Kőszegi Barta Kálmán: bambusznáderdőt, Fájdalom (haikuk)
bambusznáderdőt
bambusznáderdőt
suhogtat a szél őszvég
a tél közeleg
sötét éjszaka
a télikertben égnek
a lampionok
a gyertya nem ég
le csonkig kicsi hajón
úszik a vízen
elmúlt életek
Kharón ladikja ringat
holt szellemeket
mának üzennek
surrannak tova távol
halászvitorla
tengerhullámmal
viaskodik a halász
asztalra hal kell
akad a háló
fogás van hálóban
megfulladt ember
nő az gyönyörű
lányka hűtlen szerelme
vitte a sírba
szeretője most
már a hideg óceán
sötét mélysége
Fájdalom
a hajléktalan
kivert kutyaként ázik
gubbaszt hidegben
nyári melegben
saját árnyékát lesi
szeme tűzben ég
ha kérőn rád néz
szemében látod isten
esengő szemét
szívem meghasad
lőtt madár a porba hull
élete nincsen
fekete varjú
lelkem búskomor
lázas arcom simogasd
halovány a hold
arcát felhőkbe rejti
lelkem nyugtalan
szívem hevesen
zakatol szorong és fáj
bújj közel hozzám
göröngyös az út
mit hátra hagytam régen
szerelmed éltet
ez a világ zord
űr-hideg havas káosz
arca meggyötört
éget a remény
hogy minden szembejövő
nevessen felém
földieperként
égesse szám az ajkad
ha leszáll az est
ölelj míg lehet
szeretve szeretni jó
könnyebb a halál
mindenütt csend van
sír a szél – égi madár
majd elül a fán
arcom ráncai
löttyedt izom a testen
Krisztus kereszten
bűn a szerelem?
bűnünk az eső lemossa
mennydörgés villám
csapjon le reánk
lobogjon a tűz a láng
késő szerelem
tűz ölelkezz a
Nap sugarával fénylőn
mi lelkünkben ég
szélben a zászló
múltunk tovatűnt évek
adós maradtam
Illusztráció: bambusznáderdőt…
Ezek is érdekelhetik!
Benyó Tamás: Jelenkor →
Bolla Csaba: Katalinra emlékezem (két vers) →
Botos Ferenc: Miserere, Naphimnusz (versek) →
