Mondd meg nékem, merre találom…

Vers

július 27th, 2016 |

0

Horváth Ferenc: A szeretet dicsérete

 

Pál korinthusiakhoz írt első levele nyomán
Szóljál habár nyelvén az angyaloknak,
ha nem lakozik benned szeretet,
csak zengő érc vagy s pengő cimbalom;
ismerd bár titkát jövendő koroknak,
s legyél úr minden bölcsesség felett,
s teljes hited legyen bár oltalom,
amely elmozdít akár hegyeket,
bírjál akármit szeretet helyett:
csupán a semmit csípheted nyakon;
bár vagyonodat mind elosztogasd,
s tisztítsd bár tűzben gyarló testedet,
szeretet híján üresség maradsz.
A szeretet hosszan tűrő, kegyes,
önzetlen és sosem irigykedik,
nem kétszínű, nem álnok: egyenes,
nem haragos, fel nem fuvalkodik,
saját hasznát sohasem keresi,
nem latolgat titkon hamist, gonoszt,
csupáncsak az igazzal van teli,
s akkor örvend, ha igazságot oszt.
És mindeneket elszenved, hiszen
ezáltal remélhet mindeneket,
sosem rest zokszó nélkül tűrni el
oktalan bántást is a szeretet;
a szeretet, mely örök s végtelen,
miközben tűnnek nyelvek és tudás,
még az is, mit a próféta tanít,
mert töredék csupán a tanulás
s prófétálás – el is töröltetik:
a teljesség mikor majd eljövend,
marad csak a tökéletes, a rend,
s a szeretet, mely a szívben lakik.

 

Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2013)

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás