Vers

május 25th, 2026 |

Dancs Szabolcs: Halott cserép (szonettek)

legalább te

depresszió, az ölelésed,
mint lágy meseszó – ringató,
szél is lehetsz, mely összevérzett
takarómon ma áthatol

a hűs kezek és érintések,
simogatás – mely sose volt,
az oldott csend, mely szép ígéret,
és nem rettent, hogy visszaszól

depresszió, ölelj magaddá,
ahogy pár hete a dombtetőn
a csendjével a felfakadt táj –

a zamatos fényben, lüktetőn!
te legalább velem maradnál,
ha a démonléptű este jön

Halott cserép

Ünnep után fecnik és fények
között kereslek, s nincs egyéb:
csak urnacsend, csak holt cserép
az asztalon – talán, ha még egy

hetet maradsz, akkor feléled
e vézna szár, kóróremény –
tán gondolsz rá, annyi elég –
csontujjai: egymásba tévedt

két kezünk itt, az asztalon.
Ágára vesz, gallyába von
még, meglátod, fecnik és fények

között lehet rá alkalom
akkor, ha szeretnéd nagyon,
vagy éppen, ha én szeretnélek.

Kaszásdűlő

törmeléken, hűlt láván és romon
kisarjadt otthonom, kedves hazám –
egymásra préselődő halovány
sziklatestek, s a gyöngéd, zöld halom!

nekem itt és most: ezer torony!
Új-Zélandon, Izlandon, Kanadán
át ívelő kaland, amely nyomán
a pőre kő és repedés: kanyon!

templomnyi nyüzsgő, aprócska csendek –
amíg új utakra gyűjtögettek,
én nem szeretnék jutni távolabb:

e szűk tér – bolygóm esszenciája:
itt állok, ahogy Kaszásdűlőn áll a
kies éjben, magányosan e pad.