Péntek Róbert: Szólam
Lám ég az erdő és ti fáztok!
Gyermekek a parazsak és ti vetéltétek,
de az eső az enyém, mi föloldozza
a lángok bús szolgaságát.
Láncra vertétek a tüzet,
ezt üzenem nektek!
S a füst festi vétkeitek
aktját az ég végtelen vásznára,
de én a szél orma elfújom, elkeverem
leheletembe a port, mi gyermekeitekből maradt,
mi majd könnyet fakaszt a vérerektől
tűzdelt önvalótok tükrébe.
Nézzétek a kezetek!
Elötödöltem, akár az Igazságot,
melyet nyelveteken élezett,
bár szavaitoktól csorbult penge hasított
oly arányba, melyet csak akkor érthettek,
ha él e tett örök keresésetek igájában.
Piszkos a tányér, ha használjátok
és porban fuldokol,
ha hasztalan él.
Tiszteljétek, miben kiméretik
a számotokra való:
a homok, mely óráitokban pereg,
a hús, mely ösztöneitek táplálja
és a víz, mely megmutatja arcotok,
mi tányérja a szépségnek,
melyből a valóság nyeri étkét!
A bolondok óhatatlan mosolyognak,
örömük a láthatatlan,
mely elbújt a szemtelenek elől.
Babonájuk a mérnökök adta
magyarázat a kőmíveseknek
és magányuk az irigy megvetés,
melyet létükbe vetett a városlakó,
ki konkolyt dug a liftajtó lukába,
mert papírja van róla, bír a bírálat
állatával, mely holttestét e bohócok
piros orrával eteti. Ti, kik érzitek a vért,
a buzgást orrotok ormán, ordítsátok vissza, oly
csendesen az illatok lengését,
mintha a szúnyog akarna, úgy szabadulni
halála hatalmas hálójából, hogy
mozgása merev, áll, bár még él.
A felhők a föld vágyakozása
az őszülésre, hogy bölcsessége eloldja
önnön nehézségétől,
mely lépteink súlyával arányos.
Aki megáll, elért valamit,
aki lép, halad valamerre,
de a föld és a felhők, azokban
a könnycseppekben érik el egymást,
mely e felismerésből fakad,
mint tekintetünk tekintélye.
2018.08.23. Badacsonytomaj
Péntek Róbert a 2018-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2014)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
