Buda Ferenc: 1956, Himnusz haza
1956
Töredékek
Arany ősz, szüret ideje. Must-illat,
darazsak dongnak. Szív, lélek tavasza
az őszben. Fiam, unokám lehetne…
Sortűz. Lánckerekek csörömpölése.
Arany ősz, arany. Must-illat. Talpak
pora, levelek ragyogása. Füst, vér.
Torkolattüzek. „Ha mégegyszer azt
üzeni…” Kimetszett közepű lobogón
át az égre: „…hogy rabok tovább…” –
tízezreken végigmorajlik. Must-illat.
Sortűz. Vérszag. Fiam, unokám lehetne
az a fiatalember… Lágy őszi táj.
Tankágyúk erekciója. Must pezsdül,
vasabroncs pattan. Egy vaskapuszárny
dörrenve becsukódik. Tűz, vas. Tűz,
vas. Akár az unokám lehetne,
aki voltam… Légy zizzen, darazsak
dongnak. Sortűz. Vérszag. Télszag.
Zárcsattanás. Kulcsok csikordulása.
Száz évig tartó negyedik évszak. El-
falazva. Befalazva. Szél rohamoz,
kimetszett közepű lobogót szaggat.
Ifjak valánk. Fiatal voltam.
(1998. október)
Himnusz haza
Füziéknek: Áginak és Lacinak szeretettel
Homok-haza Szíkföld-haza
múltam és jövőm halmaza
édes gyümölccsel éltető
aszú füvön tengődtető
Köröskörül kinyílt egek
hová legyek mivé legyek
hátul pogány s pogány elől
jobbról Bizánc Bécs balfelől
Utak pora szíkföld sara
kék hajnalok gyöngyharmata
Hold udvarát söpörgető
forgószelet sodorgató
homok-világ Homok-haza
Emlőd öled horpad-dagad
tulajdon kölyked megtagad
selyemtüll fátylat lengető
sajgó csontot melengető
tűzzel-faggyal keresztelő
Szúr-vág a szél akár a kés
száraz vihar homokverés
vércsét galambot röptető
hörgőt tüdőt kiköptető
Aszály eső köd zúzmara
te hívsz haza te szívsz haza
Horpad-dagad emlőd öled
Hol van hazám Tekívüled
Két vállamig fölér a gaz
hagynálak itt belémszakadsz
Napod kié? éjed kié?
magzatvető méhed kié?
Akácgyökér kormos falak
szétpergő gyöngy zöld réz-salak
csatok paták törött cserép
veszett csaták pörös cserék
mind fölfalod mind elnyeled
Mi lesz velünk mi lesz veled
Rakosgatok félig vakon
bronztű sisak üres flakon
lókoponya lúd mellcsontja
törött mondat kettőspontja
ami lenn volt itt van felül
mind az egész összevegyül
kő nyílhegyek kengyelvasak
töltényhüvely tejestasak
kondor szakáll mongol redő
türk állkapocs trák fejtető
sváb hetede rác harmada
egybeszakad jász szarmata
birodalom és gyarmata
gót hun görög bolgár kabar
tót kun török alán avar
örmény oláh tatár zsidó
meghódított és hódító
itt fortyog a fél kontinens
minden csontunk ambivalens
és örvénylik és kavarog
magyarok? vagy nem magyarok?
kell rá hitel? van rá hitel?
ki dönti el? mi dönti el?
szöghaj? sasorr? szálkás bajusz?
ítélj ha mersz dönts hát ha tudsz
Bécs balfelől jobbról Bizánc
szánlak, Tiborc – Nagyúr, te szánsz?
Köröskörül kigyúlt egek
mivé lettem hová legyek
Mi vagy te föld Homok-hazám
katlan? huta? kohó? kazán?
napod kié? éjed kié?
magzatvesztő méhed kié?
ki volt előbb ki jött utóbb
melyik konok földönfutód?
kié a nyűg? kié a konc?
ki az akit szívedre vonsz?
a telepest? az itt honost?
a fegyverest? az ostorost?
Válasz nincsen csak állapot
krumplit kapálj tarts állatot
kerék inog tengely törik
mindig a védtelent ölik
mindegy: morogsz rísz vagy kacagsz
gürcölj míg csak belészakadsz
fát vágj befűts füvet kaszálj
Köd zúzmara eső aszály
Múlt hantja jövő torlasza
Szíkföld-haza Homok-haza
gyertyám leég előbb-utóbb
fiad vagyok? földönfutód?
rád-rádlelek elvesztelek
arcomba új makacs szeled
kérdőre von nekemszegül
megvallat könyörtelenül
s én csak hebegek dadogok
dűlőiden elindulok
lesvén ahogy göröngyeid
fölisszák Isten könnyeit
Illusztráció: Szüret, ’56
Ezek is érdekelhetik!
Illyés Gyula: Koszorú →
Wilhelm Ottó: A sámán küldetése →
Madách Imre*: Nem féltelek hazám! →
