Komjáthy Jenő: Az öntudat bölcsészete
– a vázlatban maradt részek egy lehetséges rekonstrukciója
Füleki Gábor által
I. rész
Az Ige
1. könyv
Az ősige
A Vágy
Én vagyok a homály,
Az elrejtett titok;
Én vagyok a rejtett,
Egyetlen ősi ok.
Én szövöm a fátyolt
Létkába szemedre;
Én dobom a mámort
Tűzcsalfa szívedbe.
Én vagyok a háló,
Mely szédült kört forog:
Az ábrándos tetszés
És húsvájó horog.
Én vagyok az inger,
Álomcsábos sellő;
Tajtékhullám-tenger
Vagyok, Ámor-szellő.
Lepkeszárnyú hímpor,
Felbíborló hajnal;
Burjánzó, zöld gyönyör,
Vagyok virradat-dal.
Ingerlő vad ösztön,
Szívdobogó remény;
Szanzara én vagyok,
Ámító Mája, én.
A csábító bűbáj
Vagyok én, a tapasz;
Bog és emelő vágy,
Tűzörökfriss tavasz.
Az Érzés
Én vagyok a bánat,
S a feloldó öröm;
S mi szemedből árad:
Én vagyok a könny.
Üres szomorúság
Vagyok, kín-üvöltő;
Életszárnyak röptét
Föld porába öltő.
Testet átjáró élv
Szívrepdeső kéje;
Egybeforró lelkek
Csodatitkos éje.
Mire mindenki vágy:
Én vagyok e gyönyör;
Mézétől telülve
Lep fonákom, csömör.
A gyötrelem vagyok,
Önzuhanó nyomor;
Pusztító, önös én,
Fénytelen, bús, komor.
A fájdalom vagyok,
Fejcsüggesztő ború;
Mulandóság-tudat,
Én vagyok a porbú.
Növő ellentéte
A táguló terű,
Öröklétbe nyíló:
Én vagyok a derű.
A Gondolat
Én vagyok a sereg,
Ezer sok az egyben;
Tömegben egyénként
Milljóvá repedtem.
Vagyok rejtélyes szám,
Kimért, hűvös érték;
Tajtékhab-fogó hám,
Örök égi mérték.
Forgó világtengely,
Sorskiszabó érv;
Forró világtenger,
Vagyok én, a mérv.
Dús birtok vagyok én,
Elmeképzet-láncsor;
Eléget, te ál-én,
Vad, bús, baljós lángtor.
Ellobban száz korlát,
Renddé válsz, te én, szent;
Önmezsgyéd átlépve
Fogad Isten-létcsend.
Így leszek én nyugvás,
Mozgásteli béke;
Bomló kezdeteknek
Összefutó vége.
Nyugalom dísz-éke,
Norma, élő lényeg; / Nirvána, lét-lényeg;
Visszaömlő forma
Ölébe a Fénynek.
Az Akarat
Én vagyok az egység,
A táruló anyag;
Világgá szülemlő, / Térvégtelent nemző,
Korlátok közt szabad.
A színtelen semmi,
Szivárványfény-minden;
A teremtő ,,lenni”:
Én vagyok az Isten.
Kétségszülő válút,
Létről szakadt köldök;
Fekete, zord erő:
Én vagyok az Ördög.
A feszítő tetthő,
Anyagmozgó indok;
Millió tény s adat –
Én vagyok a szirtfok.
Léleksúgó daimón,
Létsorsú ananké;
Vagyok három Moira,
Vakon látó tükhé.
A legfelső forrás,
A kozmoszt/Világgá szülemlő;
Világkerék-forgás,
Földtápláló emlő.
Az első mozgató,
Mit észlel a rög, fönn;
Emeltyűvé lesz itt
Tudattá nyílt ösztön.
A Szeretet
Én vagyok a törvény,
Lényteremtő élet;
Világnemző örvény,
Én vagyok a lélek.
Ki vagyok? A jóság,
Istenfényben-létel;
Szabadság lágy lánca,
Lengő szelleméter.
Végtelen életúr,
Teremtő nyártavasz;
Tiszta lélekazúr,
Mely lényt lényhez tapaszt.
Hatalmas Ős-Erósz
Vagyok én, öröktől;
Pszükhé álma, én, ki
Elemel a rögtől.
Repítő boldogság,
Zuhanó szenvedés;
Szenvedély-lángvihar,
Én, féltő rettegés.
Világosság vagyok,
Világot mozgató;
Szent egység s bölcsesség,
Kapottat átadó.
Én vagyok a szépség –,
S mely végül rádtalál:
Örökmagas mélység –
Én vagyok a halál.
Az Eszmény
Én vagyok a jövő,
Dicsbe font babér;
Élő léleküdvként
Célt a nyíl, ha ér.
Vagy zengő szablyaként
Vagyok ész-acél;
Szellem-pengeéllel,
Teljesül a cél.
Örök fénytökélyben
Lebegek telülten;
Gyarló földi lényként
Törj felém hevülten!
Elérhetetlennek
Látszom tán delemben;
Vonzásom fölemel
Sugárdelejemben.
Vagyok fenn élő fény,
Létbőség, dús fönség;
Mindent, mi sár-elem,
Elperzselő hőség.
Elmédben s az égben
Megmérhetlen nagyság;
Termő üdvösségben
Egyazon magasság.
Elme- és ég-fönség,
Isten-Egy magasság;
Teltörök dicsőség,
Mérettelen nagyság.
Illusztráció: Komjáthy Jenő (Ismeretlen szerző fényképfelvétele, 1890 körül)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
