Tornai Xénia: Ádám és Éva
•
Isten kétféle lényt alkotott,
mert önmagában hitvány a férfi
és hitvány a nő.
Csak egymásban teljesedhetnek.
A férfi durvábbra szövetett,
benne a lenszálak nyersesége.
A tapintás is érdesebb.
A textúra hátoldalán még ott érzik
minden csomó.
Teherbíróvá tette őt az Úr, hogy
követ, tüzet és éveket egyaránt cipelni tudjon.
Ám a matériáján hasadt lyukat
csupán asszonykéz foltozhatja meg.
Nélküle légbe illannának megszerzett
kincsei.
A nő lágy esésű, fényesebb,
a szellő is megrezgeti.
Úgy hírlik, könnyebben szakad.
Csalfa fénytörés!
A nő rebbenékeny és erős,
mint a pókfonál.
Láthatatlan szálai az éghez kötik,
energiáit onnan nyeri.
Kibírja a vad vihar tomboló hevét,
s ha szél cibálja, állja,
mint hajókötél.
Rendületlen.
Fesztávja egyre nő.
Nyúlik, de nem hasad.
Enged, és mégse foszlik.
Megtart és összefűz.
De egyedül nem létezik,
hisz önmagában védtelen.
A férfi tekintetének villanása teremti,
az érintés elektromosságának
szikrái magnetizálják.
Ébredő legelső sugara a férfira vetül,
s az onnan visszaverődő fény örvényében
nyílik egésszé.
Mint kagylóban a gyöngy, tenyészik
férfiban a nő, nőben a férfi.
Mióta világ a világ.
Ádám és Éva
a bűnbeesés előtt.
Illusztráció: Pierre-Auguste Cot
Ezek is érdekelhetik!
Bánfai Zsolt: Távolodás, Összekoccan →
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
