Kiss Zsuzsánna: Előhívás (versek)
Stációk
A nyírfák nyúlánk törzsén megvillan nyersen a
Kimondhatatlan, szelíden szállong a fény és
Tavaszba vált az égbolt, szöszhaja kibomlik,
Fátylát a vándorló hold elejti pirulva.
A madarak ím, a telet eleddig bírták,
Sürgetős gond és öröm rebbenő ághegyén
Csirregik már egymásnak híreik özönét,
Míg szelet-havat gyűjt, s fordulva támad a tél.
Hol őssejt, hol világpiac titkát csűrik-csavarják
Méltatlan, bár elhivatott szolgák, és no lám,
Az altemplom sziklafalán hálás gyógyultak
Egykori mankói nyújtóznak elégedetten.
Konok hantokat púpoz a földből egy vakond,
S fagyöngykosárral fejükön, imára kulcsolt
Kézzel óriás tölgyfák szólítják szívünket.
Semper idem
Itt van, szétfeszít,
összerak ez a
fűszálak lábain
menekülő villám.
Oly egyszerű
volt,
egy mozdulat, egy szó, egy
csend. Onnan indult
s itt maradt,
mint tenyeremen tavasszal a
gyermekláncfű szertefújt pihéi.
Félbemaradó
amikor kifacsarja
a tomboló szélvihar
az ősöreg tölgyfát a földből
amikor már senki nem üvölt
már cérnahangon sem siratlak
gyökereimet tépem
nyekkenek rimánkodom ne menj el
ne menj el rám hull a föld
amikor felfalni készül a ragadozó
de még éhét uralva előbb
kegyesen megöli zsákmányát
akkor nézem a szelíd nyírfa
csupasz ágai közé hogy kúszik
borzongva az ellopott délután
a még alig duzzadó hold
fénytelen arccal fehéren
villog a kék mezőben
mint víz alatt segélykiáltás
rám hull a föld a te hangod verdes
álommá dermeszt két lezárt szemed
ne menj el ajtóm kitámasztva
vár csak a szél szűnjön csak a törzs
felhasad kiömlik a lét gyümölcse
félbemaradt jajszó
Capriccio koronavírus idején
Nézd a naptár üres lapját,
odaadnám érted Szatmárt.
Lásd a platán bársony kérgét,
kereslek görnyedve hétrét.
Maszkom fülemre akasztom,
ha nem jössz, fejem horgasztom.
Se kérdésem, se fegyverem,
a végtelen az elemem.
Virul a lonc, nő a páfrány,
szándék, tudás csupa zárvány,
a rend távoli szivárvány.
Besüppedő síron márvány,
szeretetből lenne járvány
Előhívás
Elapadt kút hunyorog
Az egyre magasabb égre.
Egy lánykendő tereli egybe
Iszony és vak félelem bűneit.
Tövis és korbács alól – szelíd − villám,
Jön már kínja szegnek és fuldoklásnak.
Velünk viselős arcmásával előbb még ránk
Néz a fiú, ki a gyolcs szorításából majd kiszáll.
Illusztráció: Előhívás
Ezek is érdekelhetik!
Halmai Tamás: A TŰ FOKA (versek) →
Hegedűs Gyöngyi: lassan három →
Hegyi Botos Attila: SÉTÁLÓ APOLLÓN (lírai dolgozat Észak-Illyricumtól Kelet-Aegeicumig) →
