mindennapi megaláztatásai idején. Kiállt Kolozsvár magyar nyelvű egyeteme, a Bólyai János Egyetem mellett. S hogy ne vegyék el a magyar tanítást, két esztendeig ő fizette az egyetem tanárait.

1949 tavaszán bérmakörutat tartott Felcsíkon és a Gyimesekben, melyet a hatóságok lehetőség szerint igyekeztek akadályozni. Ezen útjaira úgy emlékeznek, hogy felértek egy diadalmenettel. Ha két falu közel volt egymáshoz, az útját zöld ágakkal és virágokkal szegélyezték az emberek.

Emlékezetesek a csíksomlyói búcsúi szentmisék találkozói is. 1946-ban a búcsúra mintegy 150 ezer ember gyűlt össze, nemcsak katolikusok, hanem protestánsok is szép számmal, annak ellenére, hogy a helyi pártszervezetek mindent elkövettek, hogy megakadályozzák a zarándokok eljutását a búcsúra. A hatalmas tömeg tiltakozott a várható békeszerződés ellen és félő volt, hogy a búcsú politikai tüntetésbe csap át. Márton Áron püspök beszédében megnyugtatta a tömeget, de elveit nem adta fel: elítélte a Párizsban ítélkező nagyhatalmak döntését. Az Erdélyben működő történelmi magyar egyház felsorakozott mögé és támogatásáról biztosította őt.

Az 1947. február 10-én aláírt békeszerződés visszaállította a trianoni határokat, amit súlyosbított az időközben létrejött kommunista uralom. Feloszlatták a férfi és női szerzetesrendeket, a görög katolikusokat beolvasztották az ortodoxiába. Bár a megtorlás veszélye egyre nőtt, ő folyamatosan tiltakozott a magyarságot érő sérelmek miatt. Három millió lejes adománnyal felállította a Petőfi Alapot, mely lehetővé tette, hogy a háborút követő években biztosítsák az iskolai tanárok fizetését. Fellépett a romániai iskoláik államosítása és a kultusztörvény ellen, amely a gyulafehérvári püspökség kivételével az erdélyi magyar püspökségeket megszüntette.

Szinte legendává vált az 1947-es csíksomlyói nagybúcsú előtti napokban a Gyimes-völgyi csángó falvakban tett bérmakörútja. A csángók ugyanis munkája végeztén egy fehér lovat ajándékoztak püspöküknek, felültették rá és erős lovas kíséretben érkeztek meg Csíksomlyóra. Az őrizetre azért volt szükség, mert már ekkor híre járt elfogatása tervének. 1949. június 4-én tartotta utolsó szentbeszédét a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Ekkor ismét zarándokok hatalmas tömege gyűlt össze a nyeregben. Az állami szervek addigra már tervbe vették elfogatását. A búcsút követően rövidesen titkárával együtt letartóztatták, majd háromévnyi vizsgálati fogságot követően 1951-ben nyolcadmagával bíróság elé állították. A bukaresti katonai törvényszék 1951. július 13-án életfogytiglani kényszermunkára ítélte hazaárulás vádjával. 1955-ben amnesztiával szabadlábra helyezték, de 1956-tól kényszerlakhelyre utalták a gyulafehérvári püspöki palotában, melyet csak 1967-ben oldottak fel.

1969-ben Rómában találkozott VI. Pál pápával, aki magánkihallgatáson fogadta. Bár nagyon tisztelte az egyházfőt, de úgy látta, hogy a kommunista diktatúra módszereinek ismeretében nincs remény kompromisszumos megoldásokra. Sajnálattal vette, hogy a magyarországi egyházi vezetők az állammal való egyezkedés útjára léptek – olvashatók visszaemlékezéseiben.

1980 májusában végül súlyos betegsége miatt II. János Pál pápa fölmentette egyházi tevékenységei alól. s 1980. szeptember 29-én, 84 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének. Fennmaradt a gyászos, megalázó hír, hogy halálában is meggyalázták a ’szekus pribékek’: halotti lepléről letépkedték a magyar hívei által rátűzött nemzeti színű kokárdát a gyulafehérvári püspöki kripta ajtajában. A gyász megpróbálta Erdély népét, az emberek könnyes szemmel azért imádkoztak, hogy ’nagy és szentéletű püspökük lebegjen az idők végeztéig a Hargita felett, védje és őrizze Erdély népét’.

„Istenünk, te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára” – csendül fel ma is minden szentmise végén a könyörgés Erdély földjének katolikus templomaiban. És nemcsak ott, hiszen Kányádi Sándortól tudjuk, hogy mikor a helytálló főpap boldoggá avatásáért szállt a fohász Erdélyben, az imádságos együttlétben a reformátusok is együtt fohászkodtak keresztény testvéreikkel ökumenikus közösségben több alkalommal is. Áron püspök szolgálatát paptestvérei és szolgáló kortársai mellett közéleti személyiségek, írók, politikusok méltatták az eltelt négy évtizedben, azok, akik életre szóló emlékként őrzik találkozásaikat a főpappal.

Jakab Antal püspök, Márton Áron utódja ekképp emlékeztetett elődjére később: „’A hegy lábánál nőtt domb’ – így nevezte magát Márton Áron püspök nagy elődjével Majláth Gusztáv püspökkel szemben, amikor átvette az egyházmegye vezetését. Most már számunkra ő lett a hegy az erős szikla. Ennél jobban nem is lehetne jellemezni pótolhatatlan veszteségünket, Erdély 74. püspökét… Márton Áron valóban hegy volt. Cser László jezsuita költő szavai találóak, mikor a Jelenvalók és örökké valók c. művében így vall: „A hegy mindig egy helyben áll, a hegy mindig mozdulatlan, a hegy mindig magas, a hegy mindig a földön áll, a hegy mindig az égbe meríti arcát. A hegy törhetetlen, iszonyúan erős, a viharnak nevet és port dob a szélvész szemébe. A hegy olyan, mint a szeretet; szigorú szikla és puha talaj mintha nem is volna rajta, mégis adakozó és termőfölddel súlyosítja magát, hogy szíve körül zöld erdők létezhessenek és erdeiben szelíd őzek szaladhassanak…”

Keresztes Sándor, Magyarország egykori vatikáni nagykövete Márton Áron Illyés Gyulával való emlékezetes levélváltását ekképp’ idézte fel: „A kapcsolatot Áron püspök úr kezdeményezte a költővel, amikor megkért, hogy egy általa küldött korondi vázát juttassak el hozzá, melyet leánya részére szán, akiről a költő verseiből szerzett tudomást. Úgy alakult aztán, hogy püspök atya és Illyés Gyula között a postás szerepét tölthettem be több éven át. Ennek egyik emlékezetes kezdő epizódja volt, hogy a költő habozott, vajon elküldheti-e a püspöknek a ’Kháron ladikján’ című könyvét, mert ahogy nekem mondta: ’szeretne úgy hinni, mint a püspök, de sajnos, ő nem hívő’. Meghallgatván bátorító és megnyugtató érvelésemet, a könyvet elküldte az alábbi dedikálással: ’Áronnak, felfelé nézve, Gyula’. Én ezt az epizódot elmeséltem a püspök atyának, melyet mosolyogva és megértéssel fogadott. Következő látogatásom alkalmával aztán viszont-üzenetet küldetett velem Illyésnek: ’Mondd meg a Gyulának, elolvastam a könyvét, és azt üzenem neki, hogy ő hívő, csak viaskodik az Istennel, mint Jákob az angyallal. Krisztus ugyanis azért jött a világra, hogy az embereknek meghirdesse az igazságot, és mindenki, aki tiszta szívvel keresi és követi az igazságot, Krisztust követi’. Amikor ezen üzenetet Illyésnek átadtam, ő zokogni kezdett, majd kihúzta magát és azt mondta: ’Mondd meg a püspöknek, rendelkezzék tollammal, eszemmel és pénzemmel, azt teszem, amit kíván.’ Illyés Gyula tisztelete, megbecsülése jeleként több helyen úgy méltatta később is Márton Áront: ’Emberkatedrálisa volt ő korának’. A költő halála előtti megtérésében is bizonyára nagy szerepe volt az említett eseményeknek”.

Ferenc pápa 2024-ben elismerte Márton Áron életszentségét – ettől kezdve Tiszteletreméltóként emlegethetjük őt. Boldoggá avatásának előkészületei folyamatban vannak.