Mondd meg nékem, merre találom…

Hetedhét zs1

július 22nd, 2025 |

0

Danko Stojnić verseiből Zalán Tibor fordításában

*

Hajózás
 
Évek óta, mindig ugyanúgy,
álmaimban óceánjáró fedélzetén találom magam.
Mindenki ismer: a kicsi, a kapitány –
és a színes pokrócokkal betakart
nyugágyakba süppedt gazdagok.
Senki sem szól – legfeljebb vakkan egy-egy jó reggelt.
(Itt mindig reggel van.)
Amúgy, csendben hajózunk.
Ez a néma emberek hajója.
A horizont felé nézek, arra,
ahonnan várjuk a szárazföldet.
Arrafelé csak egy hatalmas uszály –
állítólag szemetet gyűjt.
Odalép hozzám egy gazdag matuzsálem,
és bizalmasan súgja, a harmadik tiszttől hallotta:
soha nem fogunk megérkezni.
Minden hiába – mordulok. Mindig megérkezünk

*

Maszk[1]

Valami ünnepség volt
(vagy gyászszertartás – nálunk ezt sosem lehet tudni.
Az utóképek ugyanazok:
összemocskolt papírtányérok, gyűrött szalvéták,
törött asztaldíszek és műanyag evőeszközök,
és halk zene, amelynek semmi köze az eseményhez.
Ja, és zokogás és könnyek.)

A vendégek elmentek, a háziasszony pakol.
Egy pillanatra mintha elveszítené az erejét.
Szemhéját lecsukja, arcával ég felé fordul.
Már azt hinnéd, sírni fog – elered az eső.
Az arca így is, úgy is nedves lesz.
A nedvesség felerősíti az ábrázoltat
(gyász vagy ünnep – mindegy is: nyugalom).
Minden nehéz csepp a földre hull
(ez a sor nem következik logikusan semmiből,
nem is zárja le a jelenetet – lehet, puszta dísz).
Végre megszólal. Bocsáss meg!
Semmi sem oldódott meg.
Bocsánatot kérni komikus
lehet Komikus bizonyos helyzetekben –
most éppen kinek?

[1] Ugyanolyan a viszonya a maszknak a totemhez,
mint a bábunak. A kivételek nem számítanak.

*

Leírás

Elém álltak.
Két rendőr és egy nyomozó.
Látta a nőt?
Igen, láttam.
Hogy nézett ki?
Mint aki napok óta nem aludt,
napok óta nem evett,
fél a hangyáktól,
retteg a tükröktől,
gyerekeket cipel a karjában,
nem az anyanyelvén beszél,
mulatós nótákat énekel,
harapja a köteleket,
megpróbál kiszabadulni,
már mindannyian mögötte vagyunk,
hiába szólítanánk.
Nézzék, itt hagyta a cipőit!
Hol? Beszéljen!
Ott, ahol maguk épp állnak
És ott álltak.
Előttem.
Két rendőr és egy nyomozó.

*

Vacsora

Régen volt.
Minden más volt.
Talán nem is annyira más,
talán inkább könnyebb,
csendesebb,
szinte elaltatott.

Utakat építettünk,
nyilván a járhatatlanba,
közben temetési indulókat fütyörésztünk.
Elválaszthatatlanok voltunk –
ki-ki a maga módján.

Este – kürtszó.
Felemelkedik egy rongyos zászló.
Valaki arcán legördül a könny,
valaki lába megereszkedik.
Általános öröm, Egyetek, testvérek!
Megérdemeltétek!

*

Homéroszi prédikációk

Mintha minden éjjel és nappal –
egyszerre ömlik az eső
a Napra és a Holdra;
egyszerre jönnek a hullámok
és dübörögnek földrengések;
váratlan hősiesség
a becsület. Ágyúk dördülnek az égből,
amely fénylik, mint nedves rét
asszonyi combok között.
Ez a fény, ó jaj – de nem így hangzik.
Másként hangzik – amúgy, könnyedén.
Menetelés hangja zeng végig az úton
a megmosott égitestek alatt.
Pont úgy, mint akkor,
amikor megszülettem.

*

Fordította: Zalán Tibor

*

Danko Stojnićkal (1955, three daughters, one grandson, wife…) legutóbb Manhattanben találkoztam, közel a Mariotthoz, ahol laktam, megittunk legalább három pohár nemes vörösbort és valamit falatoztunk is hozzá, és órákon keresztül dumáltunk a magaspultnál, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy szerb és egy magyar (író) New Yorkban találkozik ismét, a belgrádi könyvvásár Alma-kiadós pavilonja után. Folytak az élmény- és irodalmi beszámolók, meg rólam is folyt a víz, amikor olykor-olykor belegabalyodtam angoltudásom árapályaiba. De – viszonylag pontosan megértettük egymást. Danko prózaíró (és éppen végzett két kötetem – kisprózák, felezőszonettek – szerbre fordításával) a munka élményeit és kacagtató életkalandjait osztotta meg velem, én meg lelkesen magyaráztam – na nem a szövegeimet – az előző esti bemutatónk különféle történeti vonatkozásait. Csak úgy, mellesleg, megemlítette, hogy verseket is ír. (Is, mondta így, szerényen). A prózáit már ismertem, különös világ. (Kafka és Gogol szédelegteti kiszámíthatatlan iróniával, olykor szarkazmussal ábrázolt hőseit egy fantasztikumba beletolódó valóság-díszletek között.) Küldj belőlük mutatóba! Nem kapkodta el – már két hónap is eltelt, miután megérkezett verseiből egy mennyiségileg is elegáns csokor (nem túl sok, olvasáshoz épp arányos…). Sokk épp a melóm, jövőbe tolódik még a Papírváros öt is, így csak bele-belenézek a szövegekbe, szemezgetek kedvemre belőlük. Néhányat, bizonyára találomra, közzé is teszek most. A többit ízlelgetem, olvasgatom. A jövő: idő és kedv és egészség függvénye. Még akármi is lehet ebből. További inspirációkat a tervezett újabb belgrádi találkozástól várom.

*


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betcio betcio giriş Enbet enbet giriş enbet güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş bahissenin bahissenin güncel giriş bahissenin giriş superbetin giriş superbetin giriş süperbetin holiganbet holiganbet giriş perabet perabet giriş casibom casibom giriş betsat betsat betsat giriş betsat güncel giriş alobet alobet giriş meritking güncel giriş Vdcasino vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş yakabet yakabet giriş yakabet güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş safirbet safirbet giriş safirbet güncel giriş dumanbet giriş dumanbet dumanbet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş dumanbet dumanbet giriş dumanbet güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş jojobet superbetin matbet jojobet romabet romabet giriş marsbahis marsbahis güncel marsbahis güncel giriş alobet alobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler