Benke László: Szépséggel gyújtani fel a sötétséget

Margaréta születésnapjára

Estébe hajló szürkületben
összegyűlt itt száz és ezer
Liget szépe,
magányosságunk örömére
ragyog rajtuk sárga fényük,
természetük boldog fénye
ragyog rajtunk – barátságuk.
Örvendezünk szerelmünknek.
Csend és béke.

Szerelemesünk dicséretére
zengjél szívünk!
Visszhangozzad
vadvirágos könnyű kertünk
fények fénye,
este nyíló meglelt szépség,
meghalunk, de semmi kétség:
volt sötétség,
nincs sötétség.

Virágok virága lettél,
látható vágy: Liget szépe,
természetünk ékessége,
legszebb köztünk Margaréta,
jóra való képességünk
kinyílt szívünk rezdülése,
virágporok áradása,
nézelődve zengő méhek,
méhecskéink boldog bálja,
zümmögése, dünnyögése
lenge illat,
életünknek könnyűsége,
szerelmünknek beporzása,
bibék, babák, bimbók
édeskedő duzzadása,
ránk hajoló szelíd esték
lelkünk könnyű áradása.

Álmok csendje.
Feszültségek, megnyugvások,
öregségünk ifjúsága.
– Szép barátnőm,
jó barátnőm, Margaréta,
felizgatott szemed kékje,
édes arcod, nedves ajkad,
szerelmünk és szabadságunk
ámulása, reménysége,
fényes lelked tiszta lángja.

Hozd csak hozzám
tested-lelked üzenetét,
minden héten, Margaréta,
Liget szépek kísérik a lépteid.
Szoknyád alatt finom combod
képzelgetik, szegények,
irigyelik karcsú bokád,
aranycipőd, gyökerükig
mohó vágyuk cifrázgatják:
– Hogy csinálják? –
– Mi egyszerűen így csináljuk! –
szerelmesen szeretkezünk,
szeretőnk csodálatára,
önmagunk dicsőségére,
boldogságunk ünnepére.

Mikor a Nap már fenn ragyog,
s felragyognak az ablakok,
vadvirágok hajladoznak,
érintgetik, hullajtgatják
összegyűrődött szirmaik,
vadvirágról vadvirágra
boldog porzás,
emberfényből emberfénybe,
Isten fényes reménysége
örök ifjan kivirágzunk,
s mindig újra belehalunk,
s feltámadunk napról napra,
megújulunk hétről hétre
édenünkért szerelmesen
hiszünk a jobb emberségben,
szerelem szép ünnepében.

Aj te sok szép Liget szépe,
szerelemünk dicséretére
végtelenből végtelenbe
miért szórod ezrével
a magvaid? – Mert nem lehetsz
a legszebb virág?
Ő a legszebb: Margaréta!

Virágok vagyunk mindannyian,
gyökerünk a földben,
körös-körül az ég peremén,
félig fényben, sötétségben,
hallgatagon ágaskodva
hajolunk a fény után.
Fénytől ittas testtartásunk
vallomás a fény urának,
fényességes Napistennek
lepke-könnyű hulló szirom
minden sugár, fénynyaláb,
s ahogy a Hold megárad
s csillagoktól csillog az ég
nyújtózkodom szoknyád után,
nyújtózkodom utánad.

Tudod, mindig nagyon várlak,
hallom véred zúgását,
elmém suhogását hallom,
szenvedélyem majd kicsattan,
ahogy töltögetem szívembe
az édességed, hiszek neked
Margaréta, s tisztán látom,
elpusztulnak, ez a vége,
gyűlölködő birodalmak.

Margaréta! Margaréta!
fényesedjünk hajnalra.
Napsugarunk varázspálca,
csendül szívünk szerelemre,
ámulok csak dudorászva.

Egész éjjel álmodoztam,
fényem porzott
lehunyt szemmel:
– Édes babám, elaludtál?
Elfáradtál munkában és szerelemben?
Azt dünnyögted, porunk szálldos,
visszafogtad illatod,
szemlélődünk, mondogattad,
időnk véges, fényeskedünk,
mosolyogjunk, szavainkban
semmi túlzás:
édenünkben gondtalanság
rakott fészket
éjjel-nappal édes áldás
szerelmesen fényleni,
szirmainkat egymás felé
fordítani, összeilleni.

Sárgához, zöldet, pirosat, kéket,
ligetünk szépe gyors nyílását,
minden boldog moccanását,
leplezetlen Margaréta
legszebb szirmát, fülecskéjét
kitárjuk a teljességnek,
kagylójába döngicsélem
– öt óra van, emlékezz! –
Ébredeznek méhecskéink,
zsong a vérünk, hallani,
szorgalmasan, munkára,
rajzolgatjuk bőrünket is,
szerelemre cirógatjuk,
kényes körmünkkel
hátunkra is, mellünkre
finomabb világot virágzunk,
rajzolgatunk könnyedén.
Kinn egy picit sötét van még,
világítóst játszadozunk,
kapcsoljál fel, gyönyörűm,
szeretgessél, kényeskedjél,
sötétedik, világolj!

Nyugszik a hold,
csillag nincs már,
észrevétlen szárnyalunk,
fejed moccan jobbra-balra,
ajkad nyitva, enyém is,
torkunkban a szívünk ugrál,
bőrünk alatt mélyáramok
izzanak és zengedeznek,
szőke hajad göndörödik,
ahogy régen, rugózik,
fegyelmezett arcod nyugodt,
szerelmeden tátott szájjal
csodálkozom, s mint az almát
beszívom és harapom az oxigént.

Ki tudja már hol repülünk?
Álljunk meg, egy pillanat! –
– szeretkezünk? – szeretkezünk.
Minden héten, nyolcvanon túl.
– S te éppen hetven.

(Az előző folytatása)

Alszunk szépen
múlásunkban észrevétlen
mi láttuk a virágzásunk.
De hányszor láttuk!
Így vagy úgy te négyszer-ötször,
Margaréta, én meg egyszer.
Nekem minden héten elég ennyi.
Elég látni: vetkőznek a Liget szépek!
– Te, Margaréta,
nyomodba se léphetnek!

Amíg minket nem láttak ők,
nem is ismerhetnek minket.
Nem érzik az illatunkat,
nem látják a fényeinket,
amíg minket elkerülnek,
nem tudják, hogy kik vagyunk,
merre járunk, mit akarunk,
hogyan tudunk szeretni!

Margaréta, Margaréta
mindig csak a tiéd legyek!
Egészen a tiéd lenni,
barátságban, szerelemben
egynek lenni.
Te is tudod, én is tudom,
mélységes csönd van egyedül,
rabolt öröm kihalt kertben,
halott csillagvilág, verten,
mintha minden tévedés lenne,
megelőzve emléket, létet
mintha minden élet kiüresedne.

Szerelemmel telve lenni,
vérrel, fénnyel
szakadásig telve lenni,
örömmel, jó szabadsággal,
emberséggel, egymással!

Nélküled nincsen semmi,
nincs hová lenni,
könnyű illatodban megőrizlek,
Margaréta, őrizlek a szavaimban
nélküled sehová sem lehetek,
nélküled nem élek és nem élhetek.

Könnyű illatodban őrizlek,
percig sem akarlak elveszíteni.
Sokszor azt képzelem,
egy percem sincsen,
ennyi volt Isten-látta-életem.

Megmutattam, Liget szépek,
kerestem és megtaláltam Margarétát,
remeklését, életem új reménységét,
barátom ő, barátnőm,
szeretőm, testvérem, kedvesem.

***

Azóta, hogy megmutatta magát nekem
Ligetem szépei közt Margaréta,
semmi az a sok szép virág.
Nem az Éden.
Legszebb álmom: Margaréta,
torkomban dobog a szívem érte,
lenyűgöz a szerelem.

Elfáradok, eltörődöm? Elkésett vágy?
Ligetek szépe, nem törődöm veletek,
hulljatok csak sárga-szép virágok,
mosolyogjon rátok kelő napsugár,
legyetek nap-látta, holdsütötte élet,
sötétségben ragyogjatok fényesen.

Szép a szándék: szépséggel gyújtani fel
a sötétséget! Szerelemmel szerelmünket
mi visszük át a túlsó partra,
tudván tudva: este fél kilenctől reggelig
fél nap az élet! Új világ és új halál jön,
Margaréta-szerelem.