Móser Zoltán: MINDEN NAP MÁS (5. rész)

Honnan ered a májusfa, májfa állításának a szokása?

A feldíszített májfákkal kapcsolatban Leveles Fülöpről (apostol-Fülöpről) beszél a hagyomány, Temesvári Pelbárt ferences író, szónok fel is teszi magának a kérdést: miért raknak a keresztények e napon zöld ágakat ajtókra, kapukra, a házak bejáratára?

„Azt válaszolhatjuk, hogy egyrészt történeti alapja van ennek a szokásnak, mert amint mondják, a pogányok Hierapolisban azt az utcát és a házat, melyben a közéjük érkező Fülöp apostol vendégként megszállt, gallyakkal jelölték meg, hogy másnap odagyülekezve ráronthassanak és azon a helyen megöljék. Mikor aztán másnapra virradva ezt véghez akarták vinni, látták, hogy az Isten angyala csodálatos módon a város minden házára ugyanolyan zöld gallyat tűzött, és így a házat nem tudták megkülönböztetni a többitől.

Nádasdi Ádám Modern Talking című írásából tudjuk, hogy ez olyan, mint Ali Baba csodás története. „Nézzük Ali Baba és a negyven rabló történetét az Ezeregyéjszakából. Ali Baba meglesi a rablókat a barlangban („Tárulj, Szezám!”), ám azok észreveszik és hazáig követik, s amikor bemegy a házába, festékkel megjelölik az ajtaját, hogy majd éjjel eljönnek, s kiirtják az egész háznépet. Az okos szolgálólány, Fatime meglátja a jelet, s rosszat sejtve megpróbálja lemosni. Nem sikerül. Ekkor remek ötlete támad: a falu összes többi ajtajára is ugyanolyan jelet fest.

Nevezzük ezt Ali Baba-elvnek: ez a jeltudomány egyik alaptétele. Jel az, ami különbözik a többitől, s ami éppen ezért információt hordoz. A festékjel csak addig hordozott információt, amíg az ajtó különbözött a többitől. Ha a falu minden ajtaja meg van jelölve, akkor egyik sincs megjelölve, hiszen megjósolható, hogy a következő ajtón is lesz festék. A festék fizikailag ott van ugyan az ajtón, de hírértéke, információs tartalma már nincs, tehát nem jel. Hiába van ott fizikailag; a jelrendszerek – így a nyelv is – nem a fizikai meglétet, hanem a jelértéket (azaz a különbözőséget) használják.”[1]

Visszatérve a májusfa állítás szokásához, ezt többen azzal magyarázzák, hogy mindkét apostol fa által, Fülöp a kereszt fáján, Jakab pedig a posztószövő ványoló rúdja által szenvedett vértanúságot. Inkább azonban abban kell keresnünk a magyarázatot, hogy ma van május elseje és ezen a napon a világ fiai ősidőktől fogva árnyas erdők és ligetek kellemességeivel, madarak énekével gyönyörködtették magukat.”[2] Ez látszik a leginkább elfogadhatónak, s ez a szokás az ókorig is eredeztethető.

A májusfa eredetéről és már a múlt században is meglévő változatairól az alábbiakat olvashatjuk: „Minden év május elsején a falukban, városokban, sok épület előtt lehet leszúrva látni virító zöld levelű, ágasbogas, karcsú, magas fákat, melyeken virágok, szalagok, déli gyümölcsök, italok, fűzére stb. díszelegnek. Falvakon nőtlen ifjak kedveseik ablaka előtt állítják föl május 1-ső napján virradóra a májusfát; városokban ma már csak a mészárosok emelnek ily fákat a tőlük húst hordó fehérnép számára. A májusfákról azt írják, hogy sz. Jakab és sz. Fülöp, midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekvényéért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült.[3] Ez volt sz. Jakab apostol napja virradójára (május 1-én). Nőtlen ifjak ez időtől ez okon szoktak magas zöldfát jó magaviseletű hajadonok ablaka előtt felállítani, mégpedig ha lehet, észrevétlenül.”[4]

De igazából nem is ez foglalkoztatott. Hanem már három hete a masszőr is jelezte, aztán a háziorvos is vélelmezte, hogy baj van a csípőmmel, azért fáj a lábam. A röntgen kimutatta, hogy műtétre érett vagyok. Egy hónap múlva megyek a Sportkórházba, ahol megvizsgálnak, és előjegyeznek majd. Állítólag fél évet kell várnom. Hirtelen megöregedtem!

Ma ezt elmondtam a vak masszőrnek, aki meglepő dolgot fűzött ehhez: ha minden nap kocsonyát ennénk, akkor nem lenne semmiféle gondunk, mert a kocsonyában található kollagén támogatja a porcok és kötőszövetek regenerálódását, visszaadja a bőr rugalmasságát és feszességét. De ez van a csülökben is. Hétvégén biztosan ez lesz az ebéd. (És az is volt!)

Gondoltam tegnap, hogy bekapcsolom a tévét, hátha felszáll a fehér füst abban a vatikáni kéményből, ahol immár negyedszerre próbálkoztak meg íz új pápa megválasztásával. És abban a pillanatban, hogy megjelent a kép a tévében, látom, hogy fehér füst száll fel a kéményből. (Az ott tartózkodó sirályokat is meglepte!) Két órán keresztül izgatottan vártam a bejelentést, de amikor elhangzott nem hallottam semmit a nagy üdvrivalgástól. Több mint 15 percet vártam, hátha megismétlik, de nem tették. Ezért az internethez siettem, és így megtudtam, hogy a 69 éves Robert Francis Prevost bíboros, aki Chicagóban született, választották meg, aki – nem véletlenül – a XIV. Leó nevet választotta. Később megtudtuk, hogy a negyedik forduló azért sikerülhetett, mert valaki visszalépet. És amikor meghallotta a nevét, vagyis amikor elértek a nevére leadott szavazatok a 89-hez, lehajtotta fejét. „Vállamra kell venni az egész világot” – valószínűleg ez lehetett az első gondolata. De amikor kilépett az erkélyre az arcát közelről, többször is megmutatták: arca hihetetlen nyugalmat sugárzott. És az első megszólalása is: „Béke mindannyitokkal!” – kezdte XIV. Leó pápa, aki Krisztus köszöntését idézte első beszédében. Ezt a köszöntést már Szent Péter is használta, akinek életéről szóló Legenda Aureaból hadd idézzek egy részt:

Péter apostol az egyik nap elment a Simonnal való versengés színhelyére. „Péter így köszöntötte a jelenlévőket: „Békesség néktek, testvérek, kik az igazságot szeretitek.” Mire Simon: „Nincs szükségünk a te békédre, mert ha béke lenne és egyetértés, semmit sem tehetnénk az igazság megtalálására. Hiszen a zsiványok is megvannak egymás között, ezért hát ne a békét szólítsd, hanem a harcot. Akkor lesz béke a két küzdő között, ha az egyik alulmarad!” Mire Péter: „Miért félsz hallani ezt a szót, béke? A bűn háborúságot szül, ahol pedig nincs bűn, ott békesség van; a vitákban az igazságot, a cselekedetekben az igazságosságot találjuk meg.” Erre Simon: „Üres fecsegés ez, de majd én megmutatom neked isteni hatalmamat, úgy, hogy azon nyomban engem fogsz imádni. Én vagyok az erények kútfeje, tudok szállni a levegőben, új fákat sarjasztani, a követ kenyérré változtatni, sértetlenül állni a tüzet, s amit csak akarok, mindent megtehetek.” Péter vitába szállt vele ekkor, és minden szemfényvesztését leleplezte.

Az előre elkészített hófehér ruhában szokott megjelenni az új pápa a Szent Péter-bazilika központi erkélyén, de most nem így volt, Díszes, bíbor színű ornátusban lépett az erkélyre, amelyen az elején Szent Péter és Szent Pál egész alakos képe volt látható.

Szent Péter a legfőbb védőszent, az apostol fejdelem, akit maga az Üdvözítő tett meg az Egyház tanítójává, és adta a Péter nevet a korábbi Simon helyett. Neki adta a „mennyek országának kulcsait” – ezért ábrázolják egyik kezében könyvekkel a másikban kulcsokkal – és megtette az Egyház legfőbb tanítójává, papjává és pásztorává. Föltétlenül történetű hitelességű tény, hogy élete utolsó éveiben Rómában működött, és ott szenvedett vértanúhalált (a hagyomány szerint fejjel lefelé feszítették keresztre) 67-ben, vagy talán 64-ben.

Bántornyai freskórészlet

Ez a két apostol egymás mellett szerepelnek a gyulafehérvári, XI. század katedrális oldalfalán is, és együtt a naptárban, június 29-én. De mi ennek az oka? A keresztény egyház úgy tartja, hogy Péter és Pál apostolt valószínűleg egy a napon – de nem ugyanazon évben – végezték ki.[5]

Hálapénz. Így írjuk, de hogy gondoljuk?
*******Hála? Pénz?
**********Hála? Pénz!
************Hála! Pénzt!
**************HÁLÁT, PÉNZ NÉLKÜL!
****************PÉNZT, HÁLA NÉLKÜL!

Vajon a hálapénz a júdáspénz ikertestvére, vagy csak távoli rokona?

Nagyon fáj a bal vállam. Orvosi diagnózis: Váll ok!

Ma Pécsett jártam egy fotókiállítás megnyitóján. A Magyar Fotó Szövetség „Kör” címmel tett közzé egy felhívást, és várta az alkotásokat, hogy egy zsűri majd abból válasszon ki 100 darabot a Pécsi Fotóbiennáléra, amely a mai napon megnyílt a Csontváry Múzeum két melléktermében. A kör az egyik legegyszerűbb, legátfogóbb szimbólum: „Ha az indián tesz valamit, mindig kör szerint teszi. Ez pedig azért történik így, mert a Világ Hatalma mindig körökben hat, és minden dolog kerek akar lenni” – vallotta 1930-ban a Fekete Jávorszarvas nevű, híres sziú indián javasember. – Hajdan, amikor népünk hatalmas és boldog volt, mindenféle hatalmunkat a szent gyűrűtől kaptuk. Amíg a gyűrű szét nem nyílt, népünk virágzott. Az eleven gyűrű kellős közepén virágzó fa magasodott; a világ négy tájékának öve sugárzott abba hatalmat. Kelet békét és fényt adott, Dél meleget, Nyugat esőt; Észak dermesztő hideg szelei pedig erőt és kitartást adtak. Ezt a tudást vallásunk hozta el a világ burkából. Még az évszakok is kört írnak – teszi hozzá vallomásában –, és mindig visszatérnek oda, ahol már jártak.”[6] Vagyis a kör az élet jelképe.

Meg kell jegyeznem, hogy én is szerepelek ezen a kiállításon a Véletlen kör című képpel:

Ki a jogosult személy?

A szeptember 10-én megnyíló Jókai-kiállításhoz – az író 200 éves születésnapja február 18-án volt – a Petőfi Irodalmi Múzeum megvett egy hortobágyi népdalt. Nem annyi felvétel készült, hanem az összes, hisz a regényben idézett összes népdalt elénekelt Gubinecz Ákos, furulyán és dudán kísérte Juhász Zoltán. Az énekessel rendezték is költségeket, de valakivel, aki jogosult, avval egy külön szerződést kell kötni, hogy átadja azt a népdalt, azt díjmentesen használhatják, és semmi anyagi követelése nincs… de kinek??! Ki a jogutóda egy népdalnak? Erről régebben akartam már írni, mert nagy arány eltolódások vannak az anyagiakban: a legtöbb pénzt az kapja, aki elénekli egy műsorban, de semmit nem kap az, aki eredetileg elénekelte, és akitől fel- és begyűjtötték. Például a surdi Varga Pál, akitől Seemayer Vilmos vette föl fonográfra a híres Pávás-énekünket.

Egyébként egy ilyen, ehhez hasonló esetet már felegyeztek Nagykállóban: az ottani csodarabbi megvette egy kondás fiútól a „A szólj a kakas már…” kezdetű, középkori eredetű virágéneket.

Vissza Jókaihoz: a legtöbb népdalt (ezek száma 400 körül van!) Erdélyi János Népdalok és mondák című gyűjteményéből vette az író. De ezeket sem Erdélyi gyűjtötte, hanem levélben kapta az ország különböző helyiről. Kivétel a Sárga rózsa című regénye, mert ott a saját gyűjtése alapján idézi a népdalokat. De Jókai csak szövegeket közölt. A dallamokat mi társítottuk, van, amelyikről pontosan tudjuk, hogy honnan és kitől származik. Akkor tehát ő a jogosult. De lehet, hogy meghalt már régen. Akkor a családja. De ezt szinte lehetetlen kideríteni. Akkor gyűjtő! De ő sem él már. Akkor a Zenetudományi Intézet Népzenetára, aki őrzi a hangfelvételt és a lejegyzett kottát és szöveget. És itt jövök a képbe én, akinek feltették hivatalosan a kérdést, mert valaki kell, aki aláírja a fent idézett megállapodást! Én? Az igaz, hogy Jókai népdalaival egy éve foglalkozom, vagyis komoly munka áll mögötte, hisz kinyomoztam a népdalok lelőhelyét, aztán kerestem kottákat, énekeseket, stúdiót? Mégsem én vagyok a jogutód! Hát akkor ki?

Ma kaptam egy levelet Tverdota György irodalomtörténésztől, akinek elküldtem az alábbi képet, amelyhez én – sok évnyi gondolkodás után – József Attilának ezt a két sorát társítottam: A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog…

„Ami a semmi ágán ülő szívet illeti – így szól a levél –, talán Szőke György volt az, aki felfedezte Csokonai Dr. Földinek egy töredék c. versét, amelyet a közmegegyezés azóta József Attila képének forrásaként tart számon.”

Rögtön megkerestem ezt a 1801-ben írott, befejezetlen, különös töredéket, amely egy valóságos űrbeszámoló!

„Felveszi őt Linné, és minden főldi teremtést
Feljűlről neki megmutogat, valamit csak az égnek,
Főldnek, tengernek tág gyomra magába befoglal.
Egy nagy öregbítő csövet adván nékie, így szól:
Látod-e, mely kicsiny itt a főld, félrésze vizekkel
Béfoglalva setét zőldes, félrésze világos,
S mint félérésű citrom hintálva tulajdon
Terhe nyomásától, lóg a nagy semminek ágán”.

A 21 napos űrutazásból vissza- és hazaért Kapu Tibor űrhajós ugyanezt láthatta, de nem félérett citromnak, hanem nagyon szép földgömbnek nevezte a mi glóbuszunkat. A „semmi” helyett pedig Mindenséggel találkozott. Az biztos, hogy ő valóban a Mindenséggel mérte, mérhette meg magát!

[1] In magyarnarancs.hu/egotripp/nadasdy_adam_modern_talking-52434

[2] Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás 1979, 132-33.

[3] Ez egyébként összefügg a Wagner-operából ismert Parsifal-motívummal is.

[4] Réső Ensel: Magyarországi népszokások, 1867, 198.

[5] Régi hagyomány szerint Pál apostolt 67-ben, de talán már 66-ban végezték ki Néró idejében.

[6] A létezés hálói. Amerikai költők versei Kodolányi Gyula műfordításában. Bp., 2016, 14.

Illusztráció: ifj. P. Brueghel (Kermesse od Sint-Joris met de dans rond de meiboom)