Mondd meg nékem, merre találom…

Tárlat danil3

szeptember 5th, 2020 |

0

Dániel M. Magdolna fotográfiái

 

alk1

Mária Magdolna a nevet édesanyjától örökölte, örömmel viseli. A székely leány Szentegyházán nőtt fel és érettségizett, ezt követően az anyaországba költözött.
Későbbi tanulmányait, a főiskoláit itt végezte. Fiúgyermekei születését követően kezdte el álmai megvalósítását, fotózást tanult és tanul a mai napig is.
Munkájában a szociális feladatokat helyezi előtérbe, fotográfiájában is ez mutatkozik meg. A neve mellett egyre gyakrabban jelenik meg a szociofotós megszólítás. Ő ezt még megelőlegezett jelzőnek gondolja. Szereti a pillanatokat fényképezni, utcán, spontán helyzetekben. Gyermekkorában sok időt töltött idős, nagy tapasztalatú emberek társaságában, figyelte mozdulataikat, hallgatta bölcsességüket. Ez a szenvedélye a mai napig is megmaradt. Képein leginkább fekete-fehérben tündökölnek a ráncos arcok, kezek, történetek, a természet és gyakran a szegénység.
Szocio- és portréfotóin egész lénye, érzékenysége visszatükröződik, de alkalmanként a dac, a lehetetlen pillanatokig való kitartás is felfedezhető a képeken.
Mára már a fotóskörökben is jegyzik nevét, pályázatokon vesz részt, kiállítások fotói elkészítésére kérik fel, de ő leginkább a ,,saját feje után menve” alkot.

 

Dolgos asszony (Medium)

oznor

DSC_5346

4 Pillanat (Medium)

DSC_0239-3 (Medium)

btr

 

Illusztráció: Dániel M. Magdolna fotográfiái

 


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

hacklink satın al grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel betcio betcio giriş betcio güncel giriş alobet alobet giriş alobet güncel giriş Holiganbet Meritking pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş atlasbet atlasbet giriş atlasbet güncel giriş jojobet holiganbet grandpashabet jojobet grandpashabet holiganbet jojobet jojobet holiganbet grandpashabet jojobet holiganbet casibom casibom giriş casibom güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş matbet egebet

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás