Hegyi Botos Attila: A tükrök emlékezete
Amikor összefut,
ahogy az Éden vizei,
égtájai egy süllyedő
emelkedésnek,
az égi lejtő,
a lecsurgó hűvösség,
a lélegzet hajladozó virágai
a gyökereken túli fényben,
a legtisztább szemek
földre szegett sugarai,
a határfolyón megült ezüst,
rózsaszín pára,
a gőzölgő tetőtócsák,
a házak közt
kacskaringó csatornák,
egy piros csészegomba,
a gyümölcsre száradt csésze virága,
a kehely gömbölyű harmata,
a gyerekkor csöndje,
a költészet, a pásztorének,
lankák megindult hangjai,
az ártér sirálya,
gomolygó párafelhői
a tenger emlékezetének,
mi maradt,
s mind valóbban elmaradt,
sugarak bölcsőjében az ország,
szemek, egek, tócsák –
lebegő gyermek a hegyen,
napsugárral kezében:
gyűrött szárnyú angyalai
a kibomló tükrök emlékezetének.
Illusztráció: Tükröződés (pixabay.com)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
