Hegyi Botos Attila: In illo tempore (IV/3)
*
A fakszimile kézírásos oldalakból álló könyv* harmadik részlete a KönyTár-rovatban
⇒(Cédrus Művészeti Alapítvány, 2018)
⇒Az első könyvrészlet a szerzői fölvezetővel
*
*Fiziognómiai etűd. Bevezetés egy könyvtárgy vizuális közléseibe
*
Átható fények, nyílt tér, kristálytiszta vizek – s eleven, melegvérű közelség.
Látatlan tartományok lírai atmoszferikus áttetszései: könyvformátumukban is.
Magától értetődő volt borítón, belíven a magasfényűség. Majd kromatikailag kibontott, primer lépéssel tovább: a legfehérebb titán-, teljfehér. Ez a lecsupaszítottság illusztrációt persze csak mint apróbb relikviát, minimalista ikont fogadhatott el: azt is (közelítsük archaikusan akár, s aligha indokolatlanul, ld. kelyhe egyiptomi lótusz-fajanszát, -tjehenetét) statikusnak tetszőn, ahogy valamelyest a versek betűinek egyenként rótt kézjegyeinél.
További színekből (borítócímlapon kirajzolódó írásjeleken, ikonon): némi kibomló kékség – a kedvesebb-melegebb, türkizesebb koloritok személyesen elfogult kifejezettebben, tartománya túlfelén a rövidebb hullámhosszok (nem-spektrális) violába hajlói foszlóbb leheletszerűn (sajátos, intim természetük szerint). Nyomtatáskor mind e kékek szürkültek: részint sötétültek, részint veszítettek intenzitásukból, szemérmesen visszahúzódtak, s jól van ez így: végtére is könyvírásról, versek tintasorairól a szó. Végezetül a nap „jelzőszíne” odabenn, a köszöntő s a búcsúvers áttetsző laparanyával jelentkezőn.
A „vizek” a címlap sorainak, mintáinak tükröződéseivel láttatják jelenlétük.
Mintegy lélegzettelen szélcsendben – vakító órán megálló időn.
*
*
*