Halmai Tamás: Az utolsó dallam jogán
Széljegyzet Harcsa Veronika Babits-adaptációjához
Bátor és leleményes döntés nagy költőtől olyan verset választani, melyet nem szokás a nagy művek közt számontartani. Babits Mihály Nyár című alkotása (Esztergom, 1925) nem tankönyvi darab, mégis érthető, hogy Harcsa Veronika és zenekara hangszerekkel és hangszálakkal környékezte meg: a maga rétegzetten idillikus mivoltában megejtő kompozícióról, kedvesen emlékezetes vallomásról beszélhetünk.
Az előadás finoman lebegő hangvétele méltó ehhez az életet dicsérő életképhez, vagyis a babitsi szellem lelkesült magaslataihoz, a vers szinesztéziákkal és megszemélyesítésekkel ellágyított, impresszionisztikusan alanyi szólamrendjéhez:
Nyár
———Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrü zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
—-Óh gyönyörűség!
———Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség…
—-Óh gyönyörűség!
———Hangos virág
kiált, bíbor szinekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
—-Óh gyönyörűség!
———Tornác fölött
szédülve és legyet riasztva
fúl a cseléd, liheg a gazda;
álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég…
—-Óh gyönyörűség!
———Boldog a nap:
de boldogság a vágy gyürűsse!
Boldog a nap, s vágyik a hűsre…
Szeretlek s bújok tőled, lángderűs ég!
—-Óh gyönyörűség!
Öt versszak, mindegyik ötsoros. A strófák végén a refrén egy összegző-felkiáltó érvényű – egyébiránt harmadfeles jambikus – sor:
—-Óh gyönyörűség!
Az énekelt változat:
—-„Óh gyönyörű, óh gyönyörű, óh gyönyörűség!
—-Óh gyönyörű, óh gyönyörű, óh gyönyörűség!”
Látni való, az ismétlés ősi retorikai fogása bővül itt két mozzanattal. (1) Az egyik, hogy a dalváltozat a „gyönyörűség” főnevet – szótőismétléses gesztussal – visszabontja melléknévvé („gyönyörű”), így (a) egyrészt azt a hatást kelti, hogy az ének szubjektuma – az élmény teljességétől elbűvölten – csak harmadik nekiveselkedésre képes egyáltalán kimondani tapasztalatát, (b) másrészt hogy az adott szakaszban mondottak, illetve a „gyönyörűség”-ben összegzettek a „gyönyörű” minősítéssel illethetők. (c) A repetícióból emellett az is kiolvasható: a beszélő (az énekes) nem tud betelni az érzékelt valóság örömteliségével. (2) A másik mozzanat e figura etymologicás építkezés elismétlése, azaz a „gyönyör(ű)” szótő hatszoros szerepeltetése a versszakok végén – az eredeti egy helyett.
A feldolgozás aránytanához tartozik, hogy a harmadik versszak végén – dallamvariációs játékossággal – már négyszer hangzik el az „Óh gyönyörű, óh gyönyörű, óh gyönyörűség!” rész; az opus legvégén pedig méltón eredeti megoldást találunk. Várakozásainkat meglepve itt három alkalommal csendül föl az idézett kitétel – a negyedik megéneklésből révült dúdolás lesz, akárha a szavakon túli tapasztalás immár szavakon túli eszközkészlethez folyamodnék, s csak ezt követően, az utolsó dallam jogán hangzik el negyedszer és véglegesen az érintett sor.
Föltűnő továbbá, hogy egyetlen verssort aprón módosít az énekelt változat: „de boldogság a vágy gyürűsse!”, olvassuk Babitsnál – „de a boldogság vágy gyürűsse!”, halljuk a dalban. A határozott névelő áthelyezése finom hangsúlyváltással emeli ki a „boldogság” egyöntetű érzületét, s vonja háttérbe a „vágy” eredendő részlegességét.
S ha a fülünkre hallgatunk, még valamit megjegyezhetünk.
Tudjuk – például Szepes Erika tanulmányaiból –, hogy vers és zene közt érdemi különbség állhat fenn a hangok hosszúságát illetően. A költészet hosszú és rövid (illetve hangsúlyos és hangsúlytalan) szótagokat ismer, e dualitásból választhat. A zenei nyelv azonban tetszőlegesen nyújthatja el egy-egy hangzó kibontakozását, vagy foghatja pillanatosan kurtára a fölhangzást. Ezzel a sajátossággal Harcsa Veronika is él, Lámpafény című, megzenésített verseket egybeölelő albumán. A többszörösen elismételt-újraalkotott refrénsor hosszú hangzóit éteri-áhítatos módon nyújtja el, amivel a hallgató érzelmi részesülését is segíti.
⇒?Harcsa Veronika: Nyár
Illusztráció: tematikus széljegy
Ezek is érdekelhetik!
Szabó Ildikó: Az élet forrása →
Fodor Miklós lírai jegyzete Zöldy Pál Mag álma virág c. kötetéről* →
Horváth Tibor: „Akik szomjúhozták az igazságot” (A polgár-államférfi eszménye az ókori Rómától a modern Uruguayig) →
