Ruszin (ukrán) népballadák
Az álruhában csábító király
Az anyóka földet szántott,
Jött a király, elé állott:
– Áruld el, anyó a módját,
hogy kapjam meg szép Hanuszját?
– Öltözz selyembe, brokátba,
karmazsin szín csizmácskába,
s menj végig a piactéren,
mint messze földről jött dáma.
Úgy kopogj be a kovácshoz,
kérjél szállást éjszakára.
– Jó kovács, áldás házadra!
Van-e szállásod számomra?
– Szállást neked én hogy adjak,
mikor sohasem láttalak?
– Morvaföldről jött házaló
vagyok én, nem holmi csaló.
Portékámat a vásárra
előreküldtem Prágába.
– Nosza, Hancsa, vesd az ágyat,
az úrnő lesz hálótársad.
– Nekem ily hálótárs nem kell,
aki csak néz sóvár szemmel.
– Annyi baj legyen, hadd nézzen,
csak vigyázz: meg ne igézzen.
Éjfél sem múlhatott talán,
segítségért kiált a lány.
Fél éve járt itt a csaló,
s Hancsa hasa mint a hordó.
Így járt szegény, pont egy éve,
s fiúcskát tart az ölébe.’
Fiacskáját ringatgatja,
dalol néki, úgy altatja.
„Tente-tente, kicsi szentem,
csak te vigasztalhatsz engem.
Ne emlékeztess apádra,
a csaló lengyel királyra.”
A csudahalott
– Készíttessen márvány kutat,
édesanyám, drága!
Hűs vizéért ide jön majd
falunk legszebb lánya.
A korsaját minden leány
telemerítette,
de a falu legszebb lányát
anyja nem engedte.
– Édesanyám, sajgó szívvel
azt az egyet kérem,
egy díszes vendégfogadót
építtessen nékem.
Ittak, múlattak a lányok
minden szombat este,
de a falu legszebb lányát
anyja nem engedte.
– Édesanyám, csóvát vetek
házunk tetejére,
hátha eljön az a lányka
a tűzvész hírére?
Tűz oltani iderohant
mind a falu népe,
de a falu legszebb lánya
csak ablakból nézte.
– Fektess, anyám, ravatalra,
az egekre kérlek,
csak eljön tán halott látni
az a gyönge lélek?
Eljött, szemét majd kisírta
nehéz bánatába,
s erőtlenül hullt a legény
ölelő karjába.
A zsivány felesége
Lent a völgyben, túl a pajtán,
egy ökrével szánt a leány.
Messze még a munka vége,
de az anyja üzen érte:
– Gyere lányom, férjhez adlak,
magam sem t’om, kihez adlak.
– Anyám engem férjhez adott
Jancsihoz, a nagy rablóhoz.
Este megy, megjő hajnalra,
véres kardját hazahozza,
azt is az asztalra rakja,
maga kiül az ablakba.
Gyermekét hogy rengetgeti,
anyja így énekel neki:
– Beli-beli, kicsi bubám,
ha olyan lennél, mint apád,
apró tested összevágnám,
a Duna vízébe szórnám!
Az ő ura bejött érte,
kivezette a nagy rétre.
– Térdre, asszony, csukd be szemed,
mert most leveszem a fejed!
Csak azt az egy nótát fújjad,
amivel fiam altattad,
mikor a rengőt ringattad!
– Nem nóta az, amit fújtam,
én csak az igazat szóltam.
– Anyám, kedves öreganyám,
add karomba kicsi pulyám,
hadd csókolom utoljára.
Egyik arcát megcsókolta,
a másikat megharapta.
– Erről jusson majd eszedbe,
hogy apád a fejem vette!
Sír a gyermek a kis ágyon,
Jancsi véle mit csináljon?
Aztán mégis ölbe veszi,
a liget-erdőbe viszi,
bölcsőcskét farag ott neki
a legszebbik jávorfából.
Ha a szellő himbálgatja,
máris jobb a feje alja –
azt hiszi, anyja ringatja,
ha az eső cseperészik,
jó szüléje mosdatgatja.
A megrontott legény
– Hol jártál a tegnap este,
fiam, Petruszenykám?
– Az özvegynek udvaroltam,
édes jó anyácskám.
– Mivel vendégelt az özvegy,
fiam, Petruszenykám?
– „Lábas” halat sütött nékem,
édes jó anyácskám.
– Hol fogta ő azt a halat,
fiam, Petruszenykám?
– A kertjében, zöld levélen,
édes jó anyácskám.
– Hogyan készítette elő,
fiam, Petruszenykám?
– Szekercével a küszöbön,
kedves jó anyácskám.
– Miben főzte meg a halat,
fiam, Petruszenykám?
– Cseréptálban, parázs fölött,
kedves jó anyácskám.
– Evett az özvegy belőle,
fiam, Petruszenykám?
– Nem evett, mert nem volt kedve,
kedves jó anyácskám.
– Hát a gyerekei ettek,
fiam, Petruszenykám?
– Nem ettek, már lefeküdtek,
kedves jó anyácskám.
– A szolgáit megkínálta,
fiam, Petruszenykám?
– Ők sem merték megkóstolni,
kedves jó anyácskám.
– Hány násznagyot hívjak hozzád,
fiam, Petruszenykám?
– Négy harang szava elég lesz,
Édes jó anyácskám.
– Nászasszonyok kik legyenek,
fiam, Petruszenykám?
– Egy százseny* föld, négy szál deszka,
kedves jó anyácskám.
A kakukknővér
Anyósom az ősz elején
egy jó adag szöszt tett elém:
– Ej, menyem, te szerencsétlen,
ne lézengj itt nekem tétlen!
Ha ezt a szöszt meg nem fonod,
anyád többé nem láthatod.
Hét héten át folyton fontam,
végére mégsem jutottam.
Elment anyós vendégségbe,
én meg csak át a szomszédba.
– Hallja, kedves szomszédasszony,
jó tanáccsal igazítson:
mit tegyek azzal a szösszel?
– A szösz meg van babonázva:
összevágott varangyfejet
találsz benne, ha átnézed
s egy szárított szarkalábat.
Megjött a vén banya este,
máris a menyét kereste.
– Menyem, tán szemem káprázik,
vagy azt a szöszt mind megfontad?
Látom, jól kitanítottak!
– Éjjel-nappal szorgoskodtam,
a végére így jutottam.
– Elmehetsz már, ajtóm nyitva,
de sohase fordulj vissza!
Ahogy voltam, elindultam,
Duna partjáig jutottam,
ottan térdre ereszkedtem,
s jó atyámhoz könyörögtem:
– Uramatyám, én Istenem,
madárszívet adjál nekem,
hogy kakukkmadárrá váljak,
széles Duna fölött szálljak!
Meghallgatott az Úr engem:
szürke szárnyú kakukk lettem,
szárnyra kaptam, úgy repültem –
anyám ablakára ültem,
ott meg csak úgy pityeregtem.
Jött is anyám nagy dohogva:
– Hess el, kakukk, a dolgodra,
van nekem elég bánatom,
lányomat hogy nem láthatom.
Ó, hogy nézze meg az ember!
Fiam, fiam, hol a fegyver?
Nagyon makacs az a madár,
s panaszkodni pont idejár.
Elég bánat az énnekem,
hogy távol van a gyermekem.
Szót fogadott a legényke:
fegyverét csak megtöltötte,
aztán célzott, s elsütötte.
Jaj, a szürke kakukk hol van?
Nővére fekszik a porban.
Szegény anyja, szegény asszony
lánya mellé rogyott holtan.
A balladákat fordította, a jegyzeteket készítette: Vári Fábián László
JEGYZETEK:
1. A álruhában csábító király – (O. I. Dej – A. J. Jaszencsuk : Balladák, – Szerelem és házasságon kívüli szerelmi kapcsolatok. Naukova Dumka, Kijev, 1987. I. k.,337. old.) Novellisztikus románc, egyéb változatairól nincs adatunk. Fegyir Kolessza gyűjtötte a lemákföldi ruszinok közt.
2. A csudahalott – (P. Lintur: Kárpátontúli ukrán népballadák. Lviv, 1966., 90. old.) A fentebbi kevert (kontaminált) típussal ellentétben itt tisztán a magyar Csudahalott (Vargyas, II. k., 463. old.)megfelelő változatával találkozunk. Az ukrán folkloristák által élő halottnak is nevezett típust Lintur 1964-ben jegyezte le Kőrösmezőn.
3. A zsivány felesége – a.) – (J. O. Holovackij: Národnije pesznyi hálickoj i uhorszkoj Ruszi. (Galíciai és magyar-orosz népdalok), II. k. Moszkva, 1878., 710. o.) Az egész Kárpát-medencében – szerb, szlovák, ruszin, román népköltészetben népszerű ballada. Holováckij lemákföldről származó változata is tipikus családi drámát dolgoz fel. Alaphelyzetét tekintve jól rokonítható a magyar változatokkal. (Vargyas, II. k., 221. old.)
4. A megrontott legény – b.) – (O. I. Dej – A. J. Jaszencsuk : Balladák – Szerelem és házasságon kívüli szerelmi kapcsolatok. Naukova Dumka, Kijev, 1987. I. k. 61-62. old.) Lemberg környéki archív anyagból közölt ún. rontás-balladában a legényt „lábas” hallal, azaz békával éteti meg az özvegy. Távoli magyar rokona a Megrontott fiú (Vargyas, II. k., 433. old.)
5. A kakukknővér – a.) – (O. I. Dej: Baladi, Dnyipro, Kijiv, 1987. 172-173. old.) A ballada alapmotívuma – az idegenbe férjhez adott lány sanyarú sorsa – a magyar népköltészetben jól ismert. A kegyetlen anyós megbabonázott szöszt hajít menye elé, hogy azt fonja meg. A végtelennek tűnő munkától szabadulva, kakukk madár alakjában repül haza az anyai házhoz, ám saját öccse töltött puskát vesz kezébe, s lelövi a kakukkot. A szöveget F. Kolessza tette közzé Lwowban az Etnograficsnij Zbornik 39. kötetében 1929-ben.
Illusztráció: Vári Fábián László (2017)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
