Taizs Gergő: Fehér csend (Három vers)
tengerjárás
hűvös hegyek sziklaszülötte vagyok,
a sík puszta is örökbe fogadott,
hazatértem a völgy ölébe végül,
és most kopár tengerpartról álmodom
bár lakhatatlan ez a tranzitzóna,
csőrével mégis otthonosan fészkel
tollai közt egy sirály, vacsorára
várja lent a megterített óceán
amott póznákról visszavert vijjogás,
szakadt szárnyak hullámzó csapkodása,
sós könny a porhanyós pátosz, legördül
lomhán egy túlgondolt arcon és tájon –
a móló lüktet: elbocsát, befogad,
mint közérzetem árapály-ciklusa
netovább
ideje van a befelé fordulásnak
a sötétben tapogatózásnak
ott villanykapcsoló éle karcol
itt tenyerem hűvös patak
futnak az ingerek felfelé
kimatatom magamat
párhuzamos messzeség
a hüvelykujjak magánya
ideje van a befelé fordulásnak
a feltörekvő megálljnak
hogy netovább netovább
nincs mit nincs hogyan nincs miért
mert kézen fogva magammal egy-
irány: tükörország olyan vidék
hol a villanytól az agyam kiég
ahonnan válaszok nélkül nem
ahol válaszok nélkül netovább
ahonnan ideje volna visszatérni
ahol válaszokat matatva
több kérdőjel nem maradhat
Fehér csend
A vércseppek nyoma serceg és gőzöl és forrong
a steril terítéken. Aztán mállik és foszlik
és nincs már, összecsuklik a bizonyosság, a kegyelem
halovány reménye. Követni kellene, muszáj volna
a hóban követni valamit, egy csepp szín-
törést, valami nyomot, egy habosított REM-fázist,
életközeli csikorgást, fogak közt morzsolt álmot.
De máris porlad és porlik és recseg a fülben
a talp és a hó, keménnyé döngöli az idő a ropogó
takarót. Szédülést hint a hóesés hangja,
betemet, ha felnézek, ez a rozsdaszín éjszaka,
ez a január, a lüktető, fehér membrán, a fotonok
fortélyos játéka. Az összetöppedt szavakból száraz
csendet gyúrok, elpöckölöm valahol félúton
szebb napok és a semmi között. Emlékszem még,
hogy erre járt valaki, mielőtt —
Taizs Gergő a 2019-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: GMK fényképfelvétele (2019)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
