Mondd meg nékem, merre találom…

Vers

május 8th, 2016 |

0

Hegedűs Gyöngyi: az előhívó

 

A gondok akkor jelentkeznek, amikor megpróbáljuk
rekonstruálni a helyet, ahonnan a felvétel készülhetett.
Egyik feltételezés sem felel meg semmilyen,
a valós életből vett helyszínnek.
A való világban ilyen kép nem létezik!
olyan személynek az “alkotása”, aki
…a visszájára fordította a fénykép negatívját,
ezáltal egy olyan képet hozott létre,
amely egy nem létező Szabadkán készült.
(Mirko Grlica: Az elbontott Szabadka)
együtt jött meg a két kép:
te, 1976-­ban,
a legjobb barátokkal,
(kiket oly nehezen
azonosítottunk be, mintha bűn
tény után kellene újraépíteni az arcukat)
és a nem létező szabadka.
(a nemléthez elég,
ha az előhívó megfordítja a negatívokat?)
senki sem néz a kamerába.
mintha nem akarnák látni a gombnyomásra
megsemmisülő gép mögötti arcot.
talán, mert térdig bebábozott
láb miatt nem mehettem veled,
(s akár az előhívó, éppúgy nem láttam a való világban
szabadka központját,
ahogy a megismerkedésünk előtti arcod.)
hirtelen arra gondoltam,
valójában minden fotó
ugyanahhoz a folytatólagosan elkövetett
csodához szem
tanú:
és kijöve a megholt.

 

Illusztráció: A szabadkai színház épülete (képeslap)

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Kállay Kotász Zoltán adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler betsat betsat giriş betsat güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler casibom giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş jojobet giriş jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet perabet perabet giriş betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş betasus betasus giriş nakitbahis nakitbahis giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş atlasbet atlasbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş perabet nakitbahis nakitbahis giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betsmove betsmove giriş marsbahis marsbahis giriş casibom casibom giriş mavibet mavibet kavbet kavbet giriş