Borbély András: A facsiga
Az ormánsági ház- vagy családközösségi szervezetben, ahol
A lakosság állandó kapcsolatban volt a vízzel, pákászéletmód,
A Holt-Dráva medrekben legeltetés, a kiemelkedő
Hátakon legelő- és szántógazdálkodás folyt. A tizenkilenc-
Edik század előtt a tájegység kultúrája bizonyos balkáni-
Mediterrán vonásokat mutat, példa rá a kétnyomásos gazdálko-
Dás, amelyet gyűjtögetéssel egészítettek ki. Emellett jellegzetes
Közösségi gazdálkodás és életforma volt jellemző, melynek
Alapegysége az ugyan csak homályosan körvonalazott, több
Nagy családból álló ház- vagy családközösség volt. Mivel
Fokozatosan mind újabb és újabb területeket vonhattak be
A mezőgazdasági termelésbe, továbbá a különböző úrbéresi
Jogok, halászás, legeltetés, fairtás, esetleg vadászás kihasználása
Csak úgy történhetett meg, ha sok gyerek volt a családban, erős
Ütemben szaporodott a lakosság. Egy bizonyos határon túl
Azonban, amit az Ormánság mindenkori népességeltartó
Kapacitása és persze a patriarchális normák szabtak meg, a
Szaporodásnak meg kellett állnia. Ezért az ormánságiak
kialakítottak egy születésszabályozó rendszert. Erre egy
Fából faragott csiga szolgált, melyet finom kender- vagy
Lenfonállal körülcsavarva a méhnyakba illesztettek, hogy
Közösüléskor a megtermékenyülést megakadályozza. A facsiga
Sokszor bent maradt, benőtt, és operatív úton kellett eltávolítani.
Történt azonban, hogy az ezernyolcszáznegyvennyolcas
Jobbágyfelszabadítás hatására, vagyis az elkülönült jobbágytelki
Gazdálkodás és az úrbéri jogok és közösségi szervezet megszüntetése
Nyomán megroppantott az ormánsági közösségi gazdálkodás
És életforma. Az eseményekre brutálisan reagálnak. Mivel váratlanul
Érte őket, hogy ezután csak az eddigi jobbágytelek lesz minden
Joguk érvényesülési területe, közbeléptek a szaporodás
Csökkentése érdekében. A facsiga sokszor nem működött
Tökéletesen, a gyerekek megszülettek vagy útban voltak:
Egyszerűen megfojtották őket. Az ormánsági anyakönyvek-
Ben ezernyolcszázhatvan körül gyakran szerepel az a
Megjegyzés, hogy az újszülött megfulladt a dunyhától, vánkostól.
Később az újszülöttek majdnem fele egy éven belül mind
Meghalt. A halál oka legtöbbször nincs beírva, vagy ismeretlen
Betegség szerepel. Az ikrek közül is egyik pár napon belül,
A másik egy éves koráig meghal, megölik. Csak később jöttek
Rá, hogy a facsiga tökéletesítésével még az anyaméhben el
Lehet intézni a megfogant életet. Mindezt olyan eredményesen
Csinálják, hogy egy fél század alatt ötven-hetven százalékkal
Csökkent a születések száma. Azóta „élő koporsók” a baranyai
Parasztasszonyok – írja Kovács Imre A néma forradalom
Című művében –, akik méhükben ölik meg nemzedékek hosszú
Sorát. A magzatelhajtásnak valóságos technikája fejlődött ki,
Akadt minden faluban egy-egy öregasszony, aki értett a dolgokhoz,
És aki mindig rendelkezésére állott a bajba jutott menyecskéknek.
Legegyszerűbb magzatelhajtási mód, ha az asszony forró vízbe ül.
Már bonyolultabb, amikor különböző mérges növények (hunyor,
Beléndek, nadragulya stb.) leveléből és magjából főzetet csinálnak,
És azt isszák, vagy a gyökerüket a méhbe helyezik, és ott hagyják
Pár napig. De használják a ciprusfenyő tűleveleitől megfosztott
Fiatal hajtásait is erre a célra. A falusi öregasszonyok ismerik ezeket
A növényeket és alkalmazási módjukat. Ha ezek nem segítenek,
Még drasztikusabb eszközökhöz nyúlnak. Vajszló község öreg
Bábája, aki a környék leghírhedtebb magzatelhajtója volt, hosszú,
Hegyes vastűvel szurkálta agyon a méhben fejlődő embriót. De
Szívesen fordultak orvoshoz is, egyikük például azt ajánlotta,
Idézzenek elő valahogy vérzést, és akkor szabad csinálni nyíltan is.
A menyecske hazamegy, erőlködik, mérges gyökerekkel birizgálja
A méhét, s ha beáll a vérzés, harminc-negyven pengőért el van intézve.
A halotti anyakönyvben lapozgatva az elvérzéssel, a fiatal
Asszonyok halálának okával akkor találkozunk, ha a beavatkozás
Nem sikerült. A méhkaparásoknak, a méh izgatásainak és mege-
Rőltetéseinek eredménye, hogy a baranyai parasztasszonyok
Negyven-ötven éves korukban már derékban kettétörve, görnyedt
Vállal és háttal, szétesett farral, kifordult csípővel és lábakkal
Járnak az utcán. Mindezek oka Kovács Imre szerint a földhiány
Volt. A magzatelhajtásokat és általában a születésszabályozást
Nem lehet titokban tartani, úgyhogy lassan közös ügy lesz belőle.
Az erkölcsi gátlások eltűnnek. Az „egykézés”, a magzatelhajtás,
Az ezzel járó gondolati, érzelmi, szexuális változások világnézetté,
Új erkölcsi, kulturális, társadalmi rendszerré szélesednek. Megjelenik
Egyfajta matriarchátus, ahol a család „az öreg szüle” uralma alatt él.
Ő vezeti a háztartást, szidja a férfiakat és kezeli a házipénztárt.
Ő nézi ki a fiúnak a leányt, a leánynak a fiút. A házasságot a birtok
És a ház nagysága szabja meg, s bár születnek sírig tartó szerelmek,
De annak reménye nélkül, hogy valaha is egymáséi lehetnek.
A házasok nemi életét is „a szüle” felügyeli, gyerek csak akkor lehet,
Ha ő megengedi, márpedig az ritkán történik, mert akkor a fiatal
Menyecskének nem lehet a mezei munkában hasznát venni.
Aztán, mivel a fiatalok száma leapadt, és valamiképpen a lányok
Többen voltak, kialakult a vőrendszer, vagyis a férjet a környező
Községekből kellett importálni. Ezek a vők nem kaptak rendelkezési
Jogot, mindenre „a szüle” vigyázott, nekik engedelmeskedni és
Dolgozni kellett. Ekkoriban mondták: „Ne menj vőnek, mert megőnek.”
A vők az egykés társadalom páriái. Az egykéző társadalom elveszíti
Biztonságérzetét. Az egygyermekes vagy gyermektelen családok
Öreg korukban irtózattal gondolnak arra – írja Kovács Imre –,
Hogy kipusztulnak. A gyerek hiánya üressé, kibírhatatlanná teszi
A légkört. Az amúgy is kényszerházasságok útján
Összekerülő házastársak gyűlölik egymást. A megszakított
Nemi közösülések (a nemi funkciót korlátozva és megszakítva –
Coitus interruptus – végzik: „Inkább mosok lepedőt, mint
Pelenkát” – mondták Baranyában) következtében, amit éveken
Keresztül folytatnak, idegileg teljesen tönkremennek. Hiszté-
Rikusak lesznek, állatok módjára üvöltenek. A legkisebb ok is
Felingerli őket. Ilyenkor asszonyt, állatot, embert, gyereket,
Mindent, aki és ami eléjük kerül, ütnek-vernek. Aztán lecsende-
Sednek, és teljes közönybe süppedve bambulnak bele a világba.
Illusztráció: Fiatal pár, Vajszló, 1910-es évek (A ©Néprajzi Múzeum üvegnegatívjával)
Ezek is érdekelhetik!
Benyó Tamás: Jelenkor →
Bolla Csaba: Katalinra emlékezem (két vers) →
Botos Ferenc: Miserere, Naphimnusz (versek) →
