Tóth Attila: Havazás
•
Céloktól teljesen mentesülve utazott egy fiatal férfi egy távolsági buszon valahol a Bakonyalján. Nem tudta, merre tart, s ezt nem is bánta. Csak utazott. Sodródott, ment az árral, vagy pont ezzel ment szembe, ezt senki sem tudta. A busz haladt, kipufogója pöfékelt, cammogva haladt át a falvakon, szerpentines erdei utakon. Inkább vergődés volt, mint utazás. A busz a rendszerváltásból maradt ránk, annak pontos tükörképe volt. Az utasok jó ideje zötykölődtek már, mikor egyszer csak hópihék jelentek meg: először csak néhány szem mutatkozott be, majd nagyobb és sűrűbb szemek következtek, végül már a belátható távolságot rövidítették meg. A buszon a fűtés nem működött, az üléskárpitok mintázata rég elkopott, kontúrja nem volt kivehető. A padló gumírozott része számos helyen hiányos volt, amelyet itt-ott olajfoltok tarkítottak. A sofőr az egyik faluba betérve úgy gondolta, hogy pihenőt tart, s felrakja a hóláncokat. A benzinkút kiváló lehetőséget kínált ehhez. A benzinkúttal szemben egy étterem volt, bárral. Az étterem épülete előtt kis tábla hirdette, hogy kávét és villásreggelit felszolgálnak. A táblát az időjárás viszontagságai kikezdték, a reklámcég felirata, amely valószínűleg legyártotta, rég nem volt már kivehető, csupán a krétával felírt szöveg árulkodott az aktualitásról. Ahogy a busz fordult be a benzinkút parkolójába, a fiatal férfi közönnyel vette szemügyre az ablakon keresztül a helyet. Egy amolyan szokásos vidéki étterem volt, amely általában nem hagy maradandó élményt, senkinek sem szokott úti célja lenni, csupán betérnek az emberek. A hely első ránézésre nem is akart több lenni, mint ami, tudott magáról, elfogadta magát annak, ami volt. Nyugalmat sugárzott. Miután a sofőr a műszaki szünetet bejelentette, a fiatal férfi úgy gondolta, hogy ha már megálltak ebben a havazásban, illik egy forró ital a körülményekhez, így a többi utast követve leszállt, és elindult az étterem irányába. A magasított alapzatra emelt épület bejáratához néhány lépcsőfok vezetett, melyet a hó kezdett belepni. A férfi a lépcsőfokokat óvatos lépésekkel tette meg. Betérve egy hétköznapi, vidéki étterem képe fogadta: kopott faszékek az asztaloknál, agyontisztított zöld szövetabroszok mindenhol, a pultnál röviditalok sorakoztak, még kitöltetlen üvegekben, a bár felső részéről pedig talpas poharak lógtak fejjel lefelé, mint a denevérek. A férfi rövid mustra után helyet foglalt az egyik asztalnál, sikerült az ablak mellé ülnie. Csak bámult kifelé az ablakon, töprengeni kezdett, de gondolatai nem jutottak messzire, mivel a pincérnő megszólította, hogy felvegye a rendelést. A fiatal férfi emlékezett a bejáratnál látható hirdetőtáblára, így a reggeli menüt kérte kávéval. Körülötte a busz utasainak is egy része helyet foglalt, hogy itt várja ki az indulásig hátramaradt időt. A reggelit viszonylag gyorsan felszolgálták. Miközben a reggelijét fogyasztotta, a pincérnőt bámulta, akinek érintetlen, természetes mosolya volt. Más volt ez a nő, mint akiket eddig megismert. A pult mögül, a konyhából hangok szűrődtek ki. A szakács a konyhai kisegítőnek egy mocskos viccet mesélt, aki ezen tisztán, őszintén nevetett. A reggeli ízletes, a kávé forró és aromás volt. Az ablakon kinézve a havazás ritmusa soha nem tapasztalt nyugalmat ébresztett benne. Olyan érzése volt, mintha eljutott volna valahova: megérkezett a végtelen nyugalom állapotába. Úgy érezte, ez mostantól mindig így fog maradni. A bejárati ajtó hirtelen kinyílt, a sofőr, miután a hidegtől vöröslő markába forró levegőt lehelt, cipőjére tapadt havat leverte, közölte az utasokkal, hogy indulásra kész. A fiatal férfi megmerevedett, esze ágában sem volt mozdulni, maradni akart. A többi utas lassan, egymás után kiitták a csészéjük alján maradt kávét, teát, majd a fogas irányába indultak el. Lassú, gyászoszlopként indultak a buszhoz. A fiatal férfi végül úgy döntött, mégis elindul. Nem akart lemaradni. Győzött a tömeg. Lehajtott fejjel szállt fel a többiek után a buszra. Rövid keresgélés után megtalálta a helyét, ismét az ablak mellett. Az utasok elhelyezkedtek, a busz elindult és folytatta útját. Érezhető volt, hogy a fűtés újra működik. A fiatal férfi az ablaknak döntötte a fejét, s úgy tett, mintha aludna. A körülötte lévő utazóközönség semmit sem vett észre a csodáról, olvastak, vagy érdektelen dolgokról csevegtek. A férfit zavarta, hogy nem vettek észre semmit, csak az az étterem járt a fejében, miközben a busz a hóval betakart táj által kísért úton haladni próbált. Ahogy a fejét az ablaküvegnek döntötte, szemét néha kinyitotta, s ilyenkor a busz tetejéről az olvadó hólécseppek úgy kúsztak le az üvegen, mintha a férfi szeméből indultak volna útjukra.
Illusztráció: havazás
Ezek is érdekelhetik!
Novák Valentin: A Tunyát ne hagyjátok rám!* →
Dóczi Székely Gábor: ÚJABB SZENTENCIÁK →
Bene Zoltán: Vonatutak →
