Novotny Gergely: Jelentjük Gyuri bácsinak
/dokumentumfilm/
Szereplők:
1. fiatal bányász
2. fiatal bányász
Gyuri bácsi
Gyuri bácsi lánya, felesége
ápolónők, orvosok, vezetőség,
bányászok
Két fiatal bányász öreg, megroppant vágaton mászik keresztül. Meg-megállnak, hallgatóznak. Időnként megreccsen az amúgyis összeroppant ácsolat, pereg a szén. Várnak, aztán újra elindulnak. Az összetört felső gerendák olyan mélyen lelógnak, hogy laposan, négykézláb kell kúszniuk.
A megroppant mellékvágat fővágatba torkollik, és ott ül, hallgatózik egy robbantómester. Gyuri bácsi, az öreg bányász. Hallgatja a szén hangját, a fák recsegését, és az előre, felé mászó fiatal bányászok lihegését.
A mászó fiatalok.
A figyelő öreg.
A fiatalok közelednek és kibukkannak. Meglepődnek, hogy ott ül az öreg. Hallgatva néznek egymásra.
1. fiatal: Siettünk.
2. fiatal: Erre szoktunk.
Gyuri bácsi: Mondtam, hogy nem járhattok ezen a vágaton.
1. fiatal: Mindig erre jövünk.
Gyuri bácsi: Ti nem halljátok, amit én hallok.
1. fiatal: Azt már hetek óta halljuk.
2. fiatal: Mégse lett semmi.
Gyuri bácsi: Ti még nem voltatok a szén alatt.
1. fiatal: Már mondták, hogy beomlik, mégse omlott be.
2. fiatal: Öt perc alatt átjövünk. Mért éppen akkor omlana be, amikor átjövünk?
Gyuri bácsi: Nem magyarázok. Ha még egyszer meglátom, hogy ezen a vágaton jártok, kitiltalak titeket a bányából.
1. fiatal: De amúgy meg kerülő.
2. fiatal: Fél órás időveszteség.
Gyuri bácsi: Elég legyen. Nem vitatkozunk. Megmondtam. Nem jártok erre. Mehettek.
A két fiatal elmegy. Gyuri bácsi rágyújt a cigarettára. Hallgatózik. Pereg a szén. Nézi az órát. Hallgatózik. Halkan recsegnek a gerendák, ácsolatok. Aztán elindul a megroggyant vágaton. Megáll. Hallgatózik. Hirtelen sietni kezd. Kissé hátrál. Hallgatózik. Az arcán rémület. Teljes erőből négykézláb siet előre. Már látja a kijáratot messze, mert ott ég egy villanykörte. És mikor megkönnyebbülten megpillantja, akkor szakad rá a szén. Betemeti. Úgy esik a karjára, hogy a homloka a felső karjára támaszkodik, és így tud lélegezni. Vékony víz erecske csordogál a karja alatt, az hozza neki a levegőt. A szén odanyomja, de nem lapítja össze. Csak leszorítja. Tehetetlenül fekszik a mindent beborító szén alatt, pereg a szén, aztán a szívdobogások ütemére üstdob hangja erősödik, mintha hatalmas lépések közelednének.
Gyuri bácsi: Voltál már így, Gyuri bácsi. Ötödször vagyok a szén alatt. De rosszul jártál, Gyuri. Most magadnak köszönheted. Harminchétszer mentettél másokat, és magad ötször feküdtél a szén alatt. /erőlködve szedi a levegőt/ Csak meg ne mozduljon a szén, amíg meg nem jönnek a mentők. Kórházban feküdtem. Fehér volt a kórház. Besütött a nap az ablakon.
Kórházi ágyon fekszik, lassan kitisztul a kép, ápolónők jönnek, műszereket tolnak kocsin, közben zene szól, ápolónő lép hozzá, megfogja a kezét, mosolyog, mozog a szája, de nem hallatszik, hogy mit mond, csak tovább szól a zene, orvos is bejön, vizit, körbe állnak, magyaráznak, de a zene folyamatosan szól, csak a szájuk mozgása látszik.
Gyuri bácsi: Kislányom.
Látszik, hogy nagy dobozzal megy haza, kis bányászház, tisztaság, virágoskert a napfényben. Bemegy a csomaggal a konyhába, leteszi az asztalra a csomagot. A kislánya kinyitja a szobaajtót, bejön, utána a felesége. Kinyitja a csomagot, ruha van benne, fölveszi, az apja nyakába ugrik, megy a tükörhöz, büszkén nézik. Végig zene.
Gyuri bácsi: Kitüntetések.
Nagy terem, az előadó asztalán terítő. Beszél. Nem hallatszik, csak a szája mozog, zene szól. Ő is ott ül a hallgatóság között, mellette a barátok, gyerekek, család. Szólítják, fölkel, kimegy az asztalhoz, átadják neki a kitüntetést, kezet ráznak vele egymás után azok, akik az asztal mögött ülnek.
Gyuri bácsi: Kiskacsa.
Kerékpáron megy a házak mellett, süt a nap, a kerítések mögül integetnek, köszöngetnek. Itt-ott a kis kertekből kiszöknek a tyúkok, kacsák, libák. Ahogy kerekezik a vidám és derűs délelőttben, kiskacsák totyognak az árokparton. Az egyik megijed, és éppen feléje totyog nagy riadtan. Keresztülmegy rajta. Leszáll a kerékpárról, és felveszi az elgázolt kiskacsát. Nincs benne élet. Aztán leteszi az árokpartra. Legyint egyet, és továbbkarikázik.
Újból a szén között fekvő, levegőért kapkodó öreg bányász.
Gyuri bácsi: Ha nem mozdul meg a szén, ideérnek… Még van levegőm. Ha nem mozdul meg a szén… kórházba kerülök. Fehér kórház ablakán besüt a nap.
zene erősödik
A kórházi jelenet részlete lelassítva. A zene ugyanúgy, mint az előbb.
Gyuri bácsi: Kislányom.
A kislány-jelenet ugyanúgy, mint az előbb, csak egy részlet belőle lelassítva.
Gyuri bácsi: /lassan erőlködve/ A kitüntetések.
A kitüntetés átvételének részlete, a kézfogások-jelenet lelassítva. Zene, mint előbb.
Gyuri bácsi: Kiskacsa.
A kiskacsa-jelenet vége lelassítva, az a részlet, amikor a döglött kiskacsát visszateszi.
A szén között.
Gyuri bácsi: Hallom már a mentőket. Gyerekek, mentsétek meg az öreg Gyurit.
Állókép a kórházból.
Gyuri bácsi: Kislányom.
Állókép az otthoni konyhából.
Gyuri bácsi: Kitüntetés.
Állókép a kézfogásból.
Gyuri bácsi: Kiskacsa.
Állókép az árok partján fekvő kiskacsáról.
A kép elhomályosul, a zene felerősödik. Mint az elején, a megroppant vágat bejárata a két fiatal bányásszal.
1. fiatal: Most omlott be.
2. fiatal: Gyuri bácsi érezte.
1. fiatal: Meghallotta.
2. fiatal: Tudta.
1. fiatal: Ismeri a bányát.
2. fiatal: A szenet.
1. fiatal: Szerencsénk volt.
2. fiatal: Nem volt benn senki?
1. fiatal: Biztos nem.
2. fiatal: Jelenteni kell.
1. fiatal: Jó. Jelentsük.
2. fiatal: Fél óra kerülő.
1. fiatal: Akkor is.
2. fiatal: Megkeressük Gyuri bácsit, és jelentjük neki.
Látszik, ahogy a szén közt mozdulatlanul fekszik Gyuri, a két fiú vigyázzban áll a bányászlámpával és a szénnel összemosódva, és magabiztosan mondja.
Ketten: Megkeressük Gyuri bácsit, és jelentjük neki.
Illusztráció: Szénbánya járata (pixabay.com)
Cimkék: asztalfiók, dráma
