Móritz Mátyás: Zajok és csendek (Két vers)
Holdtükör
Van-e bátorságod velem bolyongani sivatagomban,
hogy a holdtükörben nekem ragyogjon csak fel az arcod;
rózsapiros vizeiddel eloltanád-e a szomjam,
lennél-e az én reményem, ami engem újra alkot?…
Örülnél-e annak, minek mások sosem éljeneztek,
képzelődésnek mondanád-e, mit én igaznak véltem;
hallanád-e a szavamat, mitől másnak füle sem rezzent,
súlytalanná tennéd-e a léptem a varjúsötétben?…
Sziklaoltár
Szakíthatatlan lett bennem, és marad is az imádat,
irántad, kiért eldobnám a kétségbeeséseim;
megtépázva, elrongyolva a rab lelkem és ruhámat,
a szabad szelekkel tartva a fény szerpentinösvényein.
Nem énekelnék én többet a sötét tollú vérmadárról,
barbár módra nem taglóznám le a reményem és vágyam;
lelökném démonaimat a szürke sziklaoltárról,
ha megjelennél előttem most lehelethalványan.
Móritz Mátyás a 2018-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Sziklák a svájci Alpokban (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
