Majoros Nóra: Amikor az ősi mitológia a modern kamaszok világával keveredik
Viola Szandra: A világfa kilenc ága (Scolar Kiadó, Bp., 2023)
Az emberi létnek van egy olyan, nagyon izgalmas szakasza, amikor a tükörbe nézve az arc egyszerre mutatja az elmúló gyerekkort, a leendő felnőttkort, de nem azonos egyikkel sem. Ebben az időszakban az ember tele van világmegváltó gondolatokkal, és ezek egyszerre lehetnek lázadók, naivak, bölcsek. Ilyenkor az ember tiltakozik olyan gyerekes marhaságok ellen, mint a mese és a játék, pedig még mindig tud önfeledten mesélni és játszani. A valóság csábító kihívásokat rejt, ám egy kicsit félelmetes; a tudásszomj végtelen, ám a tettvágy gyakran a kanapén hever. Az ember egyszerre szkeptikus és álmodozó, tettrekész és lusta. Viola Szandra első ifjúsági regényében ebbe a különleges életszakaszba viszi az olvasót.
A Hajnal öröksége című sorozat első kötetében, A világfa kilenc ága című regényben megismerjük a tizenhat éves Lichtenberg Hajnalt. A regény az ő hangján meséli el egy különös tavasz történetét. Hajnal Budapesten él, fontos számára az iskola, a baráti közeg, a felnőttkor felé kacsintgató, önálló programok. Ám az édesanyja orvos, ezért a koronavírus járvány kitörésekor a szülei úgy döntenek, nem teszik ki veszélynek, így édesapjával a Pilisbe utazik. Egy eldugott faluban, Piliscsudán ugyanis áll egy régi, lakatlan kúria, a titokzatos nagymama egykori otthona. Hajnal számára a vidéki lét akkor is unalmas lenne, ha nem zárkózna be mindenki a járvány miatt. Pedig a nagymama emléke olyan, mint egy mese, és amikor Hajnal róla beszél, felsejlik, hogy ennek a gyakorlatias fiatalnak milyen elvarázsolt gyerekkorban lehetett része.
A fővárosi kamasz számára a megváltást az udvaron felbukkanó hófehér cica jelenti, és elhatározza, hogy mindenáron megszerzi a gazdájától, a furcsa öregasszonytól, Lucától. Luca olyan, mint a mesék javasasszonya. Beszéde Hajnal számára zavaros, misztikus, és leginkább nevetséges. A kamaszok kegyetlen szkepticizmusával beszél arról, mennyire hihetetlen és hiteltelen minden, amit az öregasszony körül tapasztal. Eleinte csak a macska megszerzése miatt jár hozzá, később pedig azért, mert a faluba látogat Luca unokája, Dávid, és a két fiatal cseppet sem közömbös egymás számára.
Luca és a szerző szép lassan nyitogatja kamasz hőse szemét és szívét a világ csodáira, és az új élményekkel együtt új érzéseket is felfedezhet. A regény műfaja nem lenne fantasy, ha ezek a csodák kimerülnének az ébredő természet jelenségeiben – bár ebből is kapunk szépen adagolva, lírai szépséggel megfogalmazva. Hanem a kis, pilisi faluban felbukkanó mesebeli lények, szörnyek, mitológiai alakok azok, amelyek eredetivé és izgalmassá teszik Hajnal kalandjait. Nem maradhat el a humor sem, amelyet egy bohókás kis lúdvérc alakjában kapunk meg, és a regény legviccesebb mondatai és jelenetei hozzá (no meg a macskához) kötődnek.
A regény leghangsúlyosabb, már a címben megjelenő mitologikus eleme a Világfa, és a cselekmény ennek megmentése körül forog. Luca a hitetlen tanítványnak megmutatja a fát, és töredékekben mondja el, mi történik, ha megbomlik a fa rendje, és a másvilág szörnyei átlépnek a mi világunkba. Az izgalmak fokozódnak, amikor a húslidérc, a markoláb és más bukott fényhozók valóban megjelennek Piliscsudán. A rémekkel való összecsapás izgalmas kalandot ígér, de a regény ennél mélyebbre megy. A Világfa rendjének megbomlása kapcsán Luca sokat beszél az ember és a természet kapcsolatának problémáiról, és ezzel lehetőséget ad az olvasónak, hogy világunk talán legégetőbb problémakörén gondolkodjon.
Böszörményi Gyula már klasszikussá érett Gergő-regényeiben olvastam utoljára a magyar mitológia és népmesekincs elemeit ennyire szervesen és magától értetődően megjelenni egy kortárs regényben. Rengeteg néprajzi, történeti kutatás állhat a mű mögött. Viola Szandra mégis ízléssel, visszafogottan adagolja a fantasy elemeket, egy pillanatra sem érezzük soknak vagy erőltetettnek, és ezen segít a mesélő kamasz hangja. Hajnal eszmefuttatásai nem a mitológia körül forognak, a vele megtörténő, fantasztikus kalandokat rácsodálkozva, kíváncsian, de mindig kételkedve fogadja, akár az olvasó. Hajnal gondolatai ennél sokkal komolyabb és valóságos dolgokon járnak. Elmélkedik az emberek különbözőségéről, a családi gyökereiről, arról, hogyan hat az öröksége az életére, mit lehet elmondani egy barátnak, aki távol van, és vajon tetszik-e annak a fiúnak, aki neki tetszik – csupa olyan témáról, amely minden tizenhatévest érint.
Amikor pedig fény derül Hajnal szuperképességére, akkor úgy érezhetjük, hogy ez a képesség (amelyet természetesen nem fogok elárulni) mindannyiunk közös ereje akkor, amikor a gyerekkorból a felnőttkorba ébredünk.
Gyönyörű nyelven írt, elgondolkodtató, sokrétű, szórakoztató és kalandos regényt kaptunk Viola Szandrától és a Scolar kiadótól, Hegyi Péter grafikus csodaszép borítójába csomagolva. Egy ilyen regény esetében a legnagyobb öröm a sorozatcím mellett kukucskáló 1-es szám, mert reményt ad, hogy hamarosan olvashatjuk a második részt.
Illusztráció: Könyvméltató
Ezek is érdekelhetik!
Kerényi Mari: Magyarul – az Angyalok nyelvén (egy nyelvi lektor elfogult vallomása) →
Széplaki György: Csipke finomságú pillanatképek →
Turai Kamil: Nagyvonalúan, csendben (Parcsami Gábor szíven ütő végverseskötete) →
