Nagyatádi Horváth Tamás: Homéroszok, Buddhák (versek)
Fagy
A halál életté lesz
ilyenkor, megszokásból.
Keresztülnéz tükrén,
mégsem lát, megszokásból.
A szív lassabban ver
ilyenkor, megszokásból.
A tűz gyorsabban ég
ilyenkor, megszokásból.
A hit feketedik
ilyenkor, megszokásból.
A vágy átöltözik
ilyenkor, megszokásból.
Az élet halállá lesz
ilyenkor, megszokásból.
A révült felnevet,
aztán feje elgurul.
A sorminta kuszán
egyenesedik, megszokásból.
A győztes a vesztes
ilyenkor, megszokásból…
Homéroszok, Buddhák
Heidegger a szívére tette a kezét,
amikor Buddha beszédeit értelmezte
és dudorászott, amikor Homéroszról
kérdezték Nietzsche rajongó hallgatói.
Azért kell szóról-szóra elismételni,
azért kell szóról-szóra mindent,
azért kell szóról-szóra, de mindig
mindent okvetlenül elismételni,
hogy később, amikorra végül alappá
válik a tanítás adott mozzanata,
világos legyen, hogy mit kell átugrani,
ha másképp magyaráznánk, mint ahogy épp kell.
Buddha a szívére tette a kezét,
amikor harmadjára idézte Heideggertől
a megnyílás lényegét, miközben
szerzeteseivel rizspálinkázott a ligetben.
Azért kell szóról-szóra elismételni,
azért kell szóról-szóra mindent,
azért kell szóról-szóra, de mindig
mindent okvetlenül elismételni,
hogy később, amikorra végül alappá
válik a tanítás adott mozzanata,
világos legyen, hogy mit kell átugrani,
ha másképp magyaráznánk, mint ahogy épp kell.
Homérosz a szívére tette a kezét,
ahogy elképzelte az utókor egy-egy
Buddháját, amint fütyörészik
örömében, ha az istenekről kérdezik.
Azért kell szóról-szóra elismételni,
azért kell szóról-szóra mindent,
azért kell szóról-szóra, de mindig
mindent okvetlenül elismételni,
hogy később, amikorra végül alappá
válik a tanítás adott mozzanata,
világos legyen, hogy mit kell átugrani,
ha másképp magyaráznánk, mint ahogy épp kell.
Tulajdonképpen örülhetnek mind,
Homéroszok, Buddhák, ha látják,
hogy a szűkülő űrben lesz még,
akit érdekelnek azok a slágerek.
Fehér galamb
Egyik pillanatban még nincs itt,
másik pillanatban már nincs itt,
pedig közte vele volt
az örökkévalóról szóló ígéret.
Holott szárnycsapásokat hallok
az ugatás szaggatta reggelen
és szárnycsapásokat álmodok
a verőfényben fürdő téli égre.
Az emberek néha galambok,
a galambok néha angyalok:
Felharsan a szív szivárványos dala,
hogy kitöltse a végtelen kék eget.
Egyik pillanatban még nincs itt,
másik pillanatban már nincs itt,
pedig közte vele volt
egy egészen végigélt élet.
És szárnycsapásokat hallok
a motorzúgás szaggatta reggelen
és szárnycsapásokat álmodok
a verőfényben fürdő téli égre.
Az emberek néha galambok,
a galambok néha angyalok:
Szétfoszlik a szív szivárványos dala,
hangjait elemészti az emlékezet.
Illusztráció: cím nélkül
Ezek is érdekelhetik!
Németh István Péter: BALATONI HEXAMETEREK – édesapám emlékének →
Dancs Szabolcs: Határvonalak (versek) →
Kállay Krisztina Ágnes: Szemközt a halállal* →
