Pohánka Erika verseiből
Úttalan őszben
Levél-konfettit
vedlenek a fák
szél a tetőn pózol
avar lesz a nyár.
Úttalan őszben
kócos anyóka –
hosszú árnyéka
bújik ki alóla.
Belém karol, mint
régi ismerős …
Rajtunk sző az idő,
már semmi sem sietős.
Sápadnak a csillagok
Százlábú
este feslik az égen…
Görbült utakra
sorvadunk, ahogy
sápadnak csillagok…
Dorombol árván
cirmos magány…
Közben
Marékba gyűjtve
kis halálaink
ládába gyűrjük
a félmosolyt
homlokunkra
varjak gyűlnek
közben az ősz is
átmegy a szobán
behavaz a múlt…
Beléd öltözöm
Beléd öltözöm,
ha zakatol a múlt,
szétnövöm az időt
s Ariadné
gombolyagot ereget.
Üres tükrön
árnyak után nyúltam.
Hol a fonal, mi kivezet?
Kinn gyökerestől
távoznak a fák…
csak görcsök maradtak
feszülve hontalan.
Rajtunk is
fűrészel az idő…
Lakótelepi reggel
Reggeli kiabálás
csapódik a falhoz…
gyerek sír…
„Büdös dög!”
Durván dörzsölt
az apai morgás –
túl a pálinka-gőzös
leheleten…
Anya túlkiabál –
csikorognál…
tányér csörren,
élet fröccsen,
… mosogatólé…
élet-kosz…
Mosdatlan maradunk…
Madárka
maradj itt
madárka
bőrömön etetlek
szememből itatlak
ne röppenj
maradj még
őrizd meg
dallá színezett
éjeinket
ha szárnyunk
tollát
égetik a fények
Illusztráció: Juharmadár
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
