Körúti Hajnal (Baley Endre): Tóth Árpád
Vaknak és szennyes szürkének látott. Kék
Zakóján sárgát álmodtak a gombok,
S vidám seprűk végén álmos vicék
Morogták mosolygó lábbelijét,
Amit csak ha hozzám jött, akkor hordott.
Szerelmes fényt gyújtottam két tűzfal közt.
Ahogy felizzott a keleti zsarát,
Megvilágított porszemet és szöszt,
Ő meg csak, mint akit isten füröszt,
Ennyit mondott: Azt a rézangyalát!
Bűvöletedben lebegtem, Tóth Árpád.
Részeg-félszegen szíttam be illatod,
Ahogy merengve róttad a járdát,
Lépteidet dúdolta az árkád,
S hiába kiáltottam, itt vagyok,
Fényemnek csak földi hang válaszolt:
A francba, megint szétesett a lapát!
Tükörszemekkel nézett rád egy bolt,
S egy lila nyakkendő neked dalolt,
Zengte a tavasz virághimnuszát.
Búgó gyársziréna búja borongott,
S te végre felnéztél rám, fel az égre.
Zsenge sugárszoknyám lángot fogott
Aranyba öltöztetve homlokod,
Te meg csókot adtál egy munkáslány kezére…
Illusztráció: Tóth Árpád (forrás: cultura.hu)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Pataki Edit: Kétszer mond →
