Fábián István: Két vers
ISTEN SOK VAN, HA VAN
(és egytől-egyig vallástalan)
a létezés partjára érve
innen vagy onnan –
harang nyelveként
a kongó sehonnan
üt.
a folyók gátjáról lefutva
– a fény odalent
hűvös áradás –
túlpart köszönt ide-
át.
az biztos csak, ami belül van
– átírja ringyó
édes képzelet
a gyémánt tekintet-
et.
arcok néznek süket víz alól
a lassú Léthén
– lebukva fedi
feledés létüket
itt.
VÁNDOR HAJNALI DALA
eljöttem mindenhonnan
eljöttem sötét bokámon himnuszok tekeregnek.
ahol voltam seholse voltam
eljöttem értelmetlen öröm sarkall futásra.
fák állnak velem istenhez hajoltan
eljöttem vagyok a nyugodt eretnek.
kutyák suttognak értem a Holdban
eljöttem nem hasonlítok semmi másra.
az eget kigomboltam
eljöttem értelmetlen rohanás van hátra.
most ömlik az eső
eljöttem keltem minden reggel holtan.
eljöttem egy angyal kísérlete voltam:
üresen áll a boldog mező.
Illusztráció: Muzsnay Ákos A falakon kívül c. grafikája (részlet)
Cimkék: vers
