Babics Imre: Raj (Öt vers)
Raj
Csőrén napkelte-arannyal,
nyomnélküliséggel szárnyán
kis kört ír le a galambraj
és az ív megnyitja tárnám,
ahol telérpillanatot
titkol a mély, érccé dermedt
időt, miből hitet nyernek
‒ ahová alászállhatok.
Ölyv
Ölyv gubbaszt a magaslesen,
nem lesújtva, nem lelkesen,
rögöt néz, mely gazdát cserél,
rögből bújt génkezelt csírát,
teret, hol felhő, súly, erély
szétfoszlik, s mit árnykéz ír át,
kintlévőség fel nem ajzza:
időn túliság tollrajza.
Öl
Áll mereven domb gerincén
a gyanakvó szarvasünő,
megfeszültségében nincs én,
csak mi neked volna drága:
belőle agancsként kinő,
‒ létre teremtett korona ‒
az aura-nyugalom: a
legmélyebb öl biztonsága.
Hő
Legutolsó szárnycsapását
megteszi a kecskefejő,
hiába, hogy várja más ág,
holtában is hőt termelő.
Szél
Az igazi szél még
meg se született,
földrész-széleket
feltépő-felpöndörítő,
s már hiába félnéd:
szökőár-falkát uszít Ő,
míg egén harangnyelv-bibék
csendítik a végső igét.
Illusztráció: Égmélyi raj
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
