Baán Tibor: NÉZŐPONT (versek)

Régiek

A régiek bizony rajzoltak
festették a perceket
kéket okkert mindenféléket
mindazt amit manapság
egy kattintással megörökít
a fényképezőgép
Egy kattintás és a hulló gyümölcs
megáll a levegőben
Az öregedés szinte megállítható
A fiatal örökre fiatal
Látszik a felvételen hogy nyitva az ablak
Örökre nyitva
És kihajol rajta
az ifjú Szerelem
Elmúlni sose fog

Orbis pictus

Szoborjátékot játszó panoptikum.
Örök a formák jövése-menése.
Mindennek s mindenkinek célja a múlás.
In memoriam történik itt minden.

Nehéz idők

Van aki a Képes Krónika
legendáit olvassa.
Van aki a szerelem mézeskalács
házaira gondol.
Sokféle út lapul
homlokunk mögött s mindegyik út összekapcsolódik
egy másikkal mígnem
hálózattá válik a lét s kiderül hogy sorsunkban
mások sorsa fájt
akkor is, mikor az „én” szó parazsát fújtuk,
szinte föl se fogva,
hogy az én, a te
csak hullám a „mi” tengerén,
mely a Nap időtlen arcát veri vissza

Szüret

Hajnalodik kéken zölden
a nagy karéj határ.
Erdősáv, földek barna háta,
kapaszkodó házak, kanyargó utak,
távoli halastó és némi
gyümölcsös, gondosan művelt szőlő…–
Íme a településszerkezet.
Visszamenőleg is mutatja
a történelmet – hogy a határolt
egyéni lét mögött él egy
általános alany, szinte halhatatlan
Ember, ki a halandó létek
dombjai felett őrzi még…
Őrzi elszántan a rendet.

Nézőpont

Csak pilleként röppen
– fény-nyaláb – tollamra az Eszme,
hogy a könnyű a nehezet fölemelje.
Csak egy kicsit – valamennyire,
hogy a karáttal mérhető szavak a szóban,
miket örökül hagytak ránk a régi mesterek,
betöltsék hivatásukat s ne valljanak
szégyent velem se, aki itt és most
írom, mit írhatok innen,
egy láthatatlan írás írásjeleit.
Napkeltét a porba.