Szauer Ágoston: Amplitúdó(versek)
•
Amplitúdó
A kútban
darabka ég –
magasság
és a mélység.
Beszűkülés
Néha nincs semmi,
csak jelen idő,
a nap jár mégis,
a szakáll kinő.
Tapétaminta,
piszkos keramit.
Minden mintázat
jelent valamit.
Dolog
Nem tudni, honnan jött s mit ér,
fogása mint a fém s viasz,
nincs forgó része, nincs nyele;
oldalt a púp, a rés – mi az?
Szekrényen, polcon el se fér,
és talpa sincs, ahol megáll.
Itt van, s már így élünk vele,
majd újabb nemzedékre száll.
Egykedvű
Megjött a nap, lejjebb hajol,
lassan az ablakrésbe áll.
Mézcsepp moccan morzsák között.
Karszék, egy köntös kékje, váll.
Nyom nélkül tűnő méla perc.
Talán örülni kellene.
Marad csupán a vén fikusz
sarkot kitöltő kelleme.
Nyárfák
Délben pucér fehéren,
gyökérig könnyű fényben,
hanyag köpenyben este:
árnyékuk hátravetve;
az éjszakára készen
felöltik majd egészen.
Illusztráció: Amplitúdó
Ezek is érdekelhetik!
Bánfai Zsolt: Távolodás, Összekoccan →
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
