Miért írok… ? (Babics Imre, Móser Zoltán, Háy János)

Babics Imre

Azért írok verset, mert ez a sorsfeladatom.

Móser Zoltán

Miért ír az Író Úr, és miért, aki nem író és nem is úr?

Mert olvasni nehéz. Ez egy cinikus válasznak tűnik, de sajnos igaz. Ugyanis a Covid-járvány alatt elvesztettem a jobb szemem világát, ezért a megmaradt fél szememet óvni kell. Megtanultam például csukott szemmel tévét nézni, most jó lenne megtanulni csukott szemmel olvasni, de egyelőre csak fél szemmel megy. Most már csak a nézés következik csukott szemmel, és nyitott szemmel, mint a nyulaknál, az alvás. De ennek van egy nagy veszélye, mert amikor az ember nyitott szemmel néz, akkor nyilvánvalóan azt látja, ami előtte van. (Kivétel a visszapillantó tükör.) De csukott szemmel más a helyzet, mert akkor azt látja, ami mögötte van: az átélt 80 évet. És ez nem mindig kellemes.

A kérdésre, mert nem vagyok író, az a rövid válaszom, hogy azt írom le, amit nyitott szemmel látok (180 vagy 360 fokban), és azt is, amit csukott szemmel. És nem géppel, hanem tollal, kék tintával, de van diófapácból készített, barna színű tintám is, sokszor azt használom, mert olyan szép!

Vigasztaló, kisegítő mondatok

„Sajnos, rosszul megy. Mi? Az életem. Ezért kellene jegyzeteket írnom. Valami naplófélét, mellékműfajt, magánbeszélgetést. Valami vigasztalót. Úgy látszik, bizonyos körülmények közt, bizonyos koron túl minden csak vigasz. Itt ez a nyári kert. Maga a nosztalgia. Egy nagy, tágas, lombos nosztalgia közepén ülök, fekvőszékben; délutáni pázsit, úgy fekszik végig rajta a nap, mint az angol regényekben; a fejem felett egy óriási hársfa, már elvirágzott, de még mindig járják az emlékező méhek; oldalt a domb, az erdő. (…) S folytathatnám száz évig, hisz imádom a részleteket. De elég. – S minderre nem azt mondom, hogy: szép, hanem azt, hogy: vigasztaló. Milyen bölcs lettem.”[*]

[*] In Nemes Nagy Ágnes: Kő és hiúság

Én elsősorban – terápiás, gyógyító szándékkal – a Covid-járvány óta magam számára készítek szinte minden nap egy-egy feljegyzést, te. (Mivel számos esszém és tanulmányom is megjelent, több írott könyvem van a polcomon, mint fotóalbumom.) Bizonyára mindenki örül, ha tőle valami megjelenik nyomtatásban. De amikor én egy-egy írás alatt meglátom a nevemet, valósággal elrémülök, és azt kérdezném, hogy mertem én írni, hisz nem vagyok író.

Egy ceruzás történet

Közben, mert becsuktam a szemem, eszembe jut Kósa Ferenc, a Nincs idő című filmjének a forgatása. Ahogy látszik az alábbi képen, a budai Nagyvásárcsarnokban forgattak, ott rendeztek be egy börtönt, és én fotózni mentem a „hármakat”, akiknek nem sokkal később elváltak az útjaik. (Ennek bizonyára sokan örülnek, mondta egyszer Kormos István.) Egyszer csak odajött hozzám Kósa Ferenc, akit régóta ismertem, nézett, méregetett, én is néztem és csodálkoztam.– Zolika, mert így szólított, Buda Feri nem jött el, ezért te fogsz beöltözni, és csak egy mondatos szereped lesz. Mint rabot, ketten húznak befelé a cellába, és neked végig azt kell ordítanod, hogy „Ceruzát adjanak, ceruzát adjanak!! De nem adtak. Akkor.

Háy János

Miért írok

Nem mindig azért írtam, amiért most írok. Nem mindig tudtam, hogy miért írok. Legtöbbször nem tudtam, hogy miért írok. Talán voltak olyan elvárásaim az írástól, hogy fontosnak akartam látszani vagy érdekesnek. Talán nem. Talán ezért írtam, mert csak. Valószínű, hogy azért. Azért, mert jobb híján. Nem tudtam popzenész lenni és valamit akartam csinálni helyette. Nem tűntem tehetségesnek, de ez nem látszott, mert csak én láttam azt, amit csinálok. Ha sok időt teszel valamibe, akkor. Ez egy amerikai gondolat. Az amerikai gondolat mindig gyanús. Sok időt tettem abba, amit csinálok. Tehettem volna többet is, de nem hiszek az amerikai gondolatban. Jobban hiszek abban, amiben. Miben? Semmiben. Az isteni sugallatban vagy valami hasonlóban. Nem tudom, mért írok. Ha jobb a hangulatom, akkor el tudom mondani, hogy miért, de az a mondás nem igaz, mert nem az írásról szól, hanem a hangulatomról. Most nem jó a hangulatom, ezért nem tudom elmondani, hogy miért, de lehet, hogy ez csak amiatt van, mert épp ilyen a hangulatom. Ha nem lenne se jó, se rossz, akkor talán meg tudnám mondani. Mért eszem? Mert éhes vagyok. Mért iszom? Mert szomjas vagyok. Mért alszom? Mert álmos vagyok. Mért írok? Nem tudtam kijátszani magam, ez nem evidens kérdés. Vagy van ennek a kérdésnek egyszerűbb megfogalmazása. Hogy mért mesélek történetet? Mért gondolkodok magamról? Azért írok, mert rettegek a haláltól. Nem hiszem azt, hogy az írásaim túlélnek, és amiatt. Mert nem hiszek abban, hogy bármi is marad számomra, ha én már nem vagyok jelen. Azért, mert kapaszkodnom kell egy tevékenységbe. Van, aki folyamatosan biciklizik, körbe a Balcsin, vagy fut, körbe egy pályán, vagy örökösen kirándul, utazik, iszik, szív. Én írok, ezzel akarom bizonyítani magam előtt, hogy vagyok. Csak magam előtt, mert már senkit nem érdekel, hogy vagyok. Bukott programja minden létezés a teremtett világnak.