Csontos Márta: FÜVESKÖNYV ELSZÁNT KÖLTŐKNEK ÉS GYAKORLÓ OLVASÓKNAK

•

Mert a jó vers nem abból áll,
amit leírsz –
hanem abból, amit
nem felejtesz el betenni.
Olyan, akár a befőtt:
ha nem zárod jól,
átjárja a pen-ész.

(Stonawski Tamás: MEO, 56. tétel)

Stonawski Tamás új kötete, amely nemrég jelent meg a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában, méltán kerülhet viharos gyorsasággal az érdeklődés középpontjába. A polihisztor alkotó – tanár, fizikus, festőművész és költő – MEO című, 88 tételt tartalmazó írása Fodor Miklós véleményezésében pozitív állítások felé viszik az olvasót, és nem utolsósorban a költőt is, lefosztva, elsimítva a torzító maszkokat, hogy eljussanak a Létig és a Lélekig.

Ifjabb érdeklődők tájékoztatására, a MEO mozaikszó a szocializmus idejének Minőségellenőrzési Osztályát idézi, a szerző azonban már a bevezetőben felvilágosít bennünket, a betűk mögött a Művészeti Ellenőrző Osztály rejtőzik.

A befogadó bárhol nekikezdhet a szövegek tanulmányozásának, minden tétel egy jól megszerkesztett, megfogalmazásában kivételes nyelvi teljesítmény, a problémát hitelesen és kellő humorral fűszerezve feldolgozott opus, a rendszerbe bárhol önállóan is beilleszthető.

A MEO-val ismerkedve egyfajta füveskönyvet tartunk a kezünkben, tele tapasztalattal és életbölcsességgel. A szerző tanácsokat ad írói-szerkesztői és életvezetési problémákhoz, szövegei nagyszerűen hozzájárulnak az önfejlesztéshez. A 88 tétel olyan intelmeket is tartalmaz, melyeket igazán érdemes szem előtt tartani. A MEO Márai Sándor füveskönyvét is feleleveníti bennem, hiszen a költő az a személy, aki a legtöményebben adja önmagát, úgy, ahogy láttatni kívánja saját személyiségét jellem, intellektuális szint, kifejezési sajátosságok, értéktényezők szimbiózisában. A költő személyiségének jelenléte nélkül nincs hatás, így Weöres Sándor gondolata is kísérhet bennünket a könyv olvasásakor. Visszafogott szenvedéllyel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára engedett szenvedélyek között morzsolódni.

Tételeit Stonawski Tamás metaverseknek tekinti, a metaköltészet pedig valójában művészeti, sőt filozófiai jelenség, amely az alkotás lényegét és természetét tárja fel, kellő elmélkedéssel önmagát is a vizsgálódás kereszttüzébe állítva. Így kaphatunk sokoldalú tájékoztatást az alkotás belső folyamatainak elemzése során, ahol az önreflexióban a költő utal a versírás nehézségeire, szól a szavak erejéről és korlátairól, foglalkozik a költősors mikéntjével, a kritikusokkal, a költőfejedelmekkel, a versek sorsával megírástól megjelenésig, a megdicsőülésig vagy az esetleges megsemmisülésig, hogy csak néhányat említsek a hatalmas repertoárból.

A 88 metavers felépítése is igazán figyelemreméltó, Stonawski Tamás javaslatait és megtapasztalásait számos esetben a MEO kommentjeivel egészíti ki, némelykor záradék koronázza be az egyes tételeket, amelyek útmutatónak tekinthetők, summázva a konkrétumokat és a lehetőségeket, miközben a szerző sajátos humora megállíthatatlanul árad folyamatos egyetértésre és mosolygásra késztetve az olvasót. Így jókedvűen nyugtázzuk versírást követő ötleteit. Olvasd el hangosan. / Ha megborzongsz tőle, / még mindig nem e tiéd […] A vers: / egy pillanat, / amit, ha ellopsz / az idő visszaveszi…

Stonawski Tamás a költő helyét és szerepét vizsgálja a közéletben és szerzőtársai körében, fókuszál a versek és a versfaragók sokféleségére, elemzi a kritikusok és a lektorok szerepét, az írások elfogadásának vagy visszautasításának menetrendjét. Az általa vizsgált, ’kicsontozott’ tételek átvilágítása manapság aktuálisabb, mint valaha, hiszen a digitalizált világban, az online megjelenések sűrűjében nagyon sokféle költői vagy annak gondolt szöveggel találkozunk, gomba módra szaporodik a cenzúra nélküli megjelenések lehetősége.

A sokszínűség igazán helyénvaló, ha a költői tehetség és kreativitás égisze alatt szociokulturális állapotra, viselkedésre, érzelmekre, etnikai-nemzeti sajátosságokra gondolunk. A költészetet magas szinten művelők arcéle alkotásaikban mindig felismerhető. Nyilvánvaló, a költészet nincs kötelezve arra, hogy indokolja magát, vagy tárgyában evidenciákat fogalmazzon meg. Abban mégis egyetérthetünk, hogy létélményeink szavakban történő megfogalmazása során nem mindegy, hogy mindez mások számára miként történik.

A versírás menetének részletezése igazán tanulságos a MEO ide vonatkozó tételében, olvasás közben sokszor magunkra ismerhetünk az alkotástechnikai és alkotáslélektani folyamatokban.

Tartsuk szem előtt a MEO szerzőjének útmutatását: Ha verset írsz / valakinek, / ne legyen / benne konkrtétum. / Legyen homályos, / mint a látásmódod. A lírai önvédelem szabályai kezdő költők számára túlélőcsomagot jelentenek, így nem szabad elfelejteni: A költészetben a szándék súlyosbító körülmény, és persze számonkérés esetén is mindig van kiút, soha ne állítsuk, hogy az a valóság, amit leírtunk, és szükség esetén mindig hivatkozzunk a lírai énre.

Nem kerülheti el figyelmünket a művészeti vezetőknek adott használati utasítások megemlítése sem, a megjelenésre váróknak be kell látniuk, a művészeti vezető nem ellenség, csak másképp látó, a megjelenés pedig nem a költő esetenkénti mennybemenetele; a MEO olvasatában csak nyomtatás. A summázat pedig a következő: Az elutasítás nem ítélet, / csak hely és idő kérdése. / (Mondjuk, nem most. / és nem itt)

Az elszánt és kellően öntudatos poéta minden körülmények között nyomtatásban vagy online felületen szeretné látni versét, természetesen arra is vágyódik, hogy köteteiről írjanak, és ilyen módon egyre inkább bekerüljön az irodalom vérkeringésébe. Mégis el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a kritikusok sok esetben nem a maradandóságot, csak a szerző ismertségét befolyásolhatják. A tehetség felbukkanása és mentorálása sem egyszerű, hiszen a szokásostól eltérő észlelési képességek versekben történő megjelenítése ellenére is, a költő több alkalommal elutasításra talál, vagy csak szűk körben nyerhet elismerést.

A vers túléli a kikosarazást, hangoztatja a MEO létrehozója, nem feltétlenül a lektor dönt, meghatározó a szerzőtársak között betöltött pozíció is, még akkor is, ha egy szerzőtársat nem lehet potenciálisan ellenfélnek tekinteni. Hadd idézzek néhány bravúros megfogalmazást és tanácsadást a hihetetlenül nagy műveltségű MEO szakértő tollából: a vers nem befejeződik – hanem beenged. Mint egy előszoba, ahová egy félreértés épp befér. És ott marad. Mint minden jó vers

Közben megtudjuk azt is, hogyan kell verset jól felolvasni, mit kell tudni a költői komolytalanságról és a versek ’szavatosságáról’, a könyvbemutatókról és a dedikálásokról, a metaversek határairól, a díjakról és a műfordításról.

Álljunk itt meg egy szóra, hiszen a műfordítás jelentőségét feltétlenül ki kell emelnünk, nélküle nem lenne számunkra világirodalom. A tolmácsolás jelentőségére hadd idézzem kedvenc erdélyi magyar költőm, Reményik Sándor ide illő sorait: A fordítás, a fordítás – alázat. / Fordítani annyit tesz, mint kötve lenni / Valami mást, nagyobbat átkarolva / Félig őt vinni, félig vele menni.

Nem hagynám ki a szerzők díjak megszerzésével kapcsolatos véleményét, a díj minden alkotó számára értékmérő, vélhetően bebetonozott elismerés, melynek garanciája soha nem jár le. Mégis felugrik bennem egy aforisztikus gondolat; van, aki díjat kap alkotásáért, és már nem is zavarja a tehetség hiánya. Valószínű fontos tétel ez Stonawski Tamás MEO-jában is, kimerítően foglalkozik a költői díjak pszichoszomatikus hatásaival. Hadd idézzem a záradék sorait: A díj nem cél. / csak címke. / És nem mindig a legjobb borra kerül… Fel a fejjel: / a vers mindig továbbírja magát, / még ha a díjátadó véget is ért.

Stonawski Tamás MEO-tételei a költői minőségellenőrzés paródiái. A szövegek dokumentálnak, megnevettetnek, őszinte önértékelésre sarkallnak. Szívből ajánlom minden versírónak és olvasónak, a könyv tekinthető valamennyi kezdő és gyakorló költő bibliájának. Ajánlásom zárásaként hadd idézzem Ján Kalman Stefansson izlandi költő néhány sorát a vers halhatatlanságáról: A vers / az egyetlen írás, amit a halottak / olvasni tudnak, az egyetlen, ami / átjuthat, s ezért / a költők / az örökkévalóság celebjei.

Stonawski Tamás: MEO (Cédrus Művészeti Alapítvány, 2025)

Illusztráció: meomeo