Halmai Tamás: Seb a tűzfalon (szonettkoszorú)
*
1
Bárkán született bárány
Látatlan tornyok lakozzák a szérűt.
Nikodémust az alkony rábeszéli
megvirradásra. Szívén tartalék üdv:
átrezegnek a mindenség meséi.
Navigáld el a fáradtság derengő
isteneit ácsolatlan hajódig.
Egy fűszál munkássága is az első
hajnalhoz visszamenőleg adódik.
Kivert angyal, szűköl a kárhozat.
Legbűnösebb, aki – kertek alatt –
az ártatlanságot elköveti.
Bárkán született bárány a remény.
Part bandukol a tenger peremén,
szerelem elliptikus körei.
2
Amerikai teológiák
Szerelem elliptikus körei
csalogatnak a megváltás korába,
s a nemlétezők megmutatkozása.
A hála csecsemőkhöz öregít.
Legszebb lehetőség a lehetetlen.
Anekdotából párolnak imát
amerikai teológiák.
Történet beszél elbeszélt egekben.
A halászhajók már Jézus előtt
jártak a vízen. Történelmi hűség:
jegyest oktatnak szerteesküvők.
Néma trubadúr, áll a tölgy középütt,
madárra hangolt hódolattal tüstént.
Itt csönddé szférák szerenádja szépült.
3
Fényhang
Itt csönddé szférák szerenádja szépült.
Űrök, kórusok. Fényhang. Telis-termek.
Ékszereidről bárkit megismerlek.
Milyes tágasság szolgál menedékül?
Az idő arca démonokat tükröz.
A másik arca zelótákra nézne.
A palackposták újabb nemzedéke
tengert tartalmaz, hűen hű betűkhöz.
A mező áldozati oltár, rajta
telek sötétje fekszik, mágusok
balhite, kegyelemtől oltalmazva.
Micsoda szelíd! Az ég földközi;
paradigma, hogy méltán ámulok.
Akit megsebez, be is kötözi.
4
Tél rózsája
Akit megsebez, be is kötözi.
Újszülött bolygón ódon rítusok.
Pusztán, mint kapun út közlései,
édesvizű sivatag átzubog.
Jóvátett idő? Idővé tett jóság?
A tél rózsája elgondolkodik,
ki gondolja a télivé lett rózsát,
hogy tövise ellát a szirmokig,
és szirmai már ellátnak világgal
kertészi szót, kerti öntudatot;
ki gondolná, hogy évszakokkal tárgyal,
aki elgörgette a köveket,
mert fények mélyén napot kutatott?
Lovagkirályok kora közeleg.
5
Moll nevetésed
Lovagkirályok kora közeleg.
Legyen a neve szerelmek kora.
Mi szabaduljon, még eldöntheted,
hírelt setétség szabadjaira.
A költészet stilizált irgalom.
A költészet stilizált rémület.
A költészet már nem irodalom.
A költészet te vagy, csak nélküled.
Hogy megments, azért szállok alá érted
alvilág édenébe, szerzetek
talmi siralma közé, percegek
lépten, igazíts, legyünk részegészek –
moll nevetésed hangol templomig.
Lovagkirályok kora távozik.
6
Gitáron hárfázó angyal
Lovagkirályok kora távozik.
A sík üres. Már csak virágra képes.
Hangok hűsége a szentek véréhez:
ennyi a fény. Lássunk el tavaszig.
Ketten vagy hárman. A Névben. Ha gyűlünk,
meggyűlik lények bírhatatlan sorsa.
A fájdalmat a szépség megokolja.
Ékkő terem az akaratlan gyűrűn.
Tiszta zenének visszhangja is dallam.
Kihallgatom az állatot magamban:
csak addig fél, míg dal elé nem roskad.
Gyermekké tesz a Gyermek. Öregek
gitáron hárfázó angyalt zokognak.
A békesség pásztori övezet.
7
Szentkép
A békesség pásztori övezet.
Kézműves mesék ringanak, ringatnak.
A szöveg árnya: ajtóra nyílt ablak.
Írás vezet feledkező kezet.
A boldogság is póz, ha nem boldogság.
De fölkarol szegényt tehetős béke
tisztaságig letisztult tehetsége;
míg tündevények felhőnket bodrozzák.
Önmagot érint lemondás, hogy ekképp
minden másra az önátadó jusson,
mindenség mása így lesz jussa furton-
furt teljeseknek, képzelt szentnek szentkép;
mert eredetit éltet második.
Elszámolj szingularitásokig.
8
Forrás nélküli tenger
Elszámolj szingularitásokig.
Végre öregen! – utol a gyermekség
úgy ér, hogy érint, aki álmodik
közöst s köztest. Így elegyedtem melléd.
A szerelem megállapodott nyüzsgés?
A derű szentek profán öröksége?
A szív mellkasi sötétséget fürkész?
Kisüt a föld – naplakók örömére.
Az út helyén van, ha úton a vándor.
Forrás nélküli tenger a világon
úgy csobog át: a tenger a világ.
Hullámzásban is megállhatni – térden.
Csak a beszélgetés nem nyit vitát.
Még testetlen, de iromba az éden.
9
A selyemfestő
Még testetlen, de iromba az éden.
Színjátszó könnyűség, hogy döntenem
akaratod mellett is lehet, éppen
amint a mennyben, úgy a földeken.
Amikor a sötétség átvilágít,
diadalmas démonokat talál
bennem, a hűtlen hiányok hibáit.
De a sötétet fény vizsgálja át.
Szelek hullámzó epilepsziája
a távolságokat összecibálja,
mégis nyugalom ikonját illeszti
a selyemfestő az anyag serény
felszínére – anyagtalant illetni
karddal tárgyaló vértek idején.
10
Seb a tűzfalon
Karddal tárgyaló vértek idején
antikrisztus gőgje fohásszá vásik.
Beszélget kétszívközt egy kő s egy másik,
dialógusuk fénynek szánt edény.
Tátong az ablak, seb a tűzfalon,
hogy az utódfaj majd háromezerben
azon tekint be, időzít tervelten
látképet, belátást se tilalom.
Már nagyapai gyerekkort is bágyadt
képzelni jelen népe. Lennénk kincsek:
a csodák őrei ránk is vigyáznak,
a fájdalom strázsái óvnak minket.
Talányt gondozó Krisztus-kód szerént
megszelídített vétek az erény.
11
Ha jő a Hangok Asszonya
Megszelídített vétek az erény.
Etruszk fuvolán párkák játszanak.
Éjjel járatlan úton jár a nap.
Vasárnap te vagy velem, reggel én.
Bálványt nevezni báránynak: elvbotlás.
Zsákvégtelenbe fut a gondolat.
Magzat zendít mítoszi gongokat.
Nem éltem még. Csontból kélt templomot láss.
Tisztázatlan szándékból sarjadunk.
Hitünk szerint tiszta, csak hihetetlen.
Szakadatlan a tenger partra jut.
Ha jő a Hangok Asszonya, feléljük
bánatunkat, amíg hideg terekben
madármedúzák úsznak – fény a lényük.
12
Téli fák csarnoka
Madármedúzák úsznak – fény a lényük –
a föld alatti, forró folyosókon.
A téli fák nagy csarnoka felépült.
De vákuum mélyében folytatódom.
Mióta zajlik sorsát megfelezve
a szerelmetlen látomás, mióta
az évelő kegyelem munkarendje,
az évszakok kietlen passiója?
Az alvilágnak nincs nemzetisége.
Nincs a pokolnak nyelve, álma, múltja.
Csónak ugrik fejest a lét vizébe –
a szomjúságot nincs mód elregélnem.
Ima fuldoklik, ha a szívem csukva,
a levegő irdatlan tengerében.
13
Közelnézet
A levegő irdatlan tengerében
egy nagyobb tenger forrásai úsznak.
És bemutatja szellőske szemérem
a végtelent egy fáradt abakusznak.
Ha Isten velünk, kicsoda velünk?
Bizonyságtétel formázzon imát.
Fogadjanak völgylépő keserűt
Atlantisz-járó, új harmóniák.
Elég távolról nézve test a lélek,
s léleknek mutat testet közelnézet.
Ha szentek óvnak, dicsőség a bérük.
Állapodj, végtén térden történhess meg.
A versek: lábjegyzet a költészethez.
Az igazságot szépségnek becézzük.
14
Templompad
Az igazságot szépségnek becézzük.
A jóságot meghagyjuk titokzatnak.
Szorongásunkból szavak kiforgatnak,
öröm koldusi házába beférjünk.
A téli napsütés! A déli holdak!
A rend helyére álló rend kegyelme!
Szészóratott részek közt megderengve
a teljes fölé egészek hajolnak.
Megbeszélik lények a lényeget,
kérdvén: az árvaságból vétetett
utolsó templompadban ki mellé ült?
A testet, mert a gyönyör csuda korlát,
játszika angyalok lecsutakolják.
Látatlan tornyok lakozzák a szérűt.
15
Madármedúzák
Látatlan tornyok lakozzák a szérűt.
Szerelem elliptikus körei.
Itt csönddé szférák szerenádja szépült.
Akit megsebez, be is kötözi.
Lovagkirályok kora közeleg.
Lovagkirályok kora távozik.
A békesség pásztori övezet.
Elszámolj szingularitásokig.
Még testetlen, de iromba az éden.
Karddal tárgyaló vértek idején
megszelídített vétek az erény.
Madármedúzák úsznak – fény a lényük –
a levegő irdatlan tengerében.
Az igazságot szépségnek becézzük.
*
Ezek is érdekelhetik!
Simai Mihály: Háromkirályok csillaga →
„Giz-gazok” – Bakonyi István verseiből →
Bakonyi Péter: Hason – szó – dal →
