Babics Imre: Dérkristályok Növekvő Sóhajából (részlet)
(…)
Más költi versem, ezt tudom én csak és
többet nem is; mint lényegem őre tart
—Fenn s Lenn, s az ismeretlen összes
—-díjam, a Semmi esélye. Annyi.
(…)
A feltekercselt sorsok, a milliárd
és milliárd lét, mind magasabbra vár:
—a visszafojtott sóhajokkal
—-megközelítteti lényegét. Így.
(…)
Zenék a mélyből: kottalapokra írt
sárlüktetés és trágyamoraj; tovább
—a táncra kért zombik csapásán,
—-míg menekülnek az állatok. Mind.
(…)
Kihűl a sors, nem más a halál: a Tér
dermeszti önnön távlatait, s a holt
—újabb kiterjedéseket fog
—-lelni határtalan éterében.
(…)
Bosszút nem állhat szellem a létezőn,
haragja – már ha van – tehetetlen ott,
—felolvadás időtlenében.
—-Nem vihet árnyat a fénybe senki.
(…)
Égboltnyi sóhaj, még mielőtt igét
fújt volna mozgó tervezetek fölé,
—igét, cselekvését. A bánat
—-sóhaja az, szomorú, szelíd, kék.
(…)
Világperemről néz befelé, s akár
vehetjük úgy: nincs önbecsülése már,
—netán kiválasztotta volna
—-Isten. Alantra alázta lényét.
(…)
A téridő a bűntudat oldalán
elfér egyetlen emberi agyban és
—azzal porozva porlad el majd.
—-Végtelenül s a személyes alján.
A ciklus további részleteiből ld. → http://www.naputonline.hu/2021/11/01/babics-imre-derkristalyok-novekvo-sohajabol-reszlet/, http://www.naputonline.hu/2021/02/25/babics-imre-derkristalyok-novekvo-sohajabol/
Illusztráció: “Dérkristályok Növekvő Sóhajából”
Ezek is érdekelhetik!
Benyó Tamás: Jelenkor →
Bolla Csaba: Katalinra emlékezem (két vers) →
Botos Ferenc: Miserere, Naphimnusz (versek) →
