Mondd meg nékem, merre találom…

Pályázat

augusztus 31st, 2017 |

0

Pályázat | Sokunk Karácsonya 2017

 

Rövid határidejű „pályázatot” hirdet a Cédrus Művészeti Alapítvány.

Nincsen pénzjutalom. Van közös gyűjtőmunka, remélünk összeredményt. Előttünk 2017 Karácsonya.
Az alapítvány a korábbi – hasonló című – kötetantológia folyóiratbeli folytatására vállalkozik. A Napút decemberi számában tesszük közzé a legjobbnak ítélt pályamunkákat. Gyűjtőmunkához keresünk segítséget, javaslatokat. Tudván erről vagy rátallózván – arról, ki-ki számtalan ötlettel színesítheti sok műfajúnak elgondolt összeállításunkat. Sokunkét. Azokét, akiktől merítünk, akinek leletét vagy találatait – nevüket feltüntetve – belefoglaljuk a decemberi terjedelmesebb lapszámba. Rögtönzésszerű irányadások: magyar vagy világirodalmi mű (vagy részlete), hiedelmek, folklórmegközelítések, régi levelek, képeslapok, fotók, zenei feldolgozások bármely műfajban, tárgyi emlékek (fényképei), visszaemlékezések…
A gyűjtés lényege tehát egyrészt a személyes, a családi múlt közkinccsé tehető emlékei, másrészt – és még inkább – merítések a téma adta óceán végtelenségéből: közös erővel. Értékmentés. Bátran várjuk (akár) híres szerzők alkotásainak forrásmegjelölését vagy magának a műnek az elküldését, hisz elsikkadhat figyelmünk ilyen közös kincsek felett is. Gazdagítunk. Kevésbé ismert, tán ismeretlen s igen ismert – együtt. A válogatók tehát Önök is lesznek.
Köszönjük részvételüket előre is, a közös munka örömében.

Beküldési határidő: október 21.

A „pályázathoz” jelentkezési lap nem tartozik, nevezési díj nincsen. Elektronikus úton (nemethistvanpeter@gmail.com) vagy postán fogadjuk munkájukat (cím: Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 1136 Pannónia u. 6.) a szerző elérhetőségeinek megjelölésével.

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler betsat betsat giriş betsat güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş casibom giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş egebet Egebet güncel giriş jojobet 2026 jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet güncel giriş perabet perabet giriş bahsegel casibom mesleki yeterlilik belgesi betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş casibom casibom casibom jojobet jojobet jojobet betasus betasus giriş perabet giriş perabet