Fábián István: Két vers
PONTOS, MINT A RÓZSA
Juditnak szerteszét
Rajz: írás: vonalak:
sárban csapkodó halak. Pedig
volhattak volna tengerig.
Életük már pontos, mint a rózsa,
nekik perbe fogható adósa
minden folyó megszökött ideje,
kiknek sodrása emléktelen,
akikkel mégis ittmaradsz velem.
A létezés futna vissza a vízig:
akibújtakinem: számolsz vissza
a végtelen-
től a gyermeki tízig.
Vergődő halak ütik
csuklóm kéken csapkodó erét.
Te vagy, ki összeszedsz: szerteszét.
CSAK MI LÉNY. EGEM
szerelem
Mindegy, mivel
feszítenek:
szöggel, szöveggel,
körbezárt, sarkig
kitárt
ablak a reggel:
nyílik-csukódik napra nap:
aszalni deszkalap-
ra kitett
barack, szilva és szőlőszemek
őriznek híven minden-
kiket.
Az a nyárvégi asztal
a mindenség
szélére lökött sziget
Tied.
S ha a képre érek én:
enyém.
Illusztráció: a szerző grafikája
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
