Konczek József: A trombitáló nő
Együtt unatkoztam a várakozó betegekkel az orvosi rendelőben, amikor bejött az a nő… Mit bejött… beállított… se köszönés, semmi…
Úgy ült le… nehmen Sie… PLACCS… ahogy mondom. A szikár kis hölgy félénken odébb húzódott, szigorú biccentés jutalmazta.
No, elég az hozzá, hogy kirakodott maga mellé a jókora táskából, előhúzott egy fehér zsebkendőt, majd hozzálátott. Szétvetette két combját, nadrág rajta, beült a helyzetbe és először széjjelhajtogatta, majd arcára borította és nagy levegővétellel beletrombitált. Mert nem volt az orrfúvás.
– …a Barnum Cirkuszban pont ilyen volt…
– …mi?
– …az elefánt-trombitálás…
A tanár úr külsejű, aki észrevételezte a produkciót, szelíden mosolygott, a nő meg pislogott.
– …azért egy ilyen nyilvános önkielégítésre még nem volt példa, naccságos asszony – vigyorgott a simléder sapkás.
A nő nézett, mint a béka. Aztán összehajtogatta zsebkendőjét, a táskába tette és egy újabbat vont elő, hogy úgy mondjam.
Ekkor már a két mutatóujjával is beszállt. Orrürege belső, ugye, kürtőjét belülről, ugye… és ha lehet, az alapos bányászkodás után még nagyobbat trombitált… Óne zsanér, zsinór, zsenír…
Zsebkendő el, majd a hajához nyúlt kényesen, majd megnyomta mobilja gombját. Kivárta a beleszólást, ugye, majd belélehelte: “…igen, már percek óta…”
Megnyílt az ajtó, és a karcsú asszisztenslány mosolyogva utat engedett a nőnek.
Jó sokáig benn volt.
A főorvos úr hozta utána a táskát, amikor csevegve kikísérte. A liftnél kezet csókolt neki: “…üdvözlöm a kedves férjét…”
A dallamos léptekkel visszatérő főorvosnak a simléderes kevert le egy tisztes nyóckerületi pofont.
Én a földszintről orránál fogva visszavezettem a nőt és a várakozók tapsa közepett lecsavartam. Balról jobbra. Mármint az orrát.
– …harmadik zsebkendő?Akad még?
Gondosan becsomagolta és aztán elment.
Kinn az utcán aztán könnyedén visszaillesztette az orrát.
Illusztráció: Elefántok (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
