Pécsi Ilona: Bezárva (Négy vers)
Alkonyok partján
Már harmadik napja
vesznek fagyba az alkonyok,
hiába szállt partra
akácok szirmain a május,
két keze üres,
valahol a ködben hullámzó ég alatt
elhagyta álmaim.
Lehullt vitorláját reménnyé hajtva
fejem alá teszi,
hátha elalszom illatán,
s velem reszket,
amíg megérkezik, s mellém térdel
selyembe csomagolt hajnalokkal
a nyár.
Hit
Bár tudjuk,
hogy nem örök semmi,
mégis
liliomok édes illatát,
mint pecsétjét a nyárnak,
visszük magunkkal
hervadó kerten át,
s első ölelésünk
finom remegését
úgy őrizzük,
hogy érezhessék majd
karjaink fölött a fák.
Bezárva
Ébredsz,
álmod ködét tépve
vándor lépte zeng ajtód előtt.
Félsz,
oly üres a ház,
hogy rád dőljön, egy kopogás elég.
Vársz,
ablakaid por szőtte sötétre,
asztalodon,
mint múltból itt maradt kavics,
céltalanná dermedt kenyér.
Ébredsz,
talán benyitna,
ha kulcslyukadon kiszökne a fény.
Félsz,
kevés lesz tüzed
gyertyát gyújtani új utazóknak.
Vársz,
hátha megérzi léted melegét,
magához ölel,
s vele újra szétáradsz a világban,
remény.
Szerelem
Akár az alkony izzó vásznára
szóközökkel írt levél,
csendünk lobogó titok.
Mint megfejtetlen rajzok a falon,
szemeden néma kérdőjelek
a holnapok.
Feltöretlen ajkam mögött
csak gyűlik a kódolt remény:
emberarccal született
válaszod vagyok.
Pécsi Ilona a 2019-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Akácfa levele (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
