Csáky Anna: Bolondok hajója
Tollpihe-bárkánk a lét vizein táncol,
hányódik-vetődik, furcsa bál fedélzetén,
zuhogó-napsugár-kötél szorítja testét,
s a rémület szele hajtja oly tájak felé,
hol a képzelet fújja trombitáit,
s feltekert hullámokon remeg a víztükör.
Különös lények sokasága mi, bolondok:
állati maszkokba bújtatott figurák,
légvárak szökött, holdkóros szeretői,
némán kiáltó lábak, csontkezek,
szállunk remények szirmait összeszedni.
Testünk kikötni nincs szilárd cölöp,
lelkünk darabokban, fagyos szél borotválja,
az álarc betakarja fájdalom-ereink,
– színpadi kellék mímelt mulatáshoz –
a bennünk szorongó riasztó magány
tébolyult vigyorba torzul kínjainktól.
Lábujjhegyen áll az idő közöttünk,
s köteleket feszít könnyű vitorlánkhoz.
Felettünk kék egek hideg malma őrli
síró madarak fehér szárnyverését,
alant sötétül a mélység zöld szemekkel,
s alga közt kísért, kígyózik a múltunk:
a fájdalom vérző szörnyetegei.
Estére a sötét kemény ostort ragad,
csattog az árnyak halott testén,
reggelre minden part elmerül, s talán
poklokon át eljutunk MAGUNKHOZ.
Illusztráció: Pieter van der Heyden, Monterey-i moszaterdő
Ezek is érdekelhetik!
Hogyan kérj bocsánatot a macskádtól (Balizs Dániel versei) →
Turbók Attila: Belső terek lázadása →
B. Tóth Klára: Lajos királ imája →
