Mondd meg nékem, merre találom…

Kritika pm (Medium)

december 11th, 2025 |

0

Lukáts János: JÓKAI MÓR: MAGYARHON SZÉPSÉGEI

jk

HÖLGYEIM ÉS URAIM, TISZTELT HALLGATÓIM!*

Különösen szép könyvet(⇒) fogok most bemutatni a tisztelt hallgatóknak, vagyis inkább nézőknek. A Pytheas Kiadó műve törtfehér bőrkötésben tekint ránk – bár első pillantásra akár elefántcsont is lehetne. A kötés fedőlapján mértani ábrasor fut körbe, arany színezettel. A kötet címoldalán lant pendül – virágcsokor közepén, fölötte a könyv címe: Magyar hon szépségei. A csokor alatt a szerző neve: Jókai, majd 1825 – 2025.

A könyv előszavában olvashatjuk: „A negyvenes évek nagy nemzedékéből (mint ahogy az ország címerében is van) három „hegycsúcs” emelkedik ki: Petőfi, Arany, Jókai”. Ezt a megállapítást egy negyedik „hegycsúcs” vetette papírra: Mikszáth Kálmán. A három megnevezett alkotó „hegycsúcs” szerepe a magyar irodalomban és kultúrában nyilvánvaló, sőt napjainkig is érvényes (vagy mondhatjuk: örökálló) még akkor is, ha Petőfi és Arany a költészet hazai csúcsait hódította meg, Jókai Mór pedig a prózát. És mindhármukra érvényes a sokoldalúság, a műfajok biztos kezelése.

2025-ben a magyar kultúra Jókai Mór születésének bicentenáriumát ünnepelte – ezen alkalomból számos rendezvény és kiadvány méltatta a kivételes képességű és életművű nagy mesemondót. De mindezekkel együtt a közvélekedés és az olvasóközönség mégiscsak leginkább regényíróként gondol és emlékezik az alkotóra. Pedig ennél jóval többről van szó: regényei mellett novellái, színművei, versei, útleírásai méltán megérdemlik figyelmünket.  Jókait a magyar regényírás „hegycsúcs” alakjaként szoktuk számon tartani, bár ezt a megállapítást éppen akkor érdemes újragondolni, kibővíteni, ha a rövidebb műfajokat, a novellát, az útirajzokat vesszük kézbe. Ez utóbbiakból válogatott most a Pytheas kiadó, a középpontba állítva és 7 nagyobb ciklusba rendezve az író Balatonhoz, illetve Erdélyhez köthető írásait.

Magyarhon szépségei címen Jókai útirajzai legelőször 1862-ben jelentek meg Pesten, Heckenast Gusztáv kiadásában. Bár a gyűjteményes kötet címlapján Második kiadás szerepel, ez valószínűleg arra utal, hogy a könyvben szereplő öt útleírás közül minimum négy korábban már megjelent különböző irodalmi folyóiratok hasábjain. A későbbiekben több kiadást is megértek mindazok a rövid írások, amelyeket az író hol Úti leveleknek, hol Úti képeknek nevezett, vagy egyszerűen csak Úti táskámból címkével látott el.

De most lássuk, hogy mindezekből miket vonultat föl a legújabb, a Pytheas kiadó által közreadott válogatás.

A XIX. század íróinak, utazóinak az érdeklődése elsősorban a Balaton északi partvidéke és annak tágabb környezete felé irányult: Tihany, Füred, Keszthely, a távolabbi Várpalota, Csobánc, Szigliget, Sümeg volt az a térség, ahol a módosabb értelmiség (mai szóval: középosztály) szívesen megfordult. Néhányan kis- vagy közepes birtokot is vásároltak hosszabb-rövidebb tartózkodás céljából, a regék, mondák, történelmi emlékek és vallási hagyományok, leletek megismerése céljából.

Ami az írót illeti, számára Tihany jelentette a megőrizni (megírni) való újdonságot vagy ismert helyek-tények újra felismerését. Jókai a tihanyi apátság ezeréves hagyományát vizsgálta, és kereste a kortárs nemzedékhez szóló mondavilágát. És természetesen a visszhang volt-lett számára a különlegesség, a kedvcsinálás eszköze.

Keszthelyen is a legendát, valamint Zrínyi Miklós emlékét kereste, Sümegen Kisfaludy Sándor életének helyszínét igyekezett felismerni.  Ezek a helyszínek nem független vagy elkülönült tényeket hordoztak, hanem egy gazdag magyarhoni terület egymáshoz kapcsolódó (vagy legalább is közelálló) helyszíneit. Mind történelmi emlékőrzésben, mind regék és mondák egymásra utalásában, mind a hitbéli hagyományokban – vagyis az évszázadokkal korábban alapított templomok és kolostorok, mind a török hódítás idején lerombolt egyházi létesítmények nyomában (beleértve esetleg éppen a török nyomokat mutató építményeket – vagy akár romokat is).

Nem, nem csak történelem, régészet és romkutatás volt a Jókai-novelláknak, útirajzoknak a célja! A természet nagyszerűsége és százfélesége ugyanúgy megragadta az író képzeletét, mint a hajdani s a megmaradt tárgyak, intézmények. Külön ámulat szól szavaiban a napfelkelte láttán. A világ végtelenségét, az idő határtalanságát és a természeti szépség ezer arcát látja a levegő és a víz párosában, versengésében, az élő világra, különösen az emberre tett hatásában. Az emberre, de még inkább az ember életére, munkájára – a halászásra, a rianás riasztó jégjelenségére, a halak életére a víz alatt, a jég alatt. Az olvasó borzongva ámulja az író (a szárazföldi ember!) figyelmét, türelmét és óriási beleérzését a természet téli képe, és a képek ereje, értelme vagy éppen zsarnoki pusztítása iránt. A balatoni (közép-dunántúli) természeti és történeti világ novelláit (vagy inkább útirajzait) a Magyarhon szépségei című kötetben két csoportba gyűjtve találjuk meg: A magyar Tempe-völgy és A befagyott Balaton címen.

„Ötven év visszhangja” címen írja meg életének, de még inkább írói működésének a történetét, teszi mindezt 1894-ben, vagyis 69 éves korában. (Ezt az írást a kötet első darabjaként olvashatjuk.) Viszonylag későn, már elismert íróként jut el a „Magyar Tengerhez”. De megtudjuk azt is, hogy 1849-ben, a szabadságharc végnapjaiban jut el (menekül?) Erdélybe, Aradra. Erről a hosszúra tervezett vállalakozásról így vall: „Szeretem Magyarhont, de Erdély volt mindig lelkem édes álma”.

Erdélyt közvetlen benyomások alapján 1853 májusában kezdi igazán megismerni. „Itt vagyok végre az annyiszor megálmodott, annyiszor megszeretett Erdély fővárosában” – írta Kolozsvárról. És következik a Királyhágó, de utazik Tordára, Enyedre – itt születik A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélés. „Színbe és agyba” rögzíti a megtapasztalt és megcsodált helyszíneket, a megismert figurákat és a hallott históriákat. Székelyföldön pedig megcsodálja (Homoródalmáson) a Szent Anna-tavat. A tóról – minden szépsége ellenére – kezdetben inkább „mitológiai átokhelyként” alkot képet magának, a rejtelmes vulkáni tevékenység következtében a tó és környezete többször is a pusztulás szélére került. A háromezer lábnyi magasság (közel ezer méter), a tó rejtelmes vízjárása, de még inkább a hozzá fűződő hitbéli legendák egyszerre teszik vonzóvá és riasztóvá a Szent Anna-tavat, amelyhez számos ó- és újszövetségi monda, látomás, szentek megjelenése és imák meghallgatása fűződik.  Valójában a vonzó természeti szépség és a környezet, a tóhoz kapcsolódó híresztelések egymásutánja, kortalan kötődése, az istenhit és a hozzá köthető misztika egyszerre teszi vonzóvá (vagy időnként megrendítővé) a Szent Anna-tavat. A látottakhoz kapcsolódó élményeit és töprengéseit külön fejezetben gyűjti egybe és állítja az egyes nézetek támogatására – vagy éppen több nézőpont lehetőségét is elveti.

Hasonlóképpen összegyűjtve teszi közzé a szerzett tapasztalatokat és a hallott mendemondákat a tordai hasadékról. A hasadékot „a természet egyik legbámulatosabb remeke” néven nevezi, amelyben sziklák, kövek, kristályok, sziklacsarnokok sorakoznak, miközben (bizonyítottan) a római korból származó építészeti elemek is ott sorakoznak egymás mellett, az idő múlásának és a mindig időszerű tudományos (régészeti) kutatásnak kínálva tárgyat.

A fantáziát ébresztő természeti jelenségek körül váratlanul fordul az író figyelme egy ugyancsak szigorú és riasztó látnivaló felé, amelyet nem is könnyű meglátni, mert a kormánytól kell engedély a betekintéshez, ez pedig a szamosújvári fegyenctelep. „Rettenetes gondolat: hétszázhatvan gonosztevő egy közös házban!” Aztán mintha megenyhülten fejezné ki véleményét. „Ez a börtön nem a bosszúállásnak, hanem a megbékélésnek a háza már.” A fegyenctelepen azonban meglepő rendet, fegyelmet, tisztaságot észlel a vizsgálódó író, mindezek a fegyenceket munkára, szakmára, „kézműre” nevelik. A rabok között váratlanul bukkan fel egy – nemcsak Jókainak – ismerős arc: Rózsa Sándor – és még több, Jókai korában ismert rendbontó.  A kor – a XIX. század második fele, utolsó harmada társadalmi viszonyainak, igazságszolgáltatásának megítéléséhez érdemes figyelembe venni Jókai észrevételeit, javaslatait.

Koltóra harminc év után látogat újra az író, a Teleki-kastélyban mintha a XIX. század élő történetével találná magát szemközt Jókai. Nemcsak Teleki Sándor gyűjti és őrzi a magyar történelem, művelődéstörténet, régészet régi és közelmúlt-béli értékeit, de a kastélyban megfordult (és a keze nyomát ott hagyta) Petőfi, Liszt Ferenc, de a kastély ura támogatta Garibaldit, Victor Hugót, a két Dumas-t. More Patrio – jelentheti azt, hogy „hazai szokások”, jelentheti azt, hogy „utazás otthon” – Jókai azokat az észrevételeit gyűjti itt csokorba, amelyek a bejárt, megismert helyekre, intézményekre általában érvényesek – vagy ezek közül néhányra. A kései olvasó nem tudja, bánja vagy örömnek veszi a valóságot kutató író sorait, aki netán panaszt vet papírra, amikor megállapítja, hogy a csárdák már nem közkeletűek, legalább is azt a funkciót nem töltik be, mint az előző években, évtizedekben, s talán még régebbi idő óta.

Vagy a nyelvhasználat! Erdélyben több és egymástól különbözik az egyes nyelvek használata, a magyar mellett (vagy inkább belevegyülve?) a román (alias. oláh), a szerb, a német (alias: sváb).

De megmaradt változatlan fontossággal és gyakorisággal a jóslás (főként az időjóslás), a babona. És mintha megnőtt volna az ékkövek, drágakövek keresése (hajszolása), beépítése a ruházatba, a lakberendezésbe.

Abrudbányán színházat talál, sőt hírlapot, amely megszokott kereseti tárgy lett. Itt tesz említést a „peleskei nótáriusról”, valamint egy sor értelmiségi szakmáról, működésük helyszínéről, eszközeiről (újságok, könyvek, könyvtárak).

Sajátos észrevétel, amely mintha az életmód és az államigazgatás különös összefonódásáról szólna: aranybeváltó hivatal működését ismeri meg, amely évi hat mázsa aranyat forgalmaz! Verespatak az első(k egyike) az aranyvárosok közül, de azt tartja a közhiedelem, hogy már a római kor óta űzi a város ezt a sajátos szakmát.

Különös leletre (?) talál Jókai Topánfalván, amely város román kulturális központ, ellenben 34 magyar író arcképe látható a városházán. Miközben az iskolakönyv, a kultúra és a nyelvtanulás nagyon problémás a románok között (vagy csak volt 1853-ban).

A könyv utószavának írója Kováts Dániel művelődéstörténész, aki rövid pályaképet vázol az íróról, majd számba veszi a kötetben megjelent írások életrajzi hátterét is.  Végezetül így összegez: „Másfél évezred távolából érkezik hozzánk az üzenet (….) s ez a távlat kultúrtörténeti értéket ad a személyes tapasztalatoknak, amelyek olvasása közben egy mással összetéveszthetetlen író elbeszélő művészetének hatása alá kerülünk.”

Szavaival maradéktalanul egyet kell értenünk. S tegyük hozzá, a szerkesztők gondot fordítottak arra is, hogy az esetleg már elavult, régies kifejezésekhez, ma már talán nem világos utalásokhoz magyarázó jegyzeteket adjanak, így is szolgálva a XXI. századi olvasó megértését.  Csakúgy, mint a betűméret, amely könnyen olvashatóvá teszi a szövegeket, az eligazodásban pedig a tartalomjegyzék segít.

Mindezek mellett és egyáltalán nem utolsó sorban azonban szólnunk kell még a kiadvány művészi értékeiről is. A kötéstábláról már beszéltünk – ennek eleganciája és szépsége már amikor kézbe vesszük a kötetet, előre vetíti, hogy nem mindennapi könyvművészeti ritkaságot tartunk a kezünkben. A könyv gerincének (középen egy arany lant, fölötte Jókai neve, alatta a könyv címe), a kiadvány lapszéleinek bordó és arany díszítése, a kötéstáblák belső borítása is kiemeli, hogy a kiadvány méltó módon tiszteleg a 200 éve született nagy író előtt.

És ne feledkezzünk el az illusztrációként közölt képekről sem! Több közülük megidézi magát az írót, közread néhányat a pályája elején még festőnek készülő Jókai rajzaiból, de a legtöbb az útleírásokhoz kapcsolódó metszet, amelyeknek a szerzője Ludwig Rohbock, akiről az előszó szerzője, Kelemen Eörs szívesen feltételezi, hogy ismerhette Jókait – vagy ha nem, halhatatlan lelkeik most ezen a kiadványon keresztül ismerkedhetnek meg egymással.

A XIX. század népszerű tájképfestője 1856 és 1863 között többször végigjárta Magyarországot, az itt készített képei is egyedi hangulatot árasztanak, pontosan megörökítve az akkori állapotokat, de mégis sajátosan idealizálva azt – fogalmaz az Architektura internetes oldal. A harmincnál több, egész oldalas kép a kötetben szereplő városokat és tájakat ábrázolja, illeszkedve Jókai útirajzaihoz, mintegy illusztrálva azokat. (Noha persze jól tudjuk: Jókai szavai maguk is képpé varázsolják az általa látottakat.)

A könyv, Jókai Mór Magyarhon szépségei című könyve az olvasó stílusérzékét szolgálja szép kiállításával, harmonikus felosztásával. A kiadvány az olvasó könyvtárának a dísze lehet, de egy balatoni vagy egy erdélyi utazás ürügyén, de akár a délutáni pihenés idején is letehetetlen olvasmány. Állandó, élő kapcsolatot teremt az olvasó, a magyar kultúra és a figyelmünket évszázadok múltán is ébren tartó Jókai Mór között.

2025. november 14.

*


* A Pytheas Kiadó kötetpremierén mondott beszéd

*


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

hacklink satın al grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel Holiganbet Meritking pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş atlasbet atlasbet giriş atlasbet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet grandpashabet matbet ikimisli meritking meritking giriş meritking güncel giriş grandpashabet holiganbet grandpashabet holiganbet grandpashabet grandpashabet jojobet jojobet jojobet giriş

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás