Mondd meg nékem, merre találom…

Próza naput (Medium)

szeptember 15th, 2020 |

0

Kovács katáng Ferenc: Egy reggel – minden reggel (Online-tükör 2.)

 

Kelni kell!
Kidobott az ágy? – kérdezte volt a Nagyim. Hol éllel, ha már a Nap delelőre járt, hol meg csodálkozással, ha még kakasszó előtt botorkáltam a vénséges-vén szőlőlugas mentén a ”légöblítéses” budi felé.
Kidob az ágy, így van rendjén, különben elönt a sok-sok nem kívánt emlék.
A kávé segít. A kávé mellé egyéb mozdulat is kell. Régebben, nagyon régen, egy cigaretta, meg még egy (biztos előfeltétele a már délelőtt beköszöntő fejfájásnak). Toll és papír. Ez is régen volt. A Commodore 64, az Amiga (fejlesztője egy barátságos számítógépet akart létrehozni – egy hűséges barátnőt) s végül a Nagy Alma billentyűzete – de ezek már két kezet is lefoglalnak, mi marad a csésze fülének?
Az sem mindegy, hogy mit kap az ember a ”fekete leves” mellé. Éveket öregedtem, mire benőtt a fejem lágya, s a méreg mellé ellenszert/szereket találtam. Napi betevőnek titulálom (persze szebben is fogalmazhatnék, fennköltebben, ihletettebben). Rémisztő tüntetések, terrortámadások, katasztrófaturizmus, tömeghisztériát keltő klímaguru-hitvallások helyett rátaláltam néhány irodalmi portálra, ahol lelki épülésre (is) alkalmas írásokat olvashatok. Például és elsősorban a Napút Online az, ahol az olaszosan keserűre pörkölt kávé mellett ilyesmi tölt fel:
“Örökké. Soha.
Ahogy az Istennel kötött
béke, az idő is
múlik – a régi ház
előtt állva őt nézed.
A kerítés mögül integet.
Mosolyog.
Vész a semmibe.” (Siska Péter: Ex memoriam)
Említhetnék más portálokat is. Én néhány másik mellett a Napút Online oldalánál ragadtam le. Naponta újul. A főlapra kattintva, az oldalt uraló mezőben lapozódik az 1-2-3 új kínálat, s még a korábbiakból is néhány (a tegnapot átalvóknak). Színes, mindig más grafikájú mezőben látható az alkotó neve s az alkotás címe. Az ablak jobb felső sarkában, mint egy gyászszalagon, a műfaji/kategóriabeli besorolás (egy szeptemberi napot szemlélve: Vers, Próza, Út-harang, Esszé, Voltjelen, Játék, Visszhang).
Heteken, de lehet, hogy hónapokon keresztül a színes felületen csak a szöveges információt igyekeztem a retinámon rögzíteni (talán túl gyors az automata léptető?). Erről a színes mezőről többet is illene mondanom. Mert végül erre is felfigyeltem, s általa új információhoz, élményhez jutottam. Művészettörténeti kaland: megalkotója úgy döntött, hogy számítógépes grafikával széles körben ismert, esetleg ismeretlen alkotók műveiből ”kölcsönvett” részletekkel kombinált montázst varázsol elénk. A hirdetendő anyag témájához illőt. Önálló műalkotásnak ítélem, szinte kivétel nélkül mind kedvemre való. Önmagában is jó szellemi erőpróba megfejteni a kép egészét, majd részleteiből felismerni az alkotó/k kilétét (a kölcsön-mű szerzője nevét tudjuk, illően felíródik az írások végén, de a kortárs montázsoló neve csak a beavatottak körében lehet ismert).
Amint fentebb írtam, egy kávé mellett, reggeli előtt, de már a reggeli torna után számomra a Napút Online megnyitása a nap első intellektuális élménye. Ma például kurkászni támadt kedvem az óriási adattárban. Toót-Holló Tamásra keresve egy könyvismertetőjével hozzásegített, hogy megtaláljam a következő napok olvasmányát:
”Hamvas vitatott, de állításom szerint mégis vitathatatlan magyarságeszményének és magyarságtudatának felderítéséhez és megértéséhez minderről szólni kívánva több okból is az egyik legismertebb, legnépszerűbb művén keresztül vezet az út.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)
S ha a Napút Online főoldalát tovább böngésszük, van ott bőven más is. Számtalan rovatcím alatt számtalan felhalmozott anyag. Nem vettem még a fáradságot, de érdemes lenne összeszámlálni kincseit, majd összehasonlítani más irodalmi online bázisokkal. Tudom, nem lóverseny ez, nincs is hitelesített mérce tartalomra, minőségre. Egy bizonyos, ennyire telített, gazdagon feltöltött, hirdetés- és reklámmentes oldal ritkaságszámba megy. S gondolom (vagyis tudom), hogy a pénz sem veti fel a működtetőit. Köszönet hát az alkotóknak, a napi frissítést végzőknek, és mindenek előtt Szondi Györgynek, a netlap atyjának!

 

——————————

 

Jóleső sorok értő és értékelő olvasónktól és szerzőnktől, aki híven követi munkánkat, s köszönetét sokszor kifejezte már – különösen 2020-ban – magánmondatokban is.
Magunk között cégérnek hívjuk a közlésbevezető képkompozíciót, amelynek alkotója ettől az évtől Hegyi Botos Attila, ő az ötödik éve kialakított online-szerkezet- és látvány ihletett napi továbbformálója …. ”neve ne csak a beavatottak körében legyen ismert” immár.  
(Szondi György)

 

 

 

 

Illusztráció: “Napút Online” (fh. Ajvazovszkij)


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás